A római hadsereg, mely a katonai menetekbe különösen be volt gyakorolva, mindig oly rendben vonult, hogy szükség esetén bármikor harci alakzatot (acies) vehessen föl. A napi menetek rendesen kora reggel kezdődtek s átlag 30 kilométerre terjedtek, estére a sereg tábort ütött. A menet alkalmával a sereg három részre oszlott u. m. előcsapatra (agmen primum), a derékhadra (a. legionum, exercitus) és utócsapatra (a. novissimum v. extremum).
Az előcsapat feladata volt a tért felkutatni, az ellenséget kikémlelni s a táborhelyet kinézni, az utócsapat pedig fedezetül szolgált. A derékhad menetrendje a körülmények szerint különböző volt. Ha ellenségtől nem kellett tartani, rendesen egyszerű oszlopalakban (agmen pilatum) haladt előre. Az oszlop élén voltak az extraordinarii, utánnok a szövetségesek jobb szárnya málhástól együtt, ezt követték a legiók egymásután mindenik a saját málhavonatától (impedimenta) kísérve végül a szövetségesek balszárnya zárta be a menetet.
A lovasság azon csapathoz csatlakozott, a melyhez tartozott. A málha ilyetén szétosztása nagyban akadályozta a sereget az esetleges harcvonalba való fejlődésében; ha tehát ellenség közeledésétől lehetett tartani, az összes málhacsapatot közrefogták oly módon, hogy a legiók háromnegyede málha nélkül előtte, egynegyede pedig utána ment.
Ha a vonuló hadsereget minden oldalról ellenség fenyegette, akkor – hogy a hosszú hadvonalat (agmen longissimum) az ellenség át ne törhesse – a legiók négyzet alakú oszlopot (a. quadratum) formáltak, melynek közepén a málhacsapat haladt, oldalait pedig a lovasság és könnyű fegyverzetűek fedezték.
A málhát (élelmiszerek, kézi malmok, sátrak) lovak és öszvérek vitték, de ezenkívül az egyes katonáknak is volt mintegy 20 kg. súlyú poggyászuk (sarcina), a mennyiben a nehéz fegyverzeten kívül egy bőrtarisznyában (pera, folliculus) átlag 17 napra (néha 4 hétre) való buzát, evő-, ivó- és főző-edényeket, a sánc- és táborkészítéshez szükséges eszközöket: ásót, fűrészt, baltát, köteleket és sánckarókat kellett menet közben magokkal vinniük; ezért nevezi onusnak a poggyászt, melyet Marius óta egy villaalakú rúdra (furca) erősítve vállukon vittek (innen a gúnynév: muli Mariani).
Ily állapotban a legiók nem is voltak készen a harcra (impeditae) s ütközet előtt a poggyászt egy rakásra halmozták össze (sarcians conferre); gyors menet alkalmával a katonák poggyászát is szekérre rakták s a katona csak fegyverét vitte, ezt nevezték harcra kész állapotnak (expedita).
A hadi jelvények mindig a menet élén voltak elhelyezve (innen: arcvonalat változtatni = signa convertere). Kis távolságra, ha a sereg az ellenséghez közel volt, harci alakzatban (acie instructa) történt az előre menetel; ilyenkor a legiók arcvonalban, a katonák harcra készen, vagyis poggyász nélkül haladtak.
A hátravonulásnál a menetrend vagy a. quadratum volt, vagy a. pilatum, de egyesített málhával, a mennyiben a málhacsapatot ilyenkor erős előcsapat védelme alatt a derékhad előtt indították útnak.