Pályafutását megörökíti a numidiai Bulla Regia közfürdőjéből napvilágra került 1,6 m hosszú kettétört épületpárkány ötsoros felirata, amellyel e város tanácstagjainak összessége tisztelte meg a 3. sz. első évtizedében Vitulust és ennek két kiskorú gyermekét.

A teljes feliratot közölte R. Cagnat: CRAI 1914, 133 = A. E. 1914, 248, majd újólag A. Merlin társszerzőségével ILA 455. amelyet alapul vettünk. L. mégILTun A248. Dobó: 1975 540.

M(areo) Rossio M(arci) fii(io) Pupin (i)a (tribu) Vitu - lo, e(gregio) v(iro),proc(uratori)Aug(ustorum trium)IIII p(ublicorum) pr[ov(inciae) Africae,1 prjoc(uratori) Aug(ustorum trium) tract (us) Kart(haginiensis), proc(uratori)XXher(editatium)adcentena, proc(urato- ri) ann(onae) ob exped(itionem) felicis (simám) Gall(icam),proc(uratori) XX her(editatium) Transp(adanae), Ligur[iae item Aemfiliae et Venetiae, proc(uratori) arc(ae) exp(editionalis), praef(ecto) coh (ortis) II Hisp (anorum), trib (unó) leg(ionis) XXX Ulpiae, trib (uno^leg(ionis) II Adiut(ricis), praepos(ito) gentis Onsorum, donis militarib[us donato] ob expeditionem felicissimam Quador(um) etMarcomann(orum), | praef(ecto) alae praet(oriae) c(ivium) R(omanorum), praep(osito) ann(onae) exp(editionis) felicis (simae) Urbicae, decurioni,fl(amini) p(er) [p(etuo) et — -Jeiae et Rossiis Iusto Procliano et Vitulo Iuliano fili(i)s eius, decuriones universi col(oniae) Bul(lae) Reg(iae) patrono et alumnis ob benefici[a quae in] universos municipes suos adsidue confert de suo posuerunt.

E hosszú felirat először Rossius Vitulus procuratori pályafutásának egyes állomásait sorolja fel éspedig fordított időrendi sorrendben, majd a 2-4. sorokban a megelőző militia equestris általa betöltött posztjait ismerteti éspedig azok tényleges időbeni egymásutánjában, végül pedig a Bulla Regia-ban elnyert tisztségeit 3 közli ugyancsak az utóbbi időrendiséggel.
Ebből a főként császári szolgálatban eltöltött gazdag életpályából, amely a feliratban olvasható cursus honorum szerint a 198 és 209 közötti évek egy részében a Africa tartományban ellátott ducenarius rangú vám-főfelügyelőségig követhető.
Vitulus Septimius Serverustól kapott megbízatása a Pannóniából Didius Iulianus uralma megdöntésére Italiába vezetett expedicionális sereg élelmezésének megszervezésére és gondozására aránylag pontosan keltezhető a 193 április végétől június első hetéig terjedő közel másfél hónapra. E jól keltezhető megbízatás így egyúttal terminus ante quem -ként is szolgálhat Vitulus korábbi tiszti posztjainak időbeni megítéléséhez. Az alábbiakban ezek tárgyalására szorítkozunk.

E cursus militaris további pontosítását lehetővé teszi, hogy Vitulust a Septimius Severustól kapott megbízatását megelőző parancsnokság előtt, mint a legio II Adiutrix kötelékében szolgált tribunus angusticlavius-t a kvádok keleti szomszédságában élő Ősi nép6 katonai felügyelőjévé nevezték ki praepositus címmel és ebben a minőségében do na militaria érdemelt ki a kvádok és markomannok területén végrehajtott igen szerencsés római hadműveletek befejezésekor.
Bár a felirat nem nevezi meg a katonai kitüntetéseket adományozó császárt, abban az irodalom uni solo egyetért, hogy ez a 180 március 17-én egyeduralomra jutott Commodus volt. Eltérnek viszont a vélemények a feliratban sorszámmal nem pontosított expeditio felicissirna megítélésében, amikor Commodus uralkodása idejéből nemcsak a 180 okt. 22-én Rómában győzelmi menettel (triumphus) megünnepelt expeditio felicissima Germanica secunda, hanem még egy expeditio Germanica tertia is nyilvántartható, amelyben azonban Commodus személyesen nem vett részt. Ez utóbbi kétségbe nem vonható, minthogy a Commodus-életrajz erre vonatkozó közlése Marius Maximus közvetítésével végső fokon az Acta Urbis bejegyzésére vezethető vissza.
Ez a minden vitán felüli hiteles adat mármost egymagában kizárja, hogy Vitulus a 188/189 évekre javasolt 3.germán expeditio hadműveleteiben érdemelte volna ki a feliratában nem részletezett dona militaria.

A 2. sz.-ból ugyanis egyetlen egy példát sem idézhetünk arra, hogy valamely senatori vagy lovagrendű tiszt katonai kitüntetésben részesült volna olyan hadjárat alkalmával, amelyben a császár személyesen nem vett részt.
A 2. sz.-ból ebben az összefüggésben mindössze két centuriót tarthatunk nyilván, akik közül az egyik, C. Cestius Sabinus, a 140-es évek végén Antoninus Piustól, míg a másik, P. Ael. Romanus, valószínűleg a 170-es évek végén Marcus Aureliustól érdemelt ki dona militaria olyan hadműveletekben, amelyeknél a császári jelenléttel nem számolhatunk. Lovagrendű tisztek vonatkozásában ilyen kitüntetésekre viszont a 2. sz.-ból nincsen példánk; a legkésőbbiek az 1. sz. utolsó évtizedéből, még 98 előttről idézhetők. Így C.Iulius Karus, a cohors II Astyrum (sic) equitata parancsnoka Domitianus utolsó éveiben, míg Q. Attius Priscus, a legio I Adiutrix tribunusa 97-ben Nerva császártól részesült kitüntetésben.

Jelenlegi ismereteink szerint Traianus viszont szakított ezzel az utóbbi gyakorlattal s utána Hadrianus, Antoninus Pius, valamint Marcus Aurelius uralkodása idejéből már egyetlen példát sem idézhetünk ennek az ellenkezőjére. Vitulus 189. évi kitüntetése ellen szól továbbá az is, hogy e dona militaria Vitulus mint a kvádok keleti szomszédságában élt Ősi nép katonai felügyeletével megbízott praepositus érdemelte ki Commodustól.

Vitulus kihelyezése a Barbaricumba, mely egyúttal az említett néptörzs katonai közigazgatás alá helyezését jelentette, pedig aligha választható el azoktól az intézkedésektől, amelyeket Taruttienus Paternus 179 nyarán a kvádok és markomannok, valamint szövetségeseik felett kivívott győzelmét követően Marcus Aurelius foganatosított, amikor rendelkezésére egyaránt vagy 20-20.000 főnyi római sereg különítményei szállták meg az említett népek területének fontosabb stratégiai pontjait. Így konkrét adatokkal rendelkezünk a legio III Augusta markomannok területére kihelyezett egyik különítményéről és a legio IIAdiutrix 179/80 telén a kvádok földjén, a Vág melletti Laugaricio-ban állomásozó vexillariusai- ról. Az Ősi nép katonai felügyelet alá helyezése is a fentiekben hivatkozott rendelkezések egyikének végrehajtásaként ítélhető meg.

Commodus, amikor atyja halála után 180 tavaszán és nyarán — a kvádokat ez év augusztusában még egy vereséggel sújtva — kemény békefeltételek elfogadására kényszerítette e népeket, a Duna bal partján kijelölt semlegesített sávon túli területekről visszavonta a 179 második felében oda kihelyezett katonaságot. Aligha szorul bizonygatásra, hogy a megszálló csapatok visszavonása egyúttal az Ősi nép katonai felügyeletének megszüntetését is jelenthette. Vitulus tehát aligha kaphatott 189-ben, praepositus gentis Onsorum minőségében kitüntetést. Erre csak 180 őszén, amikor Commodus a 2. germaniai hadjárat hadműveleteit lezárta, kerülhetett sor.
Vitulus lovagrendű tiszti pályája e kitüntetés után és 193 áprilisa előtt felirata szerint azonban mindössze egyetlen egy katonai poszt, az alsópannoniai Teutobur- gium (Dalj) táborában állomásozott ala praetoria civium Romanorum praefectusa tisztjének betöltésére szorítkozott. Teljesen kizárt mármost, hogy Vitulus e kitüntetése után vagy 12 évig szolgált volna egyfolytában Commodus alatt, mint ennek a lovascsapatnak a parancsnoka. Erre utalva már korábban rámutattunk arra, hogy Vitulus 180. évi kitüntetését követő tiszti pályafutásában szükséges valami hosszabb ideig tartó töréssel számolnunk.

Megítélésünk szerint ennek kiváltója pedig az lehetett, hogy Vitulus, aki 181-ben foglalhatta el az ala- parancsnoki posztot, a következő év végén L. Septimius Flaccus-t az alsópannoniai helytartóságban felváltó L. Cornelius Felix Plotianus legatioja idején is tisztségében maradt. Majd amikor Plotianust, a 182 végétől mindenható praefectus praetorio, Tigidius Perennis pártfogolj át, a Commodus elleni összeesküvés vádjával legkésőbb 185 tavaszán damnatio memoriae sújtotta, Vitulust mint Plotianus helytartósága idején majdnem két és fél évig szolgált lovagrendű tisztet ugyancsak leváltották és Commodus uralkodása idején már nem is részesült további császári megbízatásban.
Vitulus a következő években magánemberként élhetett szülővárosában, amely azonban sem az igen ritka családneve, sem pedig az ugyancsak elég ritka, Italiaban Rómán kívül mindössze még 3 umbriai és 2 venetiai város, Italián kívül pedig egyedül Baeterrae (Béziers) bennszülött polgáraira szorítkozó Pupinia tribus-ba tartozása figyelembevételével nem határozható meg teljes bizonyossággal.
Az a körülmény azonban, hogy Vitulus 193-ban kapcsolatot talált a Felső Pannóniában császárrá proklamált Septimius Severushoz igen valószínűvé teszi, hogy Vitulus szülővárosa, ahová 185 után visszavonult, a Pannóniával szomszédos és a Pupinia tribus-ba sorolt polgárok lakta Tergeste (Trieszt) volt.

Vitulus 180 utáni és 193 előtti számos problémát felvető pályafutásának áttekintése után térnénk rá — a feliratokban gyakori fordított időrendben regisztrált cursus honorum példáit követve — Vitulus pályafutásának korábbi szakaszára, amelyet fentnevezett — a militia equestris egyes állomásainak átlagosan 3-4 évig tartó betöltését figyelembe véve — a 170-es évek elején kezdhetett meg, mint az egyik cohors II Hispanorum nevű alakulat parancsnoka.

Arra való hivatkozással, hogy Vitulus ezt követően az alsó-germaniai Vetera (Xanthen) táborában állomásozó legio XXX Ulpia kötelékében szolgált mint tribunus angusticlavius, valószínűnek ítélték, hogy Vitulus megelőzően az utrechti (Traiectum) auxiliaris tábort a Flaviusok idejétől kezdve a 3. századig megszállva tartott cohors II Hispanoium peditata pia fidelis parancsnoki tisztjét töltötte be. Ez ugyan lehetséges, de még a valószínűség szintjére sem emelhető, minthogy a Vitulus feliratában II HISP rövidítésben olvasható csapatnév még legalább vagy egy féltucat, Germania Superior, Mauretania Tingitana, Dacia Porolissensis, Cappadocia tartományokban állomásozó cohors II Hispanorum nevére kiegészíthető Bizonyos viszont, hogy az alsó-germaniai legio XXX Ulpia kötelékében a 170-es évek közepe táján elfoglalt tiszti posztja után Vitulus másodízben is mint tribunus angusticlavius az aquincumi legio II Adiutrix tisztikarához osztva folytatta katonai pályafutását még 179 ősze előtt.

Részben tehát akkor szolgált e légióban, amikor ennek parancsnoki feladatkörét a rendkívüli körülményekre való tekintettel nem a helytartó, a hadratermettnek aligha ítélhető Sextus Quintilius Condianus, hanem legiós legatusként a poetovioi származású vir militaris, M. Valerius Maximianus látta el. Majd amikor a legio osztagai megszállták a kvádok földjét, Vitulus az ezekkel szomszédos Ősi nép katonai felügyeletére kapott megbízatást. Ezt követően életpályája alakulását 193-ig a korábbiakban már megtárgyaltuk.