A római légiók szervezettségét és működésének átgondoltságát jól mutatja a menet megszervezése. Ha a tábor tovább akart vonulni, megdöbbentő sebességgel volt képes megindulni. Erről szintén Iosephus Flavius ír:

„Ha tovább akarnak vonulni a táborral, kürtszó jelzi. Mindenki munkához lát; első parancsszóra lebontják a sátrakat, és mindent előkészítenek az elvonulásra. A második kürtszó jelzi, hogy készüljenek az indulásra. Gyorsan felrakják a katonák a poggyászt az öszvérekre és a többi teherhordó állatra, és ezzel készen is állnak az indulásra, mint versenyzők a rajthelyen. Ezután a sáncot felgyújtják, mert a tábor helyett csekély fáradtsággal bármikor tudnak másikat építeni.”

Itt is látható, hogy a logisztikai feladatok ugyanolyan részét képezték a katonák mindennapi életének, mint a fegyverforgatás. Az idézetekből az is kitűnik, hogy nem voltak külön funkcionális logisztikai szervezetek, nem volt „logisztikai vezető” sem, hanem a katonák a logisztikai feladatokra is ki voltak képezve. Itt már találkozunk teherhordó állatok említésével is, hiszen annyi felszerelést, málhát kellett magukkal vinniük, amit a mennyiségből adódóan nem lehetett csak a katonák között szétosztani.

A menet rendkívül megerőltető volt, amit jól jelez az alábbi idézet:
„A gyalogos fegyverzete mellpáncél és sisak és mindkét oldalán szálfegyver. A fővezér környezetébe beosztott gyalogosok lándzsát és kerek pajzsot viselnek, a többiek felszerelése dárda és hosszúkás kard, fűrész, kosár, ásó, fejsze, ezen felül szíj, sarló, lánc és háromnapi élelem, úgyhogy a gyalogosok majdnem olyan nehéz poggyászt visznek, mint a teherhordó állatok.”

A hadsereg menetsebessége, a menet megszervezése egyben szállítási feladat is volt. A menetelés tehát önálló kiképzési ágat is jelentett, erről Vegetius így számol be:
„Rögtön a kiképzés kezdetén meg kell tanítani az újoncokat a katonai lépésre. Semmire sem kell annyira ügyelni az úton vagy a csatasorban mint hogy valamennyi katona megőrizze a lépéstartást. Ezt pedig nem lehet másként elérni, csak folyamatos gyakorlással. A szétszakadozott és rendezetlen hadsereg mindig súlyos veszélynek van kitéve… Arra is rá kell kényszeríteni az ifjakat, hogy terheket vigyenek egészen hatvan font erejéig, miközben a katonai lépést is megtartják: a veszedelmesebb vállalkozások alkalmával ugyanis az élelmezést éppúgy nekik kell vinni mint a fegyvereket.”

Ennek nehézségéről könnyen képet kaphatunk ugyanitt később említve:
„A gyalogságot éppúgy mint a lovasságot havi három alkalommal ki kell vezetni menetgyakorlatra. A gyalogságnak tízezer lépéspárt kell megtennie felfegyverezve, minden fegyverével együtt oda és vissza is ugyanennyit a táborig úgy, hogy az út egy részét gyorsabb futásban tegyék meg.”

Tehát havi három alkalommal, fejenként legalább 30 kiló teherrel kellett egyenként 30 kilométert teljesíteni, részben futva. A napi menet általában 7 óra hosszat tartott, tehát mindezen számokat együtt értékelve mai szemmel nézve is megdöbbentő képességet láthatunk. A rómaiak tehát elképesztő sebességgel voltak képesek a komplett infrastruktúrájukkal együtt mozgatni a hadsereget.

Ma csodáljuk a híres maratoni futót, pedig erre a teljesítményre a római légiók menetgyakorlatait megismerve bizony más szemmel is nézhetnénk. A gyors menetre való képesség és az eszközök rendkívül gyors alkalmazásának képessége nyilván félelmetes erőt képviselt. Nem meglepő, ha még Vergilius is versbe foglalta ezt:
„mint honi fölszerelésben hős római lépked súlyos terhe alatt, és még mielőtt felocsúdnék ellensége, letáborozik és ott vár csatarendben”

De mit is tartalmazott egy római légió felszerelése, amit magával vitt? Ahogyan azt már előbb is olvastuk, mindent vittek magukkal, amire csak egy táborban vagy háborúban szükségeltetett. A fegyverzetről és az élelmiszerről már olvastunk, de mi egyéb kellett még, és ezt hogyan szállították?
„A légiók győzelme gyakran nem csak a létszámuktól függött, hanem attól is, milyen eszközökkel rendelkeznek. … Centuriánként egy-egy szekéren szállítható hajítógéppel rendelkezik, amelyhez vontatás végett öszvérek, valamint működtetéséhez és irányításához egy-egy szakasz, tizenegy fő tartozik. ... Egy légióban ötvenöt szekeres hajítógép (carroballista) szokott lenni, továbbá tíz kőhajító (onager), azaz minden cohorsnál egy-egy. Ezeket harcra kész állapotban ökrök vontatják kocsikon. Egyetlen fatörzsből kivájt csónakokat is visz magával a légió, igen hosszú kötelekkel, olykor még vasláncokkal is”

A technikát erre rendeltetett szállítóeszközökön vitték magukkal, az írás szerint ökröket használtak erre a célra. Az idézetből látszik, hogy csak a hajítógépek szállítására légiónként kellett legalább 65 szekér, egyenként 11 emberrel. És ezek csak maguk a gépek, ezekhez még számtalan egyéb felszerelés is tartozott, amiről ugyanitt így olvashatunk:
„Vascsáklyákat is hordtak magukkal, valamint hosszú nyélre erősített vassarlókat, továbbá árokásáshoz kétélű és egyéb kapákat, ásókat, lapátokat, teknőket és kosarakat a földhordásra. Csákányokat, baltákat, szekercéket is hord magával a legio, valamint fűrészeket a faanyag és a cölöpök levágására és fűrészelésére. Rendelkezik továbbá mindenféle szerszámmal ellátott mesteremberekkel, akik az ellenség városainak megostromlásához ostromtetőket, védőtetőket, faltörő kosokat és járótornyokat készítenek.”

A légióval együtt vonuló mesteremberek serege tehát saját szerszámait maga vitte, a legionáriusok a fegyverzettel és az élelmezéssel (benne a vízzel és az állatok takarmányával is!) kellett megbirkózzanak a menetben. Itt azonban egy pontosítást kell tennünk. A katonák a felszerelést csak Marius reformjai idejétől kezdődően vitték magukkal, egyébként azokat külön fuvarosok szállították társzekereken.

A katonák saját holmijukat egy rúdon vagy lándzsán a vállukra vetve vitték. Marius reformjai eltörölték a külön fuvarosok alkalmazását, onnantól a legionáriusok maguk vittek mindent, ezért is kapták a „Marius öszvérei” (muli Mariani) gúnynevet. De mivel sokkal nagyobb időintervallumot ölel fel a birodalom Marius utáni időszaka, így a későbbi írók is már szinte csak arról emlékeznek meg, hogy a legionáriusok maguk vitték minden felszerelésüket (Zrínyi is csak így említi), így célszerűbb ennek mentén gondolkodnunk róluk.

Menetben a sereg 3 részre tagolódott, előhad (agmen primum), derékhad (agmen medium) és utóvéd (agmen novissimum). Mindig olyan rendben meneteltek, hogy abból könnyen felvehessék a harci alakzatot. Mindegyik rész maga vitte a saját málháját, és ha támadás érte őket, a málhát annak megvédése érdekében közrefogták és úgy védték. Ha az ellenség közel volt, úgy az elöl haladók poggyász nélkül, csak fegyverrel meneteltek, a málhájukat pedig ilyenkor a hátul menetelők vitték.



Dr. Bányai Kornél