A napi menetelések végén a római haderő körülbelül kéthárom óra leforgása alatt szabályos, sánccal és árokkal védett tábort épített magának. Olyan rutinfeladat volt ez, amely a Kr. e. 3. századtól kezdve csupán néhány részletét illetően változott. Egyes mai kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy a római hadsereg alapvetően lassan mozgott, nem tudott kellőképpen alkalmazkodni a körülményekhez, és csakis egyfajta állóháborúra volt képes. Ez a felfogás minden kétséget kizáróan téves, ugyanis a táborépítés alig volt valamicskével több annál, mint amikor napjaink gyalogos katonája beássa magát".
A menettábor felépítéséhez szükséges idő és erőfeszítés nem lassította le számottevően a menetoszlopokat, melyek haladási sebességét sokkal inkább befolyásolta málhájuk állóképessége és gyorsasága. A menettábor védelmet nyújtott a meglepetésszerű rajtaütések ellen. Forrásaink egyetlen olyan alkalmat sem említenek, amikor az ellenség sikerrel lerohanta volna, kivéve az olyan eseteket, amikor a rómaiakat korábban a csatamezőn már legyőzték.

A principátus korának menettáborairól mindössze egyetlen részletes leírás maradt fenn, egy általában Hyginusnak tulajdonított, feltehetően a 2. száladból való munkából. A szerző egy roppant vegyes összetételű, praetorianus gárdistákból, gárdalovasságból, teljes légiókból és különítményekből, haditengerészeti különítményekből és különböző szövetséges erőkből álló sereg táborába enged bepillantást, miközben bemutatja az egyes egységek táboron belüli elhelyezkedését. A trén számára csak meglehetősen korlátozott helyet különítettek el. Talán ez az oka, hogy a Hyginus által leírt tábor a katonák számához viszonyítva aránylag kicsinek tűnik, különösen akkor, ha összevetjük a fennmaradt menettáborok méretével. E táborok helyén csak nagyon ritkán folytatnak kiterjedt ásatásokat, mivel ezek az egy-két éjszakás szálláshelyek nem sok régészeti lelettel kecsegtetnek.
Az ostromtáborok, mint például a masadai, de sok másik is, már sokkal többet elárulnak az átmeneti táborok szerkezetéről. Mivel ezeket több hónapig is lakták, a katonák sátrak helyett alacsony falú kunyhókat építettek maguknak, a sátorponyvát pedig tetőként alkalmazták E kunyhók nyomai a mai napig fennmaradtak, és arra engednek következtetni, hogy az egyes átmeneti táborok, ha elrendezésüket tekintve némiképp el is tértek egymástól, alapvetően felismerhető rendszer szerint épültek.

Gyakran előfordult, hogy az egymást követő korokban szinte ugyanarra a helyre építették a tábort. Olykor ez talán csak azért történt így, mert adottságai a helyet a régebbi időkhöz hasonlóan a későbbi hadjáratok során is egyértelműen alkalmassá tették a táborverésre. Ugyanakkor mindez arról is árulkodik, hogy a rómaiak hajlamosak voltak az adott helyre vezető utak szempontjából nézni a dolgokat.