Az ókor nem ismerte a papírpénzt. A pénzérme verése a Kr. e. 7. sz. folyamán alakult ki az Anatóliai-félsziget nyugati részén fekvő Lüdiában. A Földközi-tenger mellékének államai általában az ezüstpénzt használták értékmérőként. Aranypénzt csak egyes gazdagabb államokban (pl. Perzsiában) vertek huzamosan, másutt, így Rómában is csak időnként, mellékesen. Nem terjedt el általánosan a rézből készült aprópénz sem.
Nem lévén papírpénz, a mai értelemben vett infláció is ismeretlen volt. Annál gyakrabban mutatkozott pénzhiány, ami különösen háborúk idején okozott súlyos következményeket.
A mindenkori pénzkészlet az ókorban így szükségképpen függvénye volt az illető állam nemesfém tartalékának.
A piac, a hitelélet kiegyensúlyozottsága a nemesfém bázis stabilitását is feltételezte. Athén gazdasági és kulturális felvirágzását, nagyhatalmi helyzetét jelentős mértékben az Attika déli részén levő gazdag laureioni ezüstbányák kiaknázása alapozta meg.

Az ókori mediterráneum ércekben leggazdagabb területe az Ibér-félsziget volt. Annak, hogy az ottani arany- és ezüstbányákat Karthágó, majd Róma kiaknázta, Marx megállapítása szerint megközelítőleg olyan hatása volt az ókorban, mint az amerikai bányák felfedezésének a modern Európában.



Maróti Egon