logo

XVIII Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Földműves és katona - a hoplita forradalom

Valamikor az idők során a rómaiak átvették az ún. hoplita falanx alkalmazását, amelyet valószínűleg görög gyarmatosítók vezettek be Itáliában. A hopliták nehézfegyverzetű lándzsás gyalogosok voltak, akik nevüket kör alakú, mintegy 90 cm átmérőjű, bronzborítású fapajzsukról (hoplon) kapták. Ezek a pajzsok kitűnő védelmet nyújtottak a harcban, bár ennek megvolt az ára, hiszen nagy súlyuk miatt nem volt elég egyetlen fogantyú a megtartásukhoz, ezért szíjjal a bal könyökhöz kellett erősíteni őket. További védelmet nyújtottak a bronzsisakok — melyek egyes változatai a fejtető mellett az arcot is beborították —, a láb alsó részét védő lábvértek, valamint a bronzból vagy keményített lenvászonból készült mellvértek. Egyesek mindemellett kar- és lábszárvérteket is megengedhettek maguknak.

A hopliták első számú támadófegyvere a mintegy 2,5 m hosszú lándzsa volt, melyet döfésre, és nem hajításra használtak, a végét pedig szintén heggyel látták el, egyrészt ellensúlyként, másrészt pedig azért, hogy használják, amennyiben letörne a lándzsa első hegye. Második fegyverként általában rövid, vágásra vagy döfésre alkalmas kardot viseltek.

A hopliták zárt alakzatban harcoltak, melyben a szorosan egymás mellett álló katonák sebezhető jobb oldalának a szomszéd pajzsa nyújtott némi védelmet. A cél az volt, hogy lándzsával az alig egylépésnyire álló ellenfél irányába döfködve behatoljanak az ellenséges alakzatba, és gyors, döntő csapást mérjenek a velük szemben állókra. Annak ellenére, hogy pajzsa, sisakja és vértezete igen jó védelmet nyújtott a hoplitának, az ilyen jellegű elszánt közelharc elkerülhetetlenül nagy veszélyeket rejtett magában, különösképpen akkor, ha az ellenfél is hasonlóan jól felszerelt és agresszív harcosokból állt.
A hoplita falanx először a görögöknél jelent meg, talán valamikor a Kr. e. 8. század tájékán, bár erről a mai napig heves viták folynak. Úgy tűnik, hogy még egy győztes falanx esetében is átlagban ötszázalékos veszteséggel számolhatunk. A veszteségek döntő része az alakzat első soraiból került ki.

A hoplita harcmodor olyan hatalmas feszültséget jelentett a katonák számára, hogy a parancsnokok a nagyon mély falanxokat részesítették előnyben: nyolcnál kevesebb sorból álló falanxot ritkán vetettek be, de tudomásunk van akár 40 sorból álló falanxokról is. A második sorban állóknak még volt valami lehetőségük, hogy az előttük állók válla felett átszúrjanak a lándzsáikkal, illetve az elesettek helyébe lépjenek, a hátrábbi sorok katonái azonban nem tudtak beavatkozni a küzdelembe. Az ő szerepük elsősorban a harcolók morális támogatása volt.

A támadósor mögött álló embertömeg az ellenfél megfélemlítésére szolgált, és ideális esetben meghátrálásra is bírta, még mielőtt a két falanx kegyetlen összecsapása megkezdődött volna. Még ennél is fontosabb volt, hogy a hátsó sorok jelenléte megakadályozta az első sorban harcolókat a megfutamodásban. A falanx és a hozzá hasonló sűrű alakzatok szükségszerűen csak hátulról tudtak összeomlani, amikor a hátsó sorokban állók, tehát a veszélytől távolabb elhelyezkedők pánikba estek és megfutamodtak. A mélyebb falanxok hosszabb ideig voltak képesek a harctéren maradni.

A falanxot sűrű alakzatban álló nagy embertömegek összecsapására találták ki. Az ilyen jellegű csatákban sokkal kisebb tér nyílt arra, hogy az arisztokrata harcosok egyéni bátorságukat villogtassák. A falanx harcászat felvétele Rómában és más városokban nem egyszerűen a harctéri taktika fejlődésének, de nagyszabású társadalmi és politikai változások eredményének is tekinthető.
A hoplitáknak költséges felszereléssel kellett ellátniuk saját magukat, következésképpen némi vagyonnal kellett rendelkezniük. A hoplita szinte minden államban földtulajdonnal rendelkező földműves volt, aki lelkesen harcolt, hiszen komoly érdekek fűzték az állam fennmaradásához. A falanx átvétele azt jelenti, hogy Róma lakosainak száma megnőtt, ás a lakosok jelentős része földcsel is rendelkezett. A korábbi időkben a háborúzó csapatok vezérei a csatákban mutatott rátermettségüknek köszönhették a közösségen belüli hatalmukat. A földművesek hoplitaként betöltött szerepe politikai befolyásuk megerősödését is maga után vonta.

A falanx nyílt terepen zajló, szabályos ütközetekben használatos alakzat volt. A hoplita fegyverzetét is nagy részben ehhez a harctípushoz alakították, bár túlzás volna azt állítani, hogy a sisak, a páncélzat, de még a nehéz pajzsok is alkalmatlanok lettek volna nyíltabb harcmodor esetében.
Forrásaink még abból az időből is folyamatosan említést tesznek a csaták mellett kisebb rajtaütésekről és csatározásokról, amelyről már biztosan tudjuk, hogy a rómaiak ismerték a falanxot. Ez utóbbi, kisebb léptékű összecsapásokban, úgy tűnik, továbbra is az arisztokratákból és követőikből, valamint rokonságukból álló kisebb csapatok vettek részt. A falanx átvétele tehát nem jelentette automatikusan a korábbi harcmodor teljes feladását. Róma továbbra is viszonylag kis közösség maradt, amely gyakran keveredett kisebb csetepatékba hasonlóan csekély lélekszámú szomszédaival.


Forrás: Adrian Golsworthy - A Római hadsereg története