Valódi contractus mohatrae-ról akkor beszélünk, amikor valaki két adásvételi szerződéssel leplezi a törvényes mértéket meghaladó kamatszedést. Bevett módszernek számított már az ókori Rómában is, de a középkorban szintén előszeretettel alkalmazták, mivel a középkori egyházjog tiltotta a kamatszedést.
Az iskolapélda szerint: az „Eladó” eladja egy értéktárgyát a „Vevőnek” 200-ért (bár annak valós értéke csak 100), engedélyezve, hogy a vételárat csak egy bizonyos idő eltelte után fizesse meg. Ezután a „Vevő” továbbértékesíti a dolgot egy harmadik félnek 100-ért. Tehát a „Vevő” a két adásvétellel az „Eladótól” kölcsönzött 100-at és 100%os kamattal kell azt visszafizetnie. Mindez leegyszerűsíthető a harmadik fél kihagyásával.

Az „Eladó” jelképesen eladja egy értéktárgyát a „Vevőnek” 200-ért, aki azonnal viszont-adásvételt alkalmazva visszaadja azt az „Eladónak” 100-ért. Az első vételárat csak egy bizonyos idő elteltével kell kifizetni (ez a kölcsön futamideje), míg a másodikat azonnal teljesítik (ez maga a kölcsön). A kettő közti különbözet pedig nem más, mint a kamat, ami jelen esetben 100%-os, tehát annak mértéke jóval meghaladja a római törvényekben kikötött maximumot, így uzsorás szerződésnek tekinthetjük.

Ha megpróbáljuk az adásvételi szerződés (emptio-venditio) természetes velejárója, a circumscriptio körében értelmezni az azonos tárgyra eszközölt két, egymástól nem ritkán jelentősen eltérő vételárat (pretium), még így is jól látszik azok aránytalansága. Hiába volt lehetőség egymás kölcsönös kijátszására az adásvételt megelőző alkufolyamatban, ekkora eltérés még a circumscriptióval sem magyarázható, hiszen annak legfőbb határa a bona fides, ami a valódi contractus mohatrae céljával összeegyeztethetetlen.
Ezek után levonhatjuk azt a következtetést, hogy a contractus mohatrae semmis (negotium nullum) vagy legalábbis részben semmis jogügylet: semmisségi oknak minősül, ha ügylettel felvállalt szolgáltatás erkölcstelen, illetve részlegesen semmis (negotium claudicans)" az ügylet a törvényes mértéket meghaladó kamatok esetében (a kamat csak a törvényes maximumig szedhető). Márpedig a valódi contractus mohatrae-ban szereplő ügyletek erkölcstelennek minősíthetőek, a szándékosan leplezett, tiltott kamat miatt, amely ráadásul jelentősen túllépte a megengedett mértéket.

Iustinianus is megjegyzi Institutióiban, hogy emptio-venditio esetén a felek azt teljesítsék a másiknak, „amivel az igazság és a méltányosság alapján tartoznak” jelen esetben viszont sem az igazságosság, sem a méltányosság nem lelhető fel.