A contractus mohatrae a mutuum egyik fajtájának tekinthető, amelynél készpénz helyett egy dolgot ad át a hitelező az adósnak azzal, hogy az értékesítse azt, és a befolyt vételárat kölcsönként használja fel. A jogintézménnyel kapcsolatban szükséges kitérnünk a nem valódi és a valódi contractus mohatrae esetére is, amelyek közül az utóbbi számított illegális uzsorásügyletnek.
Ha a fogalmak jelentését vizsgáljuk, Bessenyő András: Római magánjog című tankönyvében ellentétben a hazai tankönyvirodalommal azt találjuk, hogy a szerző a D. 12, 1, 11 princípiumában leírt esetre alkalmazza a valódi jelzőt. Elképzelése talán azon alapul, hogy az arab eredetű szó, a mohatrae (muhatara) veszélyt jelent, így az általa valódinak értékelt esetben ténylegesen beszélhetünk veszélyviselésről, veszélyátszállásról, mivel a kölcsön keretén belül valós tulajdon-átruházás is történik a dolog átadásával együtt, melytől kezdve a veszélyt a kölcsönvevő viseli. Ebből viszont levonható az a következtetés bár szerző nem említi -, hogy a jogintézmény másik értelmezése, tehát a rejtett uzsorás szerződés keretében viszont magának a dolognak az átadása általában meg sem történt, csak lejátszódott a két adásvételi szerződés a kamatok kikényszerítése céljából, azaz veszélyviselésről itt szó sincs, így Bessenyő érvelése logikusnak tűnik.

A továbbiakban a tankönyvirodalomban elterjedt általános elnevezéseket fogom követni, miszerint a D. 12, 1, 11 pr. a nem valódi contractus mohatrae-t írja le, ugyanis ez a fragmentum nem uzsorás ügyletet ír le, viszont a XIV. században elterjedt contractus mohatrae elnevezés alatt a középkorban már egyértelműen az uzsorás szerződést értették, amelyet a tankönyvirodalom valódi contractus mohatrae-ként tart számon.