Méretéhez képest hatalmas számú legénységével az evezős hadihajó stratégiai hatósugara igen korlátozott volt.

A fedélzeten alig volt valamicske hely az ellátmány számára, márpedig a Földközi-tenger forró ege alatt lapátoló evezősök számára legfőképpen friss vízre volt nagy mennyiségben szükség. A tengeri utak során sem az evezősök, sem a tengerészgyalogosok nem mozoghattak túl sokat anélkül, hogy a hajó egyensúlyi helyzetét meg ne bontották volna, a ballaszt jelentős hányadát ugyanis az emberek súlya képezte. Ezen oknál fogva az ókori flották csak ritka alkalmakkor töltöttek három napnál hosszabb időt a nyílt tengeren.

Amikor tehették, kikötőbe vonultak, vagy ha erre nem volt lehetőség, a partra vontatták hajóikat, hogy a legénység megpihenhessen, és feltölthesse a készleteket. Éppen ezért, ha egy tengeri hatalom nagyobb távolságra is ki akarta terjeszteni befolyását, a védett kikötők vagy legalábbis a partvonal birtoklása döntő fontosságú tényező volt a számára