A vész elmúltával Marius ismét megpályázta a consuli hivatalt. Mivel nem volt jó szónok, azaz a népvezérséghez nem értett, ismét segítséghez folyamodott. Az ismét tribunusi hivatalt megcélzó Saturninus mellett a praetorságra pályázó Caius Servilius Glaucia is felsorakozott emberei között, akik a bőséges vesztegetések társaságában meg is győzték a populus Romanust, hogy Mariusnak igenis joga van hatodszorra is consulnak lenni.

Marius társa régi a konzervatív, de tehetetlen Lucius Valerius Flaccus lett. Az optimata tábor leghangosabb tagjai ebben az időben a régi nagy ellenfél, Quintus Caecilius Metellus Numidicus és Quintus Servilius Caepio volt, akik Saturninus olcsógabona-osztásra és veterántelepítésre tett törvényjavaslatát igyekeztek megcsáklyázni, azonban a veteránok nyomására kénytelenek voltak esküt tenni az intézkedés megtartására, bár mindössze két legio kapott földet Africa és Gallia Cisalpina területén.

Az év végén elszabadult a pokol. Glaucia a kétéves intervallumot előíró törvényeket semmibe véve indult a consulválasztáson, és nem csak nyert, de ellenfelét agyon is verte a tömeg. A senatus kihirdette a rendkívüli állapotot, és Mariust bízta meg a rendteremtéssel. Ezzel sikeresen csapdába csalták, ha fellép a néppárt ellen, hiteltelenné válik a populares körében, ha viszont nem tesz semmit, katonai és politikai karrierje szenved súlyos csorbát. A nobilitas számítása bevált: a nagy hadvezér ezúttal a konzervatívok mellé állt, megostromolta a Capitoliumra magukat bevevő néppártiakat, majd megadásuk után sikertelenül járt közben felmentésükért.
Az optimaták fegyveresei meggyilkolták Saturninust és Glauciát, híveik ellen bírói hajtóvadászat indult, törvényeiket pedig visszavonták. A néppártiak bizalmát elvesztő és a senatus támogatását továbbra sem élvező Marius nem is kockáztatta meg, hogy újra megpályázza a consulatust, sőt a censorrá választásról is lemondott.