logo

XXVIII Junius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Menetelő és harcoló légiók

A római hadsereg volt az ókor legjobb katonai szervezete nemcsak összetétele, hanem a csapatok vezetése tekintetében is. Róma a szükséges helyen nagy erőket tudott összpontosítani, hozzáértően tudott velük manőverezni, ami lehetővé tette a számbeli fölény megteremtését és az ellenség leverését.

A jól szervezett római hadsereget kiváló fegyverzettel látták el, eléggé képzett volt a parancsnoki kara, kemény volt a katonai fegyelem, és gazdag harci tapasztalatokkal rendelkezett. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetett legyőzni a légiókat, hiszen például a germánok a teutoburgi erdőben három légiót vertek szét, a parthusok hét római légiót és négy római lovast semmisítettek meg, nem is beszélve Hannibálnak a rómaiak elleni győztes hadjáratairól.

Mint érdekességet említjük meg a római hadsereg ellátását. A legionárius egy nap körülbelül 900 gramm kenyérmagot kapott, amelyet kézi malomban őrölt meg, lisztből kását készített magának, később lepényt sütöttek, majd kétszersültet fogyasztottak. Ecetes vizet ittak.
A legionárius fejadagjával a parancsnok rendelkezett. Hadjáratba indulás előtt az élelmet 15, sőt néha 30 napra is kiadták, de azt is megengedték, hogy a katona helyi beszerzés útján élelmezze magát, vagyis törvényesítettek a szervezett rablást. A zsold egy részét visszatartották élelemre és ruhára, a többit kifizették.

Milyen is volt a legionárius menetfelszerelése? Nem csupán a súlyos fegyverzetet vitte, hanem a 15-30 napra elegendő élelmet, fűrészt, kosarat, ásót, baltát, egy lábast is és két-három sánccölöpöt. Ez volt a kötelező személyi málha!
Marius rendelte el, a batyut a katonák kössék egy karó végére. Ezt aztán a legionárius a jobb vállán vitte, baljában pedig a dárdákat fogta. A batyu súlya meghaladta a 30 kilót. Nem csoda, hogy Marius ellenfelei a római katonákat mindenféle „málhával terhelt „szaziaraknak” nevezték.
Ilyen terheléssel természetesen nem lehetett túl sokat menetelni, legfeljebb napi 4-5 órát. Ezen idő alatt átlagosan 12-15 kilométert kellett megtenniük. (Caesar 20-25 kilométert követelt meg!) A légiók és a teherszállítók általában a hadoszlop közepén meneteltek, előttük és mögöttük a szövetséges lovasság és könnyű gyalogság egységei haladtak.

Általában háromféle alakzatban meneteltek a légiók: egyszerű oszlopban, csatarendben vagy négyszögben, ahogyan a körülmények megkívánták. Harcban először a könnyűfegyveresek indították a csatát. Miután lándzsáikat az ellenségre dobták, a csapatszárnyakra húzódtak vissza, ahol a lovasság várakozott.

romaikor_kep



Az ütközetet mindenekelőtt a hastatusoknak és a princepseknek kellett eldönteniük. A legtapasztaltabb harcosokból álló triáriusok csak végszükségben avatkoztak a küzdelembe, mintegy tartalékot alkottak. Ha a rómaiak azt mondták, hogy sor került a triariusokra is, ez „nagy bajt” jelentett.

A római hadsereg aranykorában (Mariustól Caesarig) az új taktikai egységen, a cohorson alapult.
A négyezres légiókat véve alapul inkább, minta hatezrest – ötven fő szélességben és nyolcsoros mélységben álltak fel. Két sor között 1,2 méter, az egyes sorokban két ember között 0,9 méter volt a távolság. Védekező állásban szélesebb arcvonalba fejlődtek. Ilyenkor kétlégiós katona között a távolság megkétszereződött, 1,8 méter lett.
Védekezés esetén (például a tábor sáncainak védelmére) a légió egyetlen ötsoros vonalban állt fel; két sor a védősáncon helyezkedett el, a többi három, mint tartalék. a sánc lábánál. Körkörös felállást (valójában négyszög alakút) sík területen alkalmaztak, hogy minden oldalról megvédhessék az ellenség elől a hátráló légiót.

A rómaiak inkább a támadást kedvelték. Frontinus is (I. század) a támadásnak adja az elsőbbséget hadtörténeti munkájában, mert ez jelenti a kezdeményezés előnyét, lehetőséget ad a harc idejének és helyének helyes megválasztására, a harcrend célszerű meghatározására. Tehát a támadók rákényszeríthetik az ellenségre saját elképzeléseiket, akaratukat.

Támadó hadműveletben a légiók egymás mellett sorakoztak fel. Mindegyik általában a szokásos három sorban, amelyeket felváltva küldtek rohamra egymás után oly módon, hogy az első sor kifáradt cohorsai pihenőre visszatértek a második sor cohorsai közé.

A lovassági egységek rendszerint a sereg két szárnyán sorakoztak fel, hogy megvédjék a légiókat az ellenség oldalazó mozdulataitól, bekerítési manővereitől, és alkalmas időben maguk intézhessenek oldaltámadásokat, hogy összehúzódásra kényszerítsék az ellenség szárnyait, üldözőbe vegyék a menekülő ellenséget.
A főparancsnok a csata előtt megszemlélte és harcra buzdította katonáit. Majd elhagyta helyét testőrségével (cohors praetoria) általában a jobb szárnyon. Intett kürtösnek, adjon jelt a rohamra. A kürtjelet továbbadták az egyes légiók kürtösei. Válaszul pedig felharsant az egész sereg csatakiáltása.

romaikor_kep



Példaként álljon itt a püdnai csata leírása (vö. a vázlattal):

Fölálltak a harcrendek. Elsőként a makedón sereg vonult előre, és erős nyomással elsöpörte a rómaiak előre tolt részeit. Ezután a falanx csapása felborította a has:ituisok harcrendjét is, akiket a princepsek is támogattak. A légiók folyamatosan megkezdték a visszavonulást.
A légiók visszavonulása idején Paullus consul észrevette, hogy a makedón falanx egyenletesen nyomul előre, az arcvonalán rések támadnak. Ezért megparancsolta: „Figyelni kell az ellenség soraiban keletkező minden hézagot, és ék alakban bemozdulva mindennemű résbe, minél nagyobb erővel be kell hatolni oda!”
Ez megtörtént.

Az első két sor manipulusai beékelődtek a falanx hézagaiba, a harmadik vonal manipulusai pedig a szárnyról és hátulról átkarolták a falanxot. Ebben a helyzetben a makedón falanxot csak a lovassága menthette volna meg, de az tétlenkedett, pedig látva saját gyalogsága vereségét, rendezetlenül elvágtatott a harc színéről.

A makedón sereget szétverték. Állítólag 20 ezer ember esett el, 11 ezer került fogságba.


Forrás:
Regős Géza: Az Antik Róma Napjai
Tankönyvkiadó - Budapest