A Forumon lelátókat építettek a nézőközönség számára, hogy minél többen láthassák ezt a menetet, amelynek élén katonák vonultak, babérkoszorúval a fejükön, nagy tábláikon a hadjárat legérdekesebb győzelmeinek festményeit mutatták be a népnek „más táblákon az elfoglalt városok neveit, a győzelmi jelentéseket vitték, így Caesarnak a pontusi háborújáért engedélyezett triumphusában híressé vált „ Veni, vidi, vici!” („Jöttem, láttam, győztem!”) szavait írták egy táblára. Azután a feldíszített fehér áldozati barmokat vezették a menetben, majd a foglyok, túszok következtek gyakran ők maguk hordozták a hadizsákmányt.
Most tűnt fel a győztes hadvezér, amint négy almásszürke vontatta kétkerekű kocsiján bíborszínű, aranyhímzéses tógában állott, arcát – a capitoliumi Iuppiter szobrához hasonlóan – cinóberrel vörösre festette, fejét babérág koszorúzta. Mögötte rabszolgája állott, a triumphator feje fölé koronát tartott, és a nép ujjongó üdvözlésére, a győztes fülébe súgta :
„Respice post te, hominem esse memento!” („Gondolj arra, hogy ember vagy !”)
Közvetlenül a triumphator kocsija előtt, vörös hadiköpenybe öltözött lictorok, babérkoszorúzta vesszőnyalábjukba bárdot tűzve, baljósan haladtak ; ők végezték ki szokás szerint a rabszolgának el nem adott hadifoglyokat, tehát az ellenség vezéreit, főembereit.
A triumphator kocsiját tisztjei, lóháton vagy gyalogosan követték, majd a hadifogságból kiszabadított római polgárok jöttek, a menetet végül a katonás rendben vonuló sereg zárta be, minden harcos összes kitüntetését viselte. Hangos üdvrivalgással köszöntötték győztes vezérüket, de a gúnydal sem maradt el, csípős, vaskos humorú verseket költöttek és ezeket énekelték, ilyenkor minden szabad volt, a hadvezér nem büntetett!
A menet a Via Sacrán délkeletről északnyugat felé haladva érte el a Capitoliumot, majd a foglyokat elvezették a Forum közelében levő börtönbe (Carcer Mamertinus), ahol a kegyetlen hagyomány szerint sorsuk beteljesedett. A hadvezér kíséretével bevonult a Iuppiter-templomba, felment (Caesar térden csúszott) a lépcsőn, és babérkoszorúját az isten szobrának az ölébe helyezte, majd áldozatot mutatott be, s hálaimát mondott.
Innen a menet a Circus Maximusba vonult, ahol a nép ismét ünnepelhette hőseit. Utána a győztes hadvezér megvendégelte a Város népét, voltak, akik hallatlan bőséggel terített asztalokhoz ültették a rómaiak tízezreit.
A római férfiú életének legszebb, legdicsőségesebb napja volt ez, amikor diadalmenetben, Iuppiter képében vonulhatott végig az ujjongó nép örömrivalgása közepette a Városon, és talán nem is volt indokolatlan a rabszolga figyelmeztetése: nem isten vagy, csak ember, aki ebben a dicsőségben részesülsz!
A császárok csak a maguk számára tartották fenn a triumphus ünnepségét, mivel – így mondották – a győztes hadvezér az ő nevükben, az ő képükben vezette diadalra a császári sereget az ellenség ellen, még talán el is bízta volna magát egy trimpháló tábornok !” (Ürögdi György : A régi Róma c. könyvéből).
De nemcsak a győztes hadvezért illette meg a jutalom, a kitüntetés. A hadvezér is jutalmazott. A győztes csata után a táborban felsorakozott katonák előtt idézte fel csata mozzanatait, megdicsérte a sereget, gratulált tisztjeinek, majd bejelentette a jutalmakat, a zsákmányrész mértékét, pénzjutalmakat, zsoldemeléseket, a kitüntetéseket.
Az altiszteket és egyszerű katonákat kitüntetésképpen karperecekkel, nyakláncokkal, érmékkel vagy díszes tűkkel jutalmazták, a tiszteket zászlócskákkal, dísz kopjákkal vagy koszorúkkal. A koszorúk néhány fajtájával a közkatonákat is ki le betett tüntetni. Ilyen volt a corona civica annak, aki a csatában megmentette egy római polgár életét, a corona muralis annak, aki elsőnek mászta meg az ellenséges város falát, vagy a corona vallaris annak a katonának, aki elsőnek hatolt fel az ellenséges tábor sáncfalára.
A legnagyobb megtiszteltetés azonban a fővezér és egyúttal az egész sereg számára kétségtelenül a már leírt diadalmenet volt. De a győzelmi ünnepek egy szerényebb formája is dívott, az ovatio. A katonák ilyenkor is a Capitoliumra vonultak, de a hadvezér nem diadalszekérről integetett a hódoló népnek, hanem lóháton ült (esetleg gyalogszerrel lépegetett), és homlokát babérkoszorú helyett mirtuszkoszorú övezte.