Ez a birodalom határain belül élő népek lázadásának elfojtását jelentette. Győzelmet akkor könyvelhettek el, ha a felkelők újra Róma fennhatósága alá kerültek. A felkelések kezdetén a dolog természeténél fogva a kezdeményezés a lázadók kezében volt. Kezdeti szakaszukban a felkelések erőtlenek voltak, mivel a népesség nagy része addig nem mutatott hajlandóságot a csatlakozásra, amíg valami siker nyomán nem látott reális esélyt a győzelemre. Ilyenkor a rómaiak részéről még az egyszerű tétlenség is növelte a felkelők önbizalmát, mivel azt a gyengeség jeleként értelmezték. Ezért a rómaiak mindig igyekeztek válaszlépésként a lehető legrövidebb időn belül valamilyen katonai erőt kiállítani.
Gyorsan összevonták az éppen rendelkezésre álló erőket, és azonnal a felkelés központja ellen vezényelték őket. Ezek a csapatok nemritkán kis létszámúak és felkészületlenek voltak, valamint megfelelő logisztikai támogatással sem rendelkeztek. Ha erős ellenállásba ütköztek, gyakran vereséget szenvedtek. A rómaiak arra játszottak, hogy a magabiztosságot sugárzó sereg megjelenése meghunyászkodásra készteti a lázadókat, mielőtt még a felkelés lendületet venne. Amikor e kezdeti okoskodás kudarcot vallott, rendszerint kiállítottak egy szabályos hadsereget, és gyakorlatilag a hódító háborúknak megfelelő hadjáratba kezdtek.

A Boudicca-féle felkelést 60-ban verték le a rómaiak. A királynőjüket és lányait ért atrocitásokon felbőszült icenusok (hozzávetőlegesen a mai Norfolknak megfelelő területen élő brit törzs) fellázadtak a rómaiak ellen, s a hozzájuk csatlakozó többi törzzsel együtt egymás után kirabolták és feldúlták Camulodunum (Colchester) veteránkolóniáját, valamint Verulamium (St. Albans) és Londinium (London) városait.
A rómaiak első reakciója egy 200 fős gyengén felszerelt, az egységüktől adminisztratív és kísérőfeladatok ellátására vezényelt katonákból álló egység felállítása volt. Ezeket Camulodunumnál a britek egytől egyig lemészárolták. Második lépésként, a Legio IX Hispana Petilius Cerialis parancsnoksága alatt álló különítménye bátran behatolt a felkelők hátországába, ám őket is legyőzték.

Magán a legatuson és néhány lovas katonán kívül senki sem menekült meg élve a helyszínről. Végül Suetonius Paulinus, a provincia legatusa, visszatérvén észak-walesi hadjáratáról, döntő összecsapásra kényszerítette Boudicca seregét. A csatában a britek vereséget szenvedtek, a rómaiak pedig az ősz és tél folyamán számos kegyetlen büntetőakciót hajtottak végre a lázadó törzsek területén.