Valódi contractus mohatrae esetében nem kölcsönről, hanem két adásvételi szerződés mögé rejtett, tiltott uzsorás szerződésről van szó, ahol a törvényekbe ütköző, mértéken felüli, már beszedett kamatot, mint jogalap nélküli gazdagodást (condictiones sine causa) lehet visszakövetelni. Ennek érvényesítésére a condictio ob iniustam causam szolgál. Ez a visszakövetelés formája, ha az alapügylet közvetlenül törvényi tilalomba ütközik. Ilyenkor az átruházó ügylet jelen esetben a színlelt adásvétel is semmis, a juttatás vindikálható, bár ez irreleváns abból a szempontból, hogy tartósan beállt dologi jogi változásról nem beszélhetünk, az adásvételek tárgya legfeljebb egy pillanatra volt csak az adós kezében, majd végbement a viszontadásvétel, s a dolog visszakerült eredeti tulajdonosához.

A condictio ob iniustam causam két esetét tudjuk az uzsorás szerződésekkel kapcsolatban megkülönböztetni. Az egyikben az adós tévedésből (indebitum solutum) a törvényesnél több kamatot fizet a hitelező részére, ekkor a többlet visszakövetelésére condictio indebiti áll rendelkezésére:

Paul. Sent. 2, 14, 4: „ Usurae, quae centesimam excedunt, per errorem solutae repeti possunt.”

A másik esetben nem az adós téved a kamatokat illetően, hanem azok jóval a törvényes mérték felettiek, a kifizetett többletet a tőketörlesztésbe kell beszámítani, s ha ezután még mindig túlfizetés áll fenn, az uzsorának minősül, így közvetlenül törvénybe ütközik, ex iniusta causaként lehet visszakövetelni:

Paul. Sent. 2, 14, 2: „ Usurae supra centesimam sulutae sortem minunt, consumpta sorte repeti possunt.”10

Tartozáselismerésről és adóskésedelemről a valódi contractus mohatrae-n belüli első emptio-venditio okán beszélhetünk, mivel az uzsorás a pretium megfizetését egy későbbi időpontra tűzte ki az adós számára, vagyis az adásvétel nem azonnal perfektuálódik, így az adós az idő elteltével késedelembe eshet. Innentől kezdve a nem valódi contractus mohatraehoz hasonlóan, csak nem kölcsönszerződésre, hanem adásvételi szerződésre értelmezendő az adóskésedelem (mora debitoris, mora creditoris), valamint a tartozáselismerés.
Ha az adós annyira meggondolatlan, hogy a jogilag semmis ügylet ellenére megteszi a tartozáselismerést, esetleg adóslevelet ad ki, akkor hacsak nem tudja bizonyítani, hogy mindezt kényszer vagy fenyegetés hatására cselekedte ki is kell fizetnie. Ráadásul, amennyiben az adós perre viszi az ügyet, további, a pénzkövetelésre alkalmas jogeszközöket adhat az uzsorás hitelező kezébe.
Valódi contractus mohatrae esetén célszerű (a hitelező szemszögéből) nem valódi kötbért kikötni, amely önmagában a kikötés ténye által kötelezettséget teremt, a jogellenes és az erkölcstelen kivételével bármilyen magatartás kikényszeríthető vele. Mivel az ügyletet két adásvételi szerződéssel leplezték, s a hitelező az elsőből eredő vételár meg nem fizetése miatt követeli a kötbért, egy per esetén a jogellenes vagy erkölcstelen kikötést az adósnak nagyon nehézkes bizonyítania.

A hitelezők kamataik követelésének lehetőségét stipulatiókkal biztosították. Az alábbi két eset tőke-visszafizetési és kamat-stipulatiókat tartalmaz a dáciai viaszostáblákon: az elsőben csak a kölcsönszerződést rögzítik, mely a kamatok követelésére nem alkalmas, míg a második egy adóslevél formáját tükrözi, közvetlen kereseti lehetőséget biztosítva ezzel a kamatok követelésére. Előbbiben megtörténik a kölcsön folyósítása, még utóbbiban nem esik szó olyan mértékű kölcsön átadásáról, mint amilyen magas összegben a kamatok megfizetésére kötelezte magát az adós. Ez arra enged következtetni, hogy fiktív kölcsönnel állunk szemben, a túlzott kamatkikötés valódi contractus mohatrae létrejöttét sejteti a háttérben.

A szerződés megkötése napjától 1%-os kamat fizetésére kötelezi az adóst: „usuras ex ea die singulas centesimas”, amely éves szinten legfeljebb 12%, de az említett kamatok mértéke arra utal, hogy kikötésük illegálisan történt, jóval túllépve a megengedett maximum értéket. Dáciában bevett szokás, hogy a kölcsönkötelmet az okirat keletkezteti, hiába áll a szerződésben stipulatiós causa.
A magas kamat kikötése úgy történik, hogy a creditor 100 dénárt folyósít, de maga az okirat ennél jóval többről, mondjuk 200-ról szól. Így már sikeresen biztosítható akár az évi 100%-os vagy még ennél is magasabb kamat. Ismételten csak önmagát hibáztathatja a debitor, ha ilyen típusú okiratot ír alá kivéve, ha kényszer vagy fenyegetés hatására teszi -, s ebben az esetben nehéz a leírtakkal ellenkező tény bizonyítása.

Összességében itt már nem is szükséges két adásvétel mögé bújtatni az uzsorás ügyletet, hála a helyi talán nem túl megfontolt bevett szokásnak.