logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Összefoglalás (Az Államkincstár a köztársaság kori Rómában)

A fentiek alapján megállapítható, hogy az államkincstár is lassú – részleteiben pontosan nem dokumentált, a forráshiány miatt feltehetően nagyrészt szokásjogi - fejlődésen ment keresztül a köztársaság ideje alatt. Kezdetben nem volt egyéb, mint a feleslegként és tartalékként felhalmozott nemesfémek egyszerű raktára, mely a háborús fenyegetettség miatt a város legvédhetőbb részén kapott helyt.
Ebből aztán az évszázadok alatt egy a modem fogalmak szerinti államkassza fejlődött ki. Ennek volt egy folyó fizetések része, de e mellett létezett egy „vésztartalék”, melynek elkülönült volt a bevételi forrása és korlátozott volt a kiadási oldala is. Az államkincstár bevételeit és kiadásait részben az állam vezető magistratusai (tipikusan a consulok), részben a senatus határozta meg.

A bevételi oldat meghatározták a hadizsákmányból juttatott bevételek, amelyekről a hadvezér döntött, illetve a fegyverszünet vagy békekötés engedélyezéséből befolyó összegek, amelyeket viszont már a senatus határozott meg. Mindkettő rendszertelen és esetleges bevételi forrás volt. Állandó bevételt jelentettek viszont az állami vagyon hasznosításából befolyó összegek, amelyekről az elvi döntést részben a censorok, részben szintén a senatus hozta meg. Kiadási oldalon a consulok mint az állam vezetői saját jogukon rendelhettek el kifizetéseket, minden más magistratus csak a senatus által előzetesen engedélyezett keretösszegen belül dönthetett.
Az államkincstár tényleges kezelői a quaestorok voltak, mivel ők őrizték a kulcsokat, így tudtuk nélkül még a consulok sem vehettek ki onnan pénzt. Ők viszont elszámolási fellelőséggel tartoztak, így a kiadásokhoz fel kellett mutatniuk egy másik magistratus vagy a senatus döntését. Bár a technikai lebonyolítást (a ki- és befizetések teljesítése és lekönyvelése) nem a magistratus, hanem fizetett segédszemélyzet végezte, a fenti hatásköri elhatárolás a kifizetések pontos és már a legkorábbi időktől feltételezhetően, de legkésőbb a Kr. e. III. századtól már bizonyíthatóan írásbeli bizonylatolásával mégis alkalmas volt arra, hogy a köztársaság válsága előtti időkben a nagyobb visszaéléseket megakadályozza.



Bajánházy István