A Brandt által felalított kategóriák közül a perduellio, vagyis az ellenséges érzület, a hazaárulás (és ebből kifolyó magatartás, ellenséggel való bármilyen együttműködés, korrupt magistratúrát viselő személy) szintén tág kategória. Már a XII táblás törvények is halálbüntetést írtak elő az elkövetővel szemben.
Kezdetben, a korai és közép-köztársaság alatt a büntetés egyértelműen halál volt, de köztársaság végére kezdett előtérbe kerülni az önkéntes száműzés, mint alternatíva. A perduelliót nemcsak a rómaiakra használták, a szövetségeseiket is keményen bűntettek. Az ilyen döntéseket a római szenátus hozta meg.

A perduellio gyanúja esetén a köztársaság alatt a népgyűlésnek kellett kimondania a végső, halálos ítéletet. Politikusok esetében azt, hogy az illető bűnös vagy ártatlan, nagyban meghatározták a népszerűségi mutatók. A köztársaság korában ezek a perek hivatalosan többnyire a csatavesztés vagy hatalmi aspirációk miatt indultak, a háttérben valójában rendszerint a politikai irányzatok hatalmi harcai húzódtak meg. Ezeket a pereket a nagyobb szavazások előtt, a comitia centuriatán folytatták le a praetor utasítására, de a köztársaság vége felé előfordult, hogy a bírák szerepét két kijelölt duumviri töltötte be, mint ahogy Rabirius esete is mutatja.