Elkeseredett lépésre szánta el magát, amikor Publius Sulpicius Rufus tribunusszal előterjesztette, hogy a római polgárjoggal frissen felruházott szövetségesek teljes politikai emancipációja érdekében a 8 helyett mind a 35 tribusba kerüljenek besorolásra.

A ”régi” rómaiak ezt felhördüléssel fogadták, de a senatus is vehemens ellentámadásba ment át, hiszen az új lakók a tribusokban túlsúlyba kerülve megmásíthatták volna a keleti háborúra vonatkozó döntést. Ennek érdekében Sulla és társa, Quintus Pompeius Rufus justitiumot hirdetett, azaz olyan időszakot, amelyben semmiféle jogi ügyletet nem lehetett végrehajtani.

A végletekig elszánt Marius Sulpicius Rufusszal együtt hadat gyűjtött, azzal megszállta a forumot, ahol elfogta és meggyilkolta Pompeius fiát, Sulla vejét. Az idősebb Pompeius elmenekült, Sulla pedig Marius házában keresett menedéket, ahol élete fejében visszavonatták vele a justitiumot. Sulpicius törvényét elfogadták, a szövetségesekkel feltöltött tribusok pedig Mariust ruházták fel a hadvezetés jogával.

Sulla azonban nem hagyta annyiban a dolgot. A hadjáratra kijelölt legiókhoz sietett Nola városába, ahol fellázította a katonákat. Marius katonai tribunusait meg is gyilkolták, és készséggel álltak a sikeres hadvezér mellé akkor is, amikor az bejelentette, hogy Rómába megy, és erővel tesz rendet. Ilyen példátlan tettre senki sem volt felkészülve a fővárosban. Marius szedett-vedett hadserege édeskevés volt a közelgő hat legióval szemben.
A hivatalos felszólítás és az a kétségbeesett lépés sem segített, hogy szabadságot ígért minden csatlakozni hajlandó rabszolgának. Sulla akadály nélkül vonult be a fővárosba, Marius és a néhány főkolompos elmenekült, bár Sulpiciusszal út közben sikerült végezni. A nagy önmérsékletet tanúsító Sulla csak néhány vezetőt ítéltetett halálra és nyilvánított a haza ellenségévé, majd consuli éve lejárta után Kr. e. 87 elején átkelt Hellaszba, ahova pontoszi hadak törtek be.