A kimberek valamilyen oknál fogva váratlanul Hispania felé indultak, és évekig ott pusztítottak, ami kapóra jött Mariusnak. Újabb sorozásokat tartott, és kemény kiképzésben részesítette katonáit, akik a szigorú, de igazságos hadvezért egyre jobban tisztelték. A hadszervezeten is változtatásokat hajtott végre, így a tradicionális legio mozgékonyabb elemekre szedve ütőképesebb erővé vált.
Közben évről évre consullá választották. Példátlan eset volt ez Róma addigi történetében. A negyedik választáson már nem is volt biztos, hogy győz a parancsnok, hiszen kimberekről már két éve nem lehetett hallani. Marius szerencséjére a népszerű néptribunus, Lucius Appuleius Saturninus kiállt mellette, így Kr. e. 102-re is biztosítva volt számára a consuli szék.

Mindenki szerencséjére ekkor indultak kelet felé Hispaniából a kimber és teuton seregek. Marius először a Rhône mellett, valószínűleg Arles közelében ütött tábort, majd az eliszaposodott folyam mellett csatornát ásatott, hogy a Földközi-tengerről szerezhesse be az ellátmányt.
Ezt követően áthelyezte főhadiszállását a Rhône és Isre találkozásához. A kimberek végül északról megkerülték az Alpokat, de a teutonok, ambronok és más népek rárontottak a római táborra. Miután visszaverték őket, tovább folytatták útjukat Itália felé. Menetük állítólag hat nap alatt vonult el a rómaiak előtt, akik ekkor azonnal nyomukba szegődtek, és néhány nap múlva az Aquae Sextiae-i csata során tönkreverték őket. Marius ismét nagy győzelmet aratott. Százezernyi hulla feküdt a csatamezőn, és tízezreket adtak el rabszolgának.
Amikor a használhatatlanná vált fegyverekből rakatott máglyát, lovas hírnökök közölték a hadvezérrel az örömhírt: ismét, ezúttal ötödszörre is consullá választották.

Hazatérve triumphust ajánlottak neki, de ő nem fogadta el arra hivatkozva, hogy a kimberek még Itáliát fenyegetik. Kollégája, a hadvezetést Kr. e. 101-ben proconsulként folytató Quintus Lutatius Catulus ugyanis a Pó vonala mögé vonult vissza a barbárok elől, és csak Marius erősítésével együtt indult útnak.
Július 30-án aztán az egyesült római haderő a vercellaei csata során a kimberekre is döntő vereséget mért. A győzelmet nagyrészt Mariusnak tulajdonították, akit a rajongó rómaiak már-már isteni szférába emeltek, Róma harmadik alapítójának neveztek és páratlan diadalmenetet tartott Catulusszal megosztva. Ez volt a hadvezér és politikus karrierjének csúcspontja.