Arra a kérdésre, hogy a legtökéletesebben megszervezett futárszolgálat segítségével melyik volt a legnagyobb gyorsaság, amelyet az ókorban el tudtak érni, azzal kell felelnünk, hogy 24 óránként maximum 335 km. Ez az a gyorsaság, amelyet adatokkal is tudunk bizonyítani. Említettük. hogy elméletileg lehetséges volna napi 400 km-t, sőt egyesek szerint a napi 600 km átlagot is elérni, azonban ilyesmire sohasem történt kísérlet. A gyorsított hírközlés igazi szervezete a császárkorból származik, és még a császárkorban sem fejlődött ez a szervezet egészen egyenletesen, mert nem minden császár tartotta egyformán fontosnak a gyorsaságot.

Ahhoz, hogy egy futár a szokásosnál nagyobb gyorsasággal haladjon, és ennélfogva több ló vagy kocsi álljon rendelkezésére a napnak és éjnek bármely órájában, külön császári engedélyre (diploma) volt szükség. Úgy látszik, hogy Róma nem vetett különös súlyt a tempóra, valamint a jelzőrendszerek és a fénytáviratozás nevezetes találmányait is csak ímmel-ámmal, esetenként és rendszertelenül alkalmazta.
Említettük már azt is, hogy régebbi időben a gyors hírközlést annyira nem tartották fontosnak, hogy egyes fontos eseményekről, döntő ütközetekről, csak a menekülőktől, vagy a Tiberisen úszkáló hullák révén értesültek. Az ókori Rómában nem volt különös eset, hogy a menetelő hadsereget a gyorsfutárok elérték, sőt el is hagyták. A vezérnek az erőltetett menetek idején mindig módjában van idejében jelentéseket küldeni előre, értesítéseket és utasításokat eljuttatnia oda, ahová csapatával jutni akart. Éppen ezért egy ókori hadvezértől rendkívüli teljesítmény, ha előbb sikerül rajtaütnie az ellenségen, mielőtt felvonulásának híre odaérkezett volna.

Az ilyen meglepetéseknek Hannibál volt nagymestere; azonban Hannibál ezeket a sikereit nemcsak annak köszönhette, hogy kitűnő futárai voltak, hanem annak is, hogy csapataitól is átlagon felüli teljesítményeket követelt. A római hírszerzés a második pun háború kezdetén még meglehetősen szervezetlen állapotban volt; a római követek, hírszerzők és kémek mindenhová későn érkeztek, az ellenség rendszerint megelőzte őket, csak hibás értesüléseket tudtak szerezni, vagy pedig a hiteles értesülésekhez is későn jutottak. A római hírszerzés ebben az időben teljesen csődöt mondott volna, ha ki nem segítették volna őket igen ügyes és mozgékony barátaik és szövetségeseik, a massiliabeliek.

A római hírszerzők jelentik, hogy Hannibál még nem jött át a Pyreneusokon, holott már a Rhodanus (Rhône) folyónál állt. Szicíliában mozdulni sem tud a római hírszerzés szövetségesük Hiero nélkül. Hogy a szicíliai hírszolgálat milyen kitűnő volt, annak bizonysága, hogy Henna lakóinak lemészárlását egy nap leforgása alatt az egész szigeten megtudták. Hogy a karthagói hírszolgálat milyen kitűnően működött, annak élénk bizonysága, hogy mikor Laelius római tengernagy hajóhadával az afrikai parton kiköt, a fővárosban, tehát a kikötőtől 250 km-nyire, még aznap tudomást szereznek róla. Csak a második pun háború folyamán fejlődik a római hírszolgálat annyira, hogy mérkőzhetik a punokéval. Ha Livius tudósítása hiteles, akkor ténynek vehetjük, hogy a trasimenusi, hajnalban lefolyt csata híre még napfelkelte előtt Rómába érkezett (180 km).
Viszont voltak esetek, amikor hírszolgálatuk egyáltalán nem működött: a cannaei vereség hírét például senki sem üzente meg Rómába; a fővárosba sokkal előbb futottak be a magánértesülések, mint a hivatalos jelentések. Igaz ugyan, hogy az óriási vereség után a római fővezéreknek fontosabb dolguk volt a csapatok romjainak összegyűjtése, mint a híradás. Marcellus római hadvezérről jegyezte fel Livius, hogy mikor Canusiumnál vereség érte, szándékosan késleltette a híradást abból a célból, hogy a vereség híre csak akkor érkezzék Rómába, amikor egyúttal a másnapra remélt győzelem hírét is megküldheti. Viszont feljegyezték Fülöp makedon királyról, hogy hírszolgálati hálózata rendkívül kiterjedt volt és igen kitűnően működött. Általában a keleti, ázsiai és afrikai uralkodók, főképp Jugurtha, sokkal jobban értették és sokkal nagyobb mértékben alkalmazták a hírszerzőszolgálatot, mint a rómaiak. Tudunk róla, hogy Mithridates pontusi király élénk és állandó összeköttetésben volt Sertorius hispaniai hadvezérrel.

Az állami posta intézményének létesítésével annyiban változtak a hírszerzési és híradási viszonyok, hogy minden különösebb előzetes intézkedés nélkül bármikor a legrövidebb úton lehetett küldeni sürgős és fontos üzeneteket. Augustus korában rendkívül fontos volt ennek az intézménynek tökéletes működése, mert a katonai hírszerzésen kívül politikai szempontból is fontos volt, hogy a császár az egyes tartományok állapotáról és a kormányzók magatartásáról minél előbb és minél hitelesebben értesülhessen. Az ilyen értesítések közvetítésére a futárok mindig diplomát kaptak.

Az ókori adatok alapján minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a császári posta kizárólag a politikai és katonai célok szolgálatában állt, míg a magánlevelezéseket rendszerint rabszolgák, vendégbarátok, alkalmi utasok és főképpen kereskedők útján bonyolították le.