Mint minden civilizációban, az ókori Rómában is megjelent a gazdaság univerzumának origójában a pénz, és központi szerepet töltött be. Az anyagi jólét utáni vágyakozás a gazdagok és a rászorulók rétegeit is elérte, s nemsokára felismerték a tőke növelésének egyik legegyszerűbb módszerét. Így alakult ki először a nexum, majd a mutuum intézménye. E két jogintézmény elterjedésével egyidejűleg megjelentek a kölcsönnyújtásra specializálódott szakemberek, akik lefektették a bankszektor alapjait az ókori Rómában.
Üzletemberekről lévén szó, megfelelő hasznot is vártak ügyleteikből, melyet a kamat (usura) bevezetésével kívántak elérni. Kölcsönt nem csak közvetlenül pénzben lehetett szolgáltatni; ugyanis, ha a kölcsönadó (creditor) készpénz (pecunia numerata) helyett egy dolgot adott a kölcsönt kérőnek (debitor) azzal a szándékkal, hogy azt értékesítse, a vételárat pedig tartsa meg és kölcsönként használja fel, contractus mohatrae-ról beszélünk. D. 12, 1, 11 pr. (Ulpianus 26 ad edictum):

„Rogasti me, ut tibi pecuniam crederem: ego cum non haberem, lancem tibi dedi vel massam auri, ut eam venderes et nummis utereris. si vendideris, puto mutuam pecuniam factam.”

„Kérted, hogy pénzt kölcsönözzek neked, de mivel nem volt készpénzem, egy tálat vagy aranyrögöt adtam neked, hogy azt add el és az árát használd fel. Ha eladtad, a kölcsönszerződés létrejött.”

A jó gazdasági érzékkel rendelkezők élve a jogintézmény adta lehetőséggel kialakították az úgynevezett valódi contractus mohatrae-t, amelyet uzsorakamat szedésére alkalmaztak, ügyesen megkerülve a kamatkikötésre vonatkozó állami törvényeket.

Más lehetőség is kínálkozott uzsorás szerződés kötésére, mint például a contractus trinus, de a téma miatt szükségesnek látszik kitérni a tengeri kölcsön (foenus nauticum) és a sportolóknak nyújtott kölcsön intézményeire is, ezek ugyanis megengedettnek számítottak a megkötésükkel járó nagymértékű kockázatra tekintettel, de mértékük az uzsorakamathoz közelítette őket.

A dolgozat célja, hogy a különböző uzsorakamat kikötésére alkalmas ügylettípusokról adjon képet, külön hangsúlyt fektetve a contractus mohatrae intézményére. Az elemzés elméleti áttekintést nyújt továbbá arról, miként köthettek a római polgárok (cives romanus) uzsorás szerződéseket profitorientált módon. A vizsgálat kiterjed azon kísérletekre is, melyeket az uzsorások ténykedésének visszaszorítására tettek, különös tekintettel a senatusconsultum Macedonianum szerepére, amely az egyik legismertebb példa az uzsorás ügyletek akadályozását célzó jogeszközök között.