Cicero Kr. e. 62-ben három és fél millió sestertiusért vásárolt a Palatinuson egy villát Crassustól – s ez viszonylag olcsó volt. Az igazán gazdagok palotái ennek többszörösét érték. Az nem meglepő, hogy Róma városában, a birodalom központjában minden drágább volt, mint Itália kisebb városaiban s a tartományokban.
Iuvenalis, a Kr. u. 1. sz. csípős nyelvű szatíraköltője szerint a campaniai Sorában egy szép házat kapni annyiért, ami egy sötét római lakás évi bére. Ha valaki kibérelt Rómában egy luxusvillát, évente tízezreket fizethetett érte. Egy bérkaszárnya lakószobájának havi bére 12 sestertius volt. Ha számításba vesszük, hogy egy napszámos napi keresete ugyanekkor 4 sestertius, akkor nem lepődünk meg azon, hogy sokan még ezt sem tudták kifizetni.

A kisemberek lakbére a hatalmasok zsebébe vándorolt. Cicerótól tudjuk, hogy feleségének római bérházai évente 80–100 ezer sestertiust jövedelmeztek. A nyerészkedés különféle formáival találkozunk e téren. A már többször említett Crassus hatalmas vagyonát részben abból szerezte, hogy a Rómában gyakori tűzesetek alkalmából potom pénzen megvásárolta tulajdonosaiktól az égő házakat. S ha megkötötték az alkut, munkához látott magántűzoltósága, hogy minél többet megmentsen a mielőbbi hasznosítás számára. Jelentkeztek a közvetítők is. A Digesta című jogi gyűjtemény példaként említi, hogy ha valaki 30 ezerért bérel a tulajdonostól egy háztömböt, az úgy adja ki a lakásokat, hogy 40 ezret kap értük.

Igen szélsőséges adatokat mutatnak a háztartási költségek. M. Pomponius Atticusnak, Cicero barátjának a takarékossága közmondásossá vált, mert római háztartására havonta csak 3 ezer sestertiust költött.
Maga Cicero Kr. e. 44-ben folyó kiadásaira 40 ezret számított. A leggazdagabbak azonban olykor egy-egy baráti lakomára is eltékozoltak majdnem ennyit.
Ránkmaradt feliratok tanúsága szerint egy vidéki napszámos háromtagú családjának heti ”költségvetése” kb. 30–35 sestertiust tett ki. Ebből kenyér, olaj, sajt, hagyma, bor, gyümölcs került az asztalra, hús nem mindennap. Egy napszámos bére Cato korában 2–3, Cicero korában 4 sestertius volt. Mire volt ez elég?

Az ókori ember fő tápláléka gabonafélékből készült ételekből állt. A Kr. e. 2–1. sz. folyamán 1 modius (8,733 l) búza ára általában 3 sestertius volt, de ez az ár természetesen erősen ingadozott. A spekuláció olykor a háromszorosára is felverte az árakat. Viszont 203-ban pl. a hannibáli háború vége felé a felszabaduló tengeri szállítás révén olyan nagy mennyiségű búza érkezett Rómába, hogy az árak 1 sestertiusra estek. Kr. e. 123-ban C. Gracchus havi 5 modiust osztott ki a rászorulóknak kb. 1,75 sestertius áron.
Fontos élelmi cikk volt az olivaolaj. Cato a Kr. e. 2. század elején egy amphoráért (26 liter) 39 sestertiust számított, ez literenként másfél sestertiust jelent. Két évszázaddal később Rómában 1 liter jó minőségű étolajért már 8,12 sestertiust is elkértek.

Görög földön és Itáliában meglehetősen kevés volt a jó ivóvíz, a szőlők viszont jól teremtek: az antik ember ennek megfelelően viszonylag sok bort fogyasztott. A Kr. e. 2. század végén a legjobb minőségű ”falernumi” literje 3,8 sestertiusba került. Kr. e. 89-ben a kitűnő görög borok árát a ”fényűzés” korlátozása címén hivatalosan a falernuminak a négyszeresére emelték. Tekintve, hogy a legnagyobb itáliai földbirtokosok és bortermelők a senatorok voltak, az intézkedés valódi indítéka nyilvánvaló.
Hasonló célzattal tiltotta a senatus hosszú időn át a szőlőtelepítést Galliában. Az átlagos minőségű asztali bor ára alacsony volt. Pompei hirdetmények szerint a helyi csapszékek literenként 1 sestertiusért még a Kr. u. 1. sz. harmadik negyedében is jó bort mértek.

A ruhaneműek ára roppant széles skálán mozgott. Pompeiben egy közönséges gyapjú tunicát 15 sestertiusért hirdettek, de egy különlegesen finom anyagból, luxus kivitelben készült darabért a húszszorosát is elkérték. Egy sertés ára 240–280, egy marháé 800 sestertius körül mozgott. Columella a Kr. u. 1. században 1 iugerum (0,25 ha) szántóföld árát 1000 sestertiusban adja meg – talán valamivel a reálisnál alacsonyabban.

A távoli vidékekről szállított fűszerfélék akkoriban sem voltak olcsók. 1 font (kb. 30 dkg) feketebors ára 16,1 font gyömbéré 24 sestertius volt. A fahéj fontja 140–1200 sestertius között ingadozott. Az ilyesmit persze az átlagember nem tudta megfizetni.



Maróti Egon