Háromsorevezős - vagy triremis

A kétsorevezős mellett a leggyakoribb és legkedveltebb római hadihajó. Kr. e. 600 körül terjedt el; ugyanekkor találtak fel a hajóperem fölött kiugró, ládaszerű evezőszekrényt, amilyennel később az összes gályát, még a kétsorevezősöket is ellátták.

A triremis evezői mind egyformák s viszonylag rövidek, mintegy ötméteresek voltak. Az átlagos háromsorevezős mintegy negyven méter hosszú volt, de csak tized ilyen, tehát mintegy négy méter széles (az evezőszekrényt nem számítva). Mindegyik evezőt egyetlen ember forgatta. A legalsó sor evezősei - a görögök thalamitészeknek nevezték őket - a hajótestbe vágott nyílásokon át forgatták az evezőt, olyan közel a tenger szintjéhez, hogy bőrkarmantyúval kellett ellátni, különben a víz betörhetett volna.

A thalamitészek ötvennégyen voltak - mindkét oldalra huszonhét-huszonhét jutott. Ugyanennyien voltak a középső sor evezősei, az úgynevezett zügitészek is; a nyílások, amelyeken át evezőjüket forgatták, közvetlenül a hajóperem alatt helyezkedtek el. Az evezőszekrény evezősei, a thranitészek, a zügitészek fölött és azoknál kijjebb ültek, a szekrény házában felállított padon. Evezőik számára a szekrény alján fúrtak nyílásokat, mintegy hatvan centiméterrel kijjebb a hajó oldalánál.

Mivel a hajó hátul elkeskenyedett, az árbocszekrény szélessége azonban nem változott, két oldalán a huszonhét-huszonhét thalamitészhoz és zügitészhez képest harmincegy-harmincegy thranitész foglalt helyet, vagyis a triremist összesen százhetven evezős hajtotta.

A legnehezebb dolguk a thranitészeknek volt, mivel az ő evezőjük élesebb szöget zárt be a víz szintjével. A háromsorevezős kiválóan alkalmas volt az ellenséges hajók meg-lékelésére; a döfőorr kétágúvá alakult, nagyobb, nehezebb lett, és erősebb fémborítást kapott.

Kr. e. 100 körül már a triremis lett a hadiflották legjellemzőbb hajója, mivel egyszerre volt gyors, erős és könnyen manőverezhető. A legtöbbje fedett volt, s mintegy ötvenfőnyi legénység fért el rajta. Fenyőféléből épült, s így elég könnyű volt hozzá, hogy éjjelre partra vontathassák, amit rendszeresen meg is tettek, nehogy a könnyű és likacsos szerkezetű hajótest túl sok vizet szívjon magába, és így fölöslegesen növelje súlyát. A háromsorevezőst görgők segítségével a legénység a szárazföldön is tekintélyes távolságra elszállíthatta.

Ha az ilyen hajót megfelelően karbantartották, legalább húsz évig üzemképes maradhatott. Az állandó hajóhadat fenntartó városok vagy közösségek - például Rhodosz - fedett hangárokat is építettek az éppen pihenő hajók számára. A régészek e hangárok vizsgálata alapján állapították meg, hogy az átlagos hadigálya, evezőinek, illetve evezőseinek számától függetlenül, soha nem volt hosszabb ötvenöt méternél és szélesebb hat méternél.


A triremis

Ez a három evezősoros hajó görög, etruszk és karthágói minta alapján épített hadihajó volt A rómaiak nem voltak vérbeli hajósok. A tengerhajózáshoz és a tengeri ütközetek megvívásához szükséges ismereteket másoktól vették át és saját elképzelésük szerint módosították.

A triremis főárbocán nagy keresztvitorlát, előredöntött első árbocán orrvitorlát, s olykor még egy keresztvitorlát is hordozott. Csatában a rómaiak sem bízták magukat a vitorlákra, már csak azért sem, mert nem nagyon értettek a velük való manőverezéshez. A római triremisek legfőbb fegyvere nem a lékelő ércorr volt. Ismerték ugyan a lékelés fortélyait, de a tengeren is úgy harcoltak, mint a szárazföldön - gyalogosokkal. Földünkön elsőként ők vezették be a tengerészgyalogságot.

A tengerészgyalogság számára egy 9 méter hosszú, erős kampóval fölszerelt csapóhidat szerkesztettek. Az kampójával az ellenséges hajó fedélzetébe fúródott, s így lehetővé tette a római had átözönlését.
Egy másik kampóval összekapcsolták a két hajót, hogy az ellenséges hajóra közvetlenül a fedélzetről ugrálhassanak át. Így sikerült mindjárt a Karthágóval való első tengeri összecsapás során, amelyre Szicília északkeleti partvidékén, Milazzo mellett került sor, i.e. 260-ban legyőzniük Hannibál flottáját. Igaz, a római hajók győzelméhez hozzájárultak a nagyszerű tengerészként emlegetett etruszk kalózok leszármazottai is, akik az idő tájt a római egységek soraiban harcoltak.

Máig sem tudjuk, hogyan oldották meg a triremisek evezőinek és evezőseinek elhelyezését, vajon egymás fölött volt-e a három sor evezős, vagy egymás mellett sorakoztak. A nézetek eltérőek, így a triremisek és a trierák továbbra is rejtélyesek maradnak számunkra. akárcsak a tetrénák és a pentérák (négy- és ötsoros evezősök).