E tornyos hajók (naves turritae), melyek a költői képzelet előtt úgy tűntek föl, mintha a Cyclasok úsznának a tengeren vagy magas hegyek rohannának a hegyek ellen, a diadochus korszakban kezdtek használatba jönni s Demetrius Poliorcetes bámulatos hajói által nyertek nagyobb jelentőséget. A tornyok alapjául Livius előadása szerint két-két hajó szolgált, a melyeknek belső evezőit eltávolították, hogy oldalaik összesimuljanak, a külső evezősorokkal pedig mint egy hajót hajtottak; a tornyok a bennük elhelyezett hajítógépek és íjászok számára emeletekre voltak osztva (turres contabulatae).
Ilyen tornyokkal ellátott ötsorevezős hajókon harcolt Marcellus hajóhada a második pún háborúban Syracusaeval szemben. Hasonló hajókról van említés téve a 201-iki chiusi hajócsatában.
A 190-ben Aspendus mellett vívott tengeri ütközet alkalmával a rhodusi hajóhadban Eudamus admirál hajója (anvis praetoria) szintén toronnyal van ellátva. Éppen így említi Caesar, hogy midőn Aeilius az oricumi kikötő védelmére egy tornyos hajót állított, e hajót az ifju Cn. Pompejus több, hasonló magasságú tornyos hajóval támadta meg és hatalmába is kerítette. Sőt úgy látszik, hogy Caesarnak galliai hadjáratában egész hajóraja tornyokkal volt ellátva, de a venetusok rendkívül magas hajóival szemben még e tornyok is alacsonyaknak bizonyultak s nem vehette hasznukat. Tornyokkal voltak továbbá ellátva a történetírók előadása szerint a Pompejus és Antonius hajói is.
Serviusnak a Vergilius föntebbi verseire tett észrevétele, mely szerint az e fajta tornyokat (hoc genus turrium) Agrippa hozta volna először alkalmazásba, csak annyiban bír jogosultsággal, hogy míg régebben a tornyok már a hajóépítés alkalmával fölállíttattak s mintegy rá voltak építve a hajókra.
Agrippa külön készíttette el azoknak alkatrészeit s a készen tartott gerendákból csak a tengeri ütközet előtt állíttatta fel a hajókra a tornyokat, miáltal az ellenséget zavarba hozta.