Amikor a consulok a sorozást végre akarják hajtani, közhírré teszik azt a napot, amelyen minden katonaköteles korban levő rómainak meg kell jelennie. így járnak el minden egyes évben. A sorozás napján a sorkötelesek Rómában, a Capitoliumon gyülekeznek. Itt a fiatalabb katonai tribunusok abban a sorrendben, ahogy a nép vagy a hadvezér kiválasztotta őket, önként négy csoportba sorakoznak, mivel a római hadsereg négy légióra oszlik. Közülük az első négyet az első légióhoz osztják be, a következő hármat a másodikhoz, majd ismét négyet a harmadikba, ezután hármat a negyedik légióba. Az idősebb katonai tribunusok közül az első kettőt osztják be az első légióhoz, majd sorra hármat a másodikhoz, kettőt a harmadikhoz, végül ismét hármat a negyedikhez.
A katonai tribunusok szétválasztása és elrendezése után, amelynek eredményeként mindegyik légióhoz azonos számú (6) vezető kerül, külön-külön leültetik az egyes légiók tribunusait, majd egyenként kisorsolják az egyes tribusokat és ennek sorrendjében előszólítják oket. Mindegyiknek sorkötelesei közül négy, nagyjából azonos korú és testi erejű ifjút választanak ki.
Ezeket a tribunusok elé vezetik. Először az első légió tribunusai választanak ki egyet, utána a II. légió tribunusai, majd sorra a III. és IV-é, ezután újabb négy sorkötelest állítanak eléjük; de most a II. légió tribunusai választanak először, majd sorra a többiek, utolsónak pedig az 1. légió tribunusai. A következő négy sorköteles közül elsőnek a III. légió tribunusai, utolsónak a II. légió tribunusai választanak.
Ilyen rendszer szerint történik a választás körforgása és ezáltal minden egyes légióba nagyjából azonos értékű katonák kerülnek. Ily módon sorozzák az előírt számú katonát, éspedig minden egyes légióba 4200 gyalogost, ez a szám azonban szükség esetén, veszély idején 5000-re emelhető.
Valamikor a lovas szolgálatot teljesítő ún. lovagokat a 4200 gyalogos besorolása után választották ki, újabban azonban elsőként, azok közül, akiket gazdagságuk miatt a censor lovas szolgálatra jelölt ki. Minden egyes légióhoz háromszáz lovas tartozik.
A sorozás végrehajtása után minden egyes légió katonai tribunusai összegyűjtik saját embereiket, és kiválasztva közülük a legalkalmasabbat, elsőnek őt esketik meg a következőképpen: „mindenben engedelmeskedni fogok és erőmhöz képest végrehajtom feljebbvalóim parancsait”. Ezután a többiek is egyenként előlépnek, esküt tesznek s az elsőhöz hasonlóan kötelezik magukat minden parancs teljesítésére.
Időközben a consulok parancsot adnak azoknak az itáliai szövetséges városoknak, amelyeknek kisegítő csapatait igénybe óhajtják venni. Közlik a kívánt létszámot, továbbá azt a napot és helyet, ahol a besorozottaknak meg kell jelenniük. A szövetséges városok hasonló módon soroznak és végzik az eskütételt, és ezután elküldik seregeiket egy-egy vezér és quaestor kíséretében.
Rómában a katonai tribunusok az eskü után minden légióval közlik azt a napot és helyet, amikor fegyvertelenül meg kell jelenniük, majd elbocsátják őket. Amikor a megparancsolt napon megjelennek, a katonák közül előbb a legfiatalabbakat és legszegényebbeket sorozzák be a könnyűfegyverzetűek (velites) közé. A valamivel idősebbeket és jobb módúakat a lándzsások (hastati) közé sorolják. A legszebb férfikorban levőket az előharcolók (princepsek) közé, végül a legidősebbeket. – harmad sorbeliek (triariusok) közé sorolják.
Minden egyes légióban elnevezés, életkor és fegyverzet szerint ugyanezeket a csoportokat alakítják ki. Az egyes csoportokba oly módon osztják be a katonákat, hogy a triariusoknak nevezett legidősebbek 600-an legyenek, a princepsek és hastatusok egyaránt 1200-1200-an, míg a többiek mind a könnyűfegyverzetűekhez tartoznak. Amennyiben a légió létszáma meghaladja a 4 ezret, ennek arányában növelik a létszámokat, kivéve a triariusokét, mért ezeknek száma mindig azonos (600) marad.
A legfiatalabbak a parancs szerint kardot (gladius), könnyű hajító dárdát (jaculum) és kerek pajzsot (parma) viselnek. A pajzs szilárd szerkezetű és elég nagy ahhoz, hogy biztonságot nyújtson. Kerek alakú, átmérője 3 láb. Ezenkívül egyszerű, sima sisakkal is ellátják őket. Néha farkasbőrt tesznek a sisakra; ez védelmet is nyújt, és felismerhetővé is teszi őket, úgyhogy az egyes osztagok parancsnokai mindig jól látják, hogy embereik erősen küzdenek-e vagy nem.
A hajítódárda fanyele általában két könyök hosszú és egy ujjnyi vastag, vashegye 1 tenyérnyi hosszúságú és olyan vékony heggyel van ellátva, hogy az első hajítás után szükségszerűen elhajlik - így az ellenség nem tudja visszahajítani. Ellenkező esetben a fegyvert az ellenség is használhatná.
Az életkor szempontjából soron következő, második korosztály, a hastatusok (lándzsások) nehézfegyverzetet kötelesek viselni. A római teljes fegyverzet elsősorban nehéz pajzsból (scutum) áll. Szélessége külső, henger alakú felületén harmad fél láb, hosszúsága 4 láb, de vannak 1 tenyérnyivel hosszabb pajzsok is. A pajzs két, enyvvel összeragasztott deszkából áll, ezt vászon, majd külső felületén borjúbor borítja.
Felső és alsó szegélye vasból készül, az előbbi azért, hogy felfogja a kardcsapásokat, az utóbbi azért, hogy a pajzsot a földre való letételekor a kopástói óvja. A pajzs közepére vasdudorral illesztenek, ez nyújt védelmet a kőhajítások, a makedón dárdák és általában a nehézfegyverek ellen.
A pajzson kívül kardot is viselnek. Ezt, az ún. ibér kardot a jobb vállra függesztve hordják. A kardnak kiválóan kidolgozott, szúrásra alkalmas hegye van, és mindkét éle alkalmas vágásra, mivelhogy pengéje különösen erős és tartós anyagból készül. Ezenkívül két hajítódárdát, bronzsisakot és lábvértet viselnek. A hajítódárdák közül az egyik nehezebb, a másik könnyebb.
A nehéz hajítódárda vagy henger alakú, egy tenyérnyi átmérővel vagy négyszög alakú, egy tenyér hosszúságú éllel. A könnyű hajítódárda (pilum) nagyjából vadászgerelyhez hasonlít. Ezt a többi fegyverrel együtt viselik.
Mindkét fajta hajítódárda fanyele könyök hosszúságú. Ezekbe horgas végű vashegy van beillesztve, melynek hossza azonos a fanyéllel. Illeszkedésének szilárdságát oly módon biztosítják, hogy a fanyél közepéig helyezik be, és erős kampókkal rögzítik, úgyhogy a rögzítés a használat során sem lazulhat meg mindaddig, amíg a vas maga el nem törik. De erre is aligha kerül sor; mert a fanyélbe való illesztés helyén a vashegy másfél ujjnyi széles.
Ennyire ügyelnek a rögzítés szilárdságára. Mindezeken a fegyvereken kívül még tollforgóval díszített sisakot is viselnek. A sisakforgó 3, vörös vagy fekete színű, magasan lobogó, és mintegy rőfnyi hosszúságú tollból áll.
Amikor a teljes fegyverzetében álló katona sisakja tetején a forgót is elhelyezi, kétszer akkorának látszik, mint amekkora valójában, külseje díszes, s az ellenség számára félelmetes. Sokan mindezen kívül mellükre még 12 ujjnyi hosszúságú és szélességű mellvértet is helyeznek, s ezzel egészítik ki fegyverzetüket.
Azok, akiknek vagyona több, mint 10000 denarius, a mellvért helyett pikkelyes páncélinget viselnek. Hasonló módon vannak felfegyverezve a princepsek és triariusok, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbiak a pilum helyett hastat viselnek.
A fent felsorolt csoportokból - a legfiatalabbak kivételével - a legérdemesebbek közül 10 centuriót választanak, majd egy másik választás során további tizet. Ezeket is centurióknak nevezik, és közülük az, akit elsőnek választottak meg, a hadseregtanácsban is részt vesz. Ezek választják ki ugyanolyan számban a tiszthelyetteseket.
Mindezek után a centuriók vezetésével az egyes korosztályokat - kivéve a könnyűfegyverzetűeket - 10-10 manipulusra osztják. Mindegyik manipulushoz két-két centurio és két-két tiszthelyettes (optio) jut a kiválasztottak közül.
A könnyűfegyverzetűeket, létszámuknak megfelelően az egyes csapatrészek között osztják szét. Az egyes csapatrészek (ordo, manipulus és vexillum) vezetői a centurio címét viselik. A centuriók a saját manipulusaik legénységéből két-két jelvényhordozót választanak ki a legerőteljesebb és legbátrabb katonák közül. Annak, hogy minden egyes manipulusnak két-két parancsnoka van, oka a következő: mivel bizonytalan, hogy a parancsnokkal mi történik a csatában, nem akarják, hogy a csata kimenetele valamilyen véletlennek legyen kitéve, ezért gondoskodnak arról, hogy egyetlen csapatrész se legyen soha híján. Ha mindketten helyükön vannak, akkor az elsőnek megválasztott a manipulus jobb- a másik a balszárnyát vezeti. Ha nincsenek ott mindketten, akkor az éppen jelenlevő vezeti az egészet.
A rómaiak nem azokat a centuriókat tartják kiválóknak, akik vakmerőek és minden veszedelem vállalás ára készek, hanem inkább azokat, akikben van vezetési készség, állhatatosak és higgadtak, nem támadnak hirtelenül, nem rohannak a veszélybe, ha azonban az ellenség felülkerekedik, és szorongatja őket, kitartanak és inkább meghalnak, semhogy helyüket elhagyják.
Hasonló módon a lovagokat is 10 osztagra (turma) (=30 fő) osztják. Mindegyik osztaghoz 3 tizedes (decurio) tartozik, ezek pedig 3 altisztet választanak maguk mellé. Az elsőnek kiválasztott parancsnok vezeti a turmát. A következő kettő 10-10 embernek parancsol, de valamennyiket tizedesnek (decurióknak) nevezik. A parancsnok távollétében a soron következő tizedes veszi át az osztag parancsnokságát.
A lovagok fegyverzete jelenleg hasonlít a görögökéhez. Régebben azonban nem viseltek páncélt, hanem csupán derékvédővel ellátva mentek neki a veszélynek. így könnyedén ugrottak fel a lovakra és szálltak le róluk, harc közben azonban olyan veszélynek voltak kitéve, mintha ruhátlanul küzdöttek volna.
A hajítódárda két okból is haszontalan lett volna számukra. Először is a dárdák olyan könnyűek és törékenyek voltak, hogy a kitűzött célig nem jutottak volna el, és mielőtt az ellenség pajzsát átütötték, rendszerint már a lovak vágtatása közben eltörtek. Ezenkívül, mivel nem volt erős hegyük, csupán egyetlen hajításra lehetett használni - s ha eltörtek, semmi haszon nem volt belőlük.
A lovasok pajzsa marhabőrből készült Ezek a pajzsok nem voltak elegendők a csapások vagy szúrások elhárítására, mivel nem voltak elég szilárdak, ha pedig az eső vagy nedvesség érte őket, teljesen haszontalanná váltak - bár már előbb sem vették nagy hasznukat.
A tapasztalat tehát ezeknek a fegyvereknek használatát nem javallta, ezért áttértek a görög mintájú fegyverzetre. Ma már a lovasok dárdája egyszeri szúrásra, döfésre eléggé hatásos, mert szilárd anyagból készül. Ezután pedig a dárdát megfordítják, és a dárdanyéllel mérnek az ellenségre súlyos csapásokat.
Hasonlóképpen célravezetőbb a ma használatos pajzs is. Ez elég védelmet nyújt a távolra ható fegyverek ellen is és a közelharcban is. Mihelyt erre - ti. a görög fegyverek nagyobb használhatóságára - rájöttek, azonnal elkezdték ezeket utánozni. A rómaiak ugyanis minden más népnél kiválóbbak abban, hogy átveszik mások eljárásait, és azokat még tökéletesítik is.
Miután a katonai tribunusok szétosztották a légiókat, és megadták a fenti utasítást a fegyverekre vonatkozólag, az embereket hazabocsátják. Amikor elérkezik az a nap, amelyen esküjük szerint össze kell gyűlniük, a consul által kijelölt helyen, a két consul légiói külön-külön gyülekeznek. Mindkét consul két római légiót és a szövetségesek megfelelő kontingensét kapja meg.
Az összes besorozottak habozás nélkül kötelesek megjelenni, mert az eskü letétele után már semmi kifogásnak nem adnak helyet, kivéve a kedvezőtlen madárjóslatot és elháríthatatlan akadályt. Miután a szövetségesek a rómaiakkal együtt összegyűltek, az ellátást és minden egyéb szükséges ügyet a consulok által kinevezett vezetők, ún. praefectusok intéznek, szám szerint 12-en.
A praefectusok a megjelent szövetséges katonák közül elsőknek a harcban leghasználhatóbbnak látszó lovasokat és gyalogosokat választják ki. Ezeket extra ordinarius-oknak, azaz különleges csapatbelieknek nevezik. A szövetséges gyalogságnak a létszáma rendszerint azonos a római légiókéval, a lovasoké pedig háromszorosa a rómaiakénak. Ebből a lovasoknak mintegy harmadrészét, a gyalogosoknak ötödrészét választják az „extra ordinarius” csapatokba. A többieket két részre osztják, ezek egyikét jobbszárnynak, másikat balszárnynak nevezik.
Miután mindezt elrendezték, a katonai tribunusok a római légióikatat a szövetségesekkel együtt átveszik, és megkezdik a tábor kimérését. A rómaiak ugyanis egységes és egyszerű rendszer szerint helyezik el csapataikat, s ezt alkalmazzák mindenütt és mindenhol. Ezért úgy látom, most van az ideje annak, hogy amennyire tudom, fogalmat adjak a római csapatok elrendezéséről, éspedig mind a hadsereg menete, mind táborozása, mind pedig harca idején. Aligha van valaki, aki annyira közömbös lenne minden széppel és kiválóval szemben, hogy ne tartaná érdemesnek erre egy kis figyelmet fordítani. Mert aki ezt megértette, a legfontosabb és legtanulságosabb dolgok egyikét ismeri meg.
A rómaiak a következőképpen vernek tábort. Miután kiválasztották a táborozásra alkalmas helyet, ennek az áttekintés és parancsadás számára legalkalmasabb pontján állítják fel a hadvezér sátrát. Először jelvényt vernek a földbe, ott, ahol a vezér sátrát akarják elhelyezni, majd a jelvény körül négyzet alakú térséget mérnek ki, oly módon, hogy annak oldalai a jelvénytől 100-100 láb távolságra legyenek, az egész térség tehát 400 négyzetláb területű.
Ennek a négyzetnek amaz oldalából kiindulva, amely a vízvétel és legeltetés számára a legkedvezőbb, helyezik el a római seregeket. A katonai tribunusok közül minden légióban, a korábban már elmondottak szerint, hatan szolgálnak, mivel pedig mindkét consullal mindig két légió táborozik, nyilvánvaló, hogy mindkét consullal 12-12 katonai tribunus teljesít szolgálatot.
Ezeknek. sátrait egy egyenes vonal mentén helyezik el, párhuzamosan a négyzet alakú vezéri térségnek egyik, előre ki-választott oldalához. Innen először 50 láb távolságot mérnek ki, hogy hely legyen a tribunusok lovai, málhás állatai és egyéb felszerelésük számára. Sátraik bejárata a mondott vonal túlsó oldalára, tehát a tábor külső része felé néz. Ezt az irányt a továbbiakban „a tábor elülső részének” tekintem és így is nevezem. A tribunusok sátrai egymástól azonos távolságra állnak, a tábor egész szélességében.
Ezután a tribunusok sátraitól előremenve, 100 láb távolságot mérnek ki, és ennél a vonalnál, amely a tábor egész szélességében húzódik és párhuzamos a tribunusok sátrainak vonalával - kezdik elhelyezni a légiókat a következő rendben. Ezt a vonalat először is két részre osztják, majd a metszésponttól merőleges irányban kiinduló 50 láb széles út mentén helyezik el egymással szemben a két légió lovasait. A lovasok és gyalogosok sátrait egyforma módon készítik el, és a manipulus és turma táborhelye egyformán négyzet alakú.
A lovasok sátrai az előttük húzódó útra néznek, és egy-egy sátor 100 láb hosszúságú. Mindig arra törekednek, hogy a hosszúság és szélesség azonos legyen - ettől csak a szövetségesek elhelyezésénél tekintenek el. Nagyobb létszámú légiók esetén arányosan növelik a tábor hosszúságát és szélességét.
A lovasok táborhelyét a tribunusok táborhelyével szemben úgy helyezik el, hogy közben – a már említett vonal mentén - a tribunusok sátorvonalára merőleges útvonal keletkezzék. Ezután a lovasok mögött helyezik el mindkét légió triariusait, éspedig egy-egy manipulust, egy-egy turma mögött, azonos alakban, oly módon, hogy hátuk egymással érintkezzék. Egy-egy manipulus sátorhelyének szélessége fele a hosszúságának, mivelhogy létszámuk is fele a többi alakulat létszámának. Ezért, bár a katonák száma az egyes alakulatokban különböző, táborhelyük hossza mégis azonos lehet, mivel az eltérés a szélességben, illetve a mélységben mutatkozik.
Ezután további 50 láb távolságot üresen hagyva, a triariusokkal szemben helyezik el a princepseket. Mivel ezeknek sátrai az imént említett irányba néznek, így két további útvonal keletkezik, párhuzamosan a lovasok sátorvonalával, és kiindulva abból a 100 láb széles térségből, amely a tribunusok sátorhelye előtt húzódik. Mindkét útvonal a tábornak a tribunusok sátorvonalával szemben fekvo oldaláig húzódik, amelyet a tábor elülső részének nevezhetünk.
A princepsek után, háttal feléjük, helyezik el a hastatusokat, úgy, hogy a sátorhelyek közvetlenül érintkezzenek egymással. Mivel pedig a légió mindhárom része a fejezet kezdetén ismertetett beosztás szerint 10-10 manipulusra oszlik, valamennyi út egyforma hosszú, és mindegyik elér a tábor elülső részéig, ahol a legtávolabbi manipulusok helyezkednek el.
A hastatusoktól további 50 láb távolságot mérnek ki, és itt helyezik el velük szemben a szövetségesek lovasait, velük azonos hosszúságban. Amint már említettem, a szövetséges gyalogság létszáma az „extra ordinariusok” levonása után azonos a római légiók létszámával, a lovasoké viszont – miután azok harmadrészét ugyancsak az extra ordinariusok közé helyezték - a rómaiakénak kétszerese. Ezért a tábor verésnél a hiányosan növelik a táborhelyük szélességét, s ezzel elérik, hogy hosszúságban azonos a római légiók táborhelyével.
Miután így 5 keresztező utat hoztak létre, a szövetséges gyalogságot az eddigihez hasonló módon a lovasság mögött, azzal közvetlenül érintkezve helyezik el, s a szélességet a létszám arányában növelik. Ezek a manipulusok a sánc mentén, a tábor két oldalán helyezkednek el.
Minden egyes táborhelyen az első sátort a centuriók foglalják el. Az imént ismertetett táborverési módszer következtében mindkét irányban az 5. és 6. turmát 50 lépésnyi távolságra helyezik el egymástól, s ugyanígy járnak el a gyalogosok manipulusaival is. Ily módon további útvonalat létesítenek a táboron keresztül, merőlegesen az imént felsorolt útvonalakra, és párhuzamosan a tribunusok sátrainak vonalával. Mivel ez minden fegyvernem 5. sz. manipulusa, illetve turmája mentén húzódik, „ötödös” útnak (via quintana) nevezik.
A tribunusok sátrai mögötti térség mindkét irányban körülveszi a vezéri sátrat (praetorium). Ennek egyik részén van a katonai gyűlések helye (forum), a másik része a quaestor és a tevékenységéhez szükséges ügyvitel számára van fenntartva.
A katonai tribunusok sátrai mögött, oldalvást helyezkednek el a „különleges” csapatokból válogatott lovagok (equites evocati) továbbá a consulok személyes környezetéhez tartozó önkéntesek. Ezek a két oldalsánc felőli részen helyezkednek el, és táborhelyük egyik irányban a quaestori közegek, másik irányban a forum felé néz. Ezek a válogatott katonák nemcsak a táborozás idején tartózkodnak a consulok közelében, hanem menet közben és más alkalmakkor is a consul és a quaestor rendelkezésére állnak és állandóan körülöttük vannak.
Ezek mögött, a hátsó sánc irányában helyezkednek el az imént említett „válogatott” lovagokhoz hasonló szolgálatot teljesítő gyalogosok. Ezek mögött 100 láb széles út számára hagynak helyet. Ez párhuzamosan halad a tribunusok sátraival, és egyik oldala a forum, praetorium és quaestorium elott húzódik végig, a tábor egész szélességében. Ennek az útnak túlsó oldalán táboroznak a szövetségesekből válogatott, „extra ordinarius” lovagok.
Táborhelyük a forumra, praetoriumra és quaestoriumra néz, és a praetoriummal szemközt induló, 50 láb széles út két részre osztja. Ez az út, az imént megnevezett útvonalra merőlegesen, egészen a tábor végéig vezet. A lovasok táborhelye mögött mindkét irányban üresen maradó terület az idegen, és a csak időlegesen jelen levő segédcsapatok számára van fenntartva.
Ezek szerint tehát a tábor négyzet alakú. Útvonalai és egyes részeinek elrendezése város külsejét adja neki. A sánc és a sátrak között minden irányban 200 láb távolságot tartanak. Ezt az üres helyet különböző, fontos célokra használják fel. Ez a hely teszi lehetővé, hogy a légiókat rendesen és kényelmesen tudják bevezetni és kivezetni.
Mindegyik a saját külön útvonalán lép a táborba, és mivel nem használnak egy ugyanazon utat, ott nem tömörülnek, egymást nem lökdösik és tapossák. Ezenkívül a hadizsákmányt, vagy a szomszédos falvakból a táborba hajtott, ill. az ellenségtől zsákmányolt állatokat is ide terelik, és éjszaka biztonságban őrzik.
A legnagyobb előnye ennek a módszernek az, hogy éjszakai támadások esetén sem a tűz, sem a fegyver nem érhet a táborhelyig - legfeljebb egészen ritkán -, és ebben az esetben sem okoz nagy bajt. Ezt részben a szélesen hagyott üres térségnek, részben a táborhelyek kiterjedésének köszönhetik.
Ha tehát adva van a gyalogosok és lovasok létszáma mindkét fajta számítás szerint, akár 4 ezren, akár 9 ezren vannak egy-egy légióban, és hasonlóképpen meg van határozva ezen belül az egyes alakulatok létszáma, táborhelyeik hosszúsága és szélessége, ehhez hasonlóan az utak és térségek méretei, és hasonlóképpen minden más adat - aki akarja, könnyen kiszámíthatja az egész térség területét és a tábor kerületét.
Ha pedig a szövetségesek - éspedig, akár a kezdettől fogva együttharcolók, akár a később, alkalmilag csatlakozók - létszáma a szokottnál nagyobb, akkor ezekkel töltik meg a már említetteken kívül a praetorium körüli területet, míg a forum és quaestorium helyét a legszükségesebbre korlátozzák.
A kezdettől fogva velük haladó szövetségeseket, ha létszámuk ezt indokolttá teszi, a tábor két oldalán a széle felől, egy-egy légió táborhelye mentén sávalakban helyezik el. Ha mind a négy légió és mindkét consul egyetlen sáncrendszeren belül helyezkedik el, akkor úgy kell a közös tábort elképzelni, hogy mindkét sereg az imént elmondott elhelyezkedésben táborozik egymással szemben, és egymással a különleges csapatok (extra ordinarii) táborhelyén át érintkezik.
Elmondtuk már, hogy ezek a tábor hátulsó sánca mentén helyezkednek el. Ilyenkor a közös tábor téglalap alakú lesz, területe az előbb ismertetett két légió táborának kétszerese, kerülete pedig másfélszerese. Ha a két consul együtt táborozik, mindig ily módon vannak elhelyezve. Ha külön-külön táboroznak, akkor csak annyi az eltérés, hogy a forum, a quaestorium és a praetorium a két légió között helyezkedik el.
Táborverés után a katonai tribunusok összegyűlnek, és a seregben jelenlevő minden szabad embert és rabszolgát egyenként a következőképpen esketnek meg: „Semmit sem fogok lopni a táborból. Bárki bármit talál, köteles azt a tribunusoknak beszolgáltatni.”
Ezek után minden légió princeps és hastatus katonáinak két manipulusát a tribunusok sátrai elotti térség gondozására rendeli ki. A római katonák ugyanis napközben sokat tartózkodnak ezen a széles térségben, és ezért állandó gondot fordítanak rá, hogy fellocsolják és a szennytől megtisztítsák.
A többi 18 manipulusból az egyes katonai tribunusok 3-3-at sorsolnak ki maguknak. Az előzőkben megadott számítás szerint, ugyanis minden egyes légióban ennyi hastatus és princeps manipulus marad, a katonai tribunusok létszáma viszont 6. E három manipulus mindegyike felváltva a következő módon teljesít szolgálatot a maga tribunusának.
Mihelyt letáboroztak, ők állítják fel a tribunus sátrát, s a körülötte levő helyet elegyengetik és rendbe hozzák. Ha a tribunus felszereléséből egyet-mást megőrzés végett el kell zárni, erre is nekik van gondjuk. Naponta két őrséget állítanak, mindegyikhez 4-4 embert rendelnek ki. Az egyik őrség a sátor előterében, a másik mögötte, a lóistállónál őrködik.
Mivel pedig mindegyik tribunusnak 3 manipulusa van, és mindegyikben több mint 100-an katonáskodnak - leszámítva a triarius és „velites” alakulatokat, amelyek ilyen szolgálatot nem teljesítenek -, ez a szolgálat nem nehéz, hiszen egy-egy manipulusra csak minden harmadik napon kerül sor. Ily módon gondoskodnak a tribunusokat megillető kényelemről és egyben megadják nekik az elöljárót megillető tiszteletet és méltóságot.
A triarius alakulatok a tribunusok szolgálata alól fel vannak mentve. Viszont ők adják a lovagok csapatainak (turmae) őrségét, mindegyik manipulus naponta ama turma mellett őrködik, amely a táborban közvetlenül mögötte helyezkedik el. Ezeknek mindenre ügyelniük kell, de különösen a lovakra, nehogy belebonyolódva szerszámaikba, használhatatlanná váljanak, vagy elszabadulván, nekimenjenek a többi lónak, és az egész seregben zavart és pánikot keltsenek.
Ezen felül naponta egy, az összesek közül kiválasztott manipulus a hadvezér (consul) mellett teljesít őrszolgálatot. Váratlan rajtaütésekkel, orvtámadásokkal szemben védelmet nyújt neki és egyben rangja méltóságát is emeli.
Az árok ásása és a sánc elkészítése a tábor két oldala mentén, az ott elhelyezkedő szövetségesek feladata. Homlokzati és hátsó oldalán a római katonák kötelessége, éspedig mindegyik oldal egy-egy légióé. Mivel a tábor széle mentén minden oldalon több manipulus helyezkedik el, az egyes szakaszok munkáját centuriók irányítják.
Az egész táborépítésre két katonai tribunus ügyel fel. Ugyancsak a tribunusok ügyelnek a tábor rendjére is, a következő beosztás szerint. Kettős csoportokra oszolva, egy-egy féléven belül váltakozva mindig ketten, két hónapon át töltik be a táborrend felügyelői tisztjét. Ugyanígy osztják be a szövetségesek fölé rendelt praefectusok is a parancsnoki teendőket. A tribunusok sátrainál minden napkeltekor megjelennek a lovagok és a centuriók, míg a tribunusok a consulnál jelentkeznek.
A consul a szükséges rendelkezéseket közli a tribunusokkal; a tribunusok a lovagokkal és centuriókkal, ezek pedig a katonákkal, ki-ki a maga idejében. Az éjszakai őrségek ellenőrzésére szolgáló fatáblácskák átadását a következő módon szervezik meg.
A lovasokból és gyalogosokból egyaránt a 10. sz. alakulatok (a 10. lovas-turmák), illetve a 10. gyalogos manipulusok a nekik kirendelt táborhely szélén helyezkednek el. Ezeknek egy-egy emberét kiválasztják, s felmentik az éjszakai őrség alól. Ezek minden este napnyugtakor jelentkeznek a katonai tribunus sátránál, átveszik a fatáblácskára írt éjszakára szóló parancsot, majd eltávoznak. Saját manipulusaikhoz érve, a parancsot tartalmazó fatáblácskát átadják a következő manipulus parancsnokának, tanúk jelenlétében, az pedig hasonlóképpen továbbadja a következő manipulus parancsnokának.
Így járnak el sorra, míg utoljára el nem érnek a tribunusokhoz legközelebb táborozó „egyes” számúakhoz. Ezek parancsnokai kötelesek a táblácskát még besötétedés előtt a tribunusoknak átadni. Ha tehát mindegyik átadott tábla ily módon visszakerült, a tribunus tudomásul veszi, hogy a táblácska eljutott mindenkihez és végül őhozzá. Ha azonban valamelyik hiányzik, azonnal kikutatja, hogy mi történt, mert a fatáblácskákra történt bejegyzések alapján látja, melyik alakulathoz nem jutott el a táblácska. Az, aki hibázott, méltó büntetést szenved.
Az éjszakai őrségek rendjét a következőképpen szervezik meg. A hadvezért és a vezéri sátrat (praetorium) az a manipulus őrzi, amelyet - mint fentebb elmondtuk – erre kirendelték, a tribunusok sátrait és a lovagok csapatait pedig az egyes manipulusokból e célra kijelölt 4 tagú csoportok. Ugyancsak állítanak őrséget minden egyes alakulathoz a saját kebeléből, a többit maga a hadvezér rendeli ki.
A quaestor sátrának őrzésére 3 tagú őrséget rendelnek ki, a legatusok és a haditanács tagjai 2 tagú őrséget kapnak.
A tábor külső falának őrzését a könnyűfegyverzetűek (velites) látják el olyan módon, hogy naponta az egész sánc mentén őrködnek. Ez az ő feladatuk, a táborkapuk mellé is ok állítanak 10-10 tagú őrséget. A 4 tagú éjszakai őrségek emberei közül azt a katonát, aki az első őrjáratban fog részt venni, manipulusának parancsnoka este a katonai tribunushoz vezeti. A tribunus az őrjáratok számának megfelelően átad neki egy-egy apró fatáblácskát, rajta a jelszóval. Miután ezeket átvették, a kijelölt őrhelyre távoznak.
Az éjszakai őrségek rendjére a lovasok ügyelnek fel. Mindegyik légió első számú (turmájának) parancsnoka, saját osztagparancsnokai egyikének már reggel köteles megparancsolni, hogy az még a reggeli étkezés előtt jelölje ki a turmának azt a 4 tagját, akik majd éjszaka őrjáratoznak. Este viszont a soron következő turma parancsnokával köteles közölni, hogy másnap ő lesz felelős az őrjáratért. Ez a parancs átvétele után az eddig elmondottakhoz hasonlóan köteles eljárni. Ez ismétlődik mindennap.
Az első turma osztagparancsnokai által kijelölt 4 lovag az őrjáratot egymás között kisorsolja, majd a tribunus elé járulva, átveszik tőle írásban a parancsot, hogy hol, mely őrségeket kell ellenőrizniük. Ezután ők négyen a triariusok 1. sz. manipulusához mennek, mert ennek centuriója ad kürtjelet az éjszakai őrségek megkezdésére.
Folytatás: A Római Hadsereg II. rész