Dio Cassius, a 3. század elején élt római történetíró fikciója szerint Octavianus a császári hatalom megszervezése előtt meghallgatta két bizalmas tanácsadójának, Vipsanius Agrippának és Maecenasnak tanácsait. Az előbbi a köztársasági rend és a demokrácia helyreállítását, az utóbbi a monarchikus hatalom megalapítását javasolta, és Augustus Maecenas tanácsait fogadta el.
Maecenas a leendő császár előtt tartott beszédében a császári hatalom megszervezésének több kérdésére, így egyebek között az állandó zsoldos hadsereg létesítésének feladatára is kitért. Szemelvényünk ezt a részletet tartalmazza. Maecenas beszéde ebben a formájában nyilván nem hangzott el, mégis megvilágítja egy tisztán látó arisztokratának- magának a történetírónak - nézeteit a zsoldos hadsereg politikai és katonai előnyeiről.


(Dio Cassius: Rómaika [Római történet] LII. 27-28)

(23) Állandó sereget is kell szervezni a polgárok, alattvalók és szövetségesek soraiból, és annak létszámát az egyes provinciákban a szükségletnek megfelelően nagyobb vagy kisebb számban kell meghatározni. Ezeknek (a csapatoknak) állandóan fegyverben kell államuk és szüntelenül gyakorolniuk a fegyverforgatást. A legalkalmasabb helyeken kell számukra (állandó jellegű) téli tábort berendezni.
Meghatározott időn át kell katonai szolgálatot teljesíteniük, úgy, hogy (szolgálatuk lejárta után) az aggkor bekövetkezte előtt még maradjon valamennyi idejük. Most már nem elégedhetünk meg ugyanis az alkalmi (expedicionális) haderőkkel, hiszen a birodalom határai messze esnek központjától és minden irányból ellenség vesz bennünket körül. Ha viszont lehetővé tesszük az összes fegyverforgatásra érett korúaknak a fegyverviselést és katonáskodást, ez csak a zendülések és polgárháborúk forrásává lesz.
Ha viszont általában megakadályozzuk ezek katonai kiképzését és csak szükség esetén folyamodunk fegyveres segítségükhöz, abban a veszélyben forgunk, hogy tapasztalatlan és gyakorlatlan katonákkal rendelkezünk. Ezért javaslom azt, hogy a polgárok áltálában ne is ismerjék a fegyvereket és a táborozást, és csupán a legjobb erőben levőket és a leginkább rászorulókat sorozzuk be és képezzük ki. Ezek jobban harcolnak majd - hiszen erre az egy feladatra képeztük őket ki - a többiek viszont annál eredményesebben művelik a földet, hajóznak és végzik a többi békés munkát, ha nem kényszerítjük katonai szolgálatra és tudják, hogy van védelmezőjük. Másrészt ezáltal azok az életerős és elszánt elemek, akik egyébként útonállásra vetemednének, a többiek megkárosítása nélkül szerzik megélhetésüket, míg a többi polgár félelem nélkül élheti mindennapi életét.

(24) De honnan szerzünk pénzt a hadsereg költségeire és a többi, elkerülhetetlen kiadásra? Ezt is elmondom mindjárt, de előrebocsátom, hogy ha köztársasági rendben élnénk, akkor is szükségünk lenne pénzre. Mert semmiképpen sem lehetünk meg katonák nélkül és ingyen senki sem lesz hajlandó szolgálni.
Ne hasson hát nyomasztólag ránk az a hiedelem, hogy csak monarchikus rendben van szükség pénz szerzésére (emiatt nem kell tehát hátat fordítanunk a monarchiának), hanem okoskodjunk úgy, hogy bármilyen politikai rendben élünk is, pénzre mindenképpen szükségünk lesz.