logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A lovasság Julius Caesar alatt

A pharsalusi csata



A pharsalusi csata Kr. e. 48-ban, mint bizonyítéka a lovasság által végrehajtott megkerülési műveletek feltétlen eredményeinek, mint tanúsága annak, hogy Julius Caesar, a hadviselés e nagy mestere, az általa alkalmazott elővigyázati rendszabályok folytán túlnyomó lovassággal szemben is védelmet tudott szerezni magának az oldaltámadások ellen: nagy jelentőséggel bír. Oly hadművelet volt ez, mely már 150 évvel korábban minden kivétel nélkül biztos győzelmet szerzett az annak alkalmazását értő tábornokoknak.
A két sereg Enipeus folyó közelében, a pharsalusi síkon találkozott. Pompejus akként fejlődtette csapatait, hogy a jobb szárnyat, melyen csak 600 lovassal rendelkezett, a folyóhoz állítja gyalogságát a középre állítja és lovasságának nagyobb részét balszárnyára helyező oly célból, hogy ezzel Caesar jobb szárnyát megkerülje s hátulról a folyónak szorítsa. Intézkedései egyébiránt egészen helyesek voltak, csakhogy egy lovas tartalékot kellett volna kikülönítenie, mit annál könnyebben tehetett; mert e fegyvernemben nagy túlnyomóságban volt. Fel kellett volna ismernie ama legfontosabb alapelv alkalmazásának fontosságát, mely szerint a lovassági harc sikere azon fél felé fog hajolni, ki az utolsó tartalékot tudja tűzbe vinni.

Egyébiránt Pompeius serege jóval számosabb volt, mint a Caesaré. 7000 lovasból, 45000 gyalogból állott, mialatt az utóbbi csak 1000 római lovas és 22000 gyalog fölött rendelkezett; de azt bámulatra méltó ügyességgel állitá fel. Az Antonius vezérlete alatti 8. és 9. légiókból álló balszárny a folyóra támaszkodott; a központ cohorsai Engus Domitius alatt, míg a P. Sulla alatti jobb szárnyat Caesar kedvenc 10. légiója képezte.
Ez osztályok, (minden egyes légió magának) három harcvonalat vettek fel, 40 cohors-szal az első, 24-gyel a második, és csak 16-tal. A lovasság, mely a mint említve volt, csak 1000 főt számlált, a szélső jobb szárnyon alakult, az első sorokkal egy magasságban, kevés térközzel, szembe Pompeius 6000 lovasával, mely a mint már láttuk, nagy tömegekben állott.

Caesar, ki az ellenséges felállításból legott felismerte, hogy az az ő jobb szárnya ellen a lovassági megkerülést célozza, 3000 gyalogot számláló legjobb hat cohors-át a harmadik harcvonalból a jobb szárnyra indítja s a mögött állitá fel és utasította őket, hogy a harc kezdetéig nyugodtan maradjanak s jelenlétüket el ne árulják.
Caesar lovasai már az első megtámadásnál sem tanúsítottak semmi ellenállást, hanem az arcvonallal derék szögben, az említett hat cohorstól jobbra vonultak vissza, mialatt ezek jobbra arcváltást hajtottak végre az előnyomuló ellenséges lovasság irányában. A vitéz gyalogok nagy bátorsággal fogadták őket, s amint Plutarch Írja, a helyett, hogy szúrásra használnák lándzsáikat, mint kardokat forgatták azokat, mert Caesar oda utasította őket, hogy leginkább csak a lovasok arcaira vágjanak. Ennek következtében - különös, de igaz! - legyőzték őket a cohorsok, s rendetlen futásra kényszeritették, mely alkalommal az oldalakon küzdő parittyások és íjászok közül - miután ily kíméletlenül cserben hagyták, - nagyon sokan lekaszaboltattak.
Caesar lovassága, mely idáig a cohorsok jobb oldalán, oly célból tartatott volt vissza, hogy a feltartóztatott és bizonyára némi rendetlenségbe jövő lovasságnak a harc alatt oldalába csapjon, most előre tört, bátran támadott s a. győzelmet teljessé tévén a szaladókat üldözőbe vette.

A győzelmes gyalogság möst balra kanyarodott s a lovasság megfutamlása folytán védtelenül hagyott pompejusi szárnyra intézett támadást, aztán túlszárnyalta s egy balra eszközölt újabb felkanyarodás által, egyidejűleg oldalban és hátban is tört, mialatt, a 10-ik légió arcvonalban ingatta meg.
Az eredmény nem sokáig volt kétséges. Pompeius a napot elvesztettnek látta, táborába menekült és a midőn serege romjainak üldözése után, Caesar ezt is megrohanta, onnan még tovább szaladt. Pompeius vesztesége e csatában 15,000 halott, és 24,000 főnyi fogolyra ment; mialatt Caesar csak 200 katonát és 30 centuriot veszített.

Caesarnak a megkerülési mozdulat, melyet a mint láttuk, az ellenség végre is hajtott és a melytől félnie igen sok oka lehetett, megakadályozására foganatosított ezen intézkedései célszerűek s lángészre mutatók voltak. Erezte, hogy minden az említett hat cohors szívósságától es szilárdságától függ. Lovasságának visszatartása a pompejusi lovasságnak gyalogsága ellen intézett lökeméig, azt bizonyítja, hogy Caesar teljesen tudta méltányolni az utolsó tartalék nagy fontosságát a lovassági harcoknál; teljes méltánylást érdemel továbbá az a lángeszű találékonyság is, mely képessé tette öt arra, hogy bár lovassága az ellenségének csak egyhatod részét képezte, 1000 lovast tényleg tartalékban tudott tartani, hogy azt a csata válságos percében a győzelem kicsikarására használja fel.


Denison György: A lovasság története (A római korszak)