logo

VIII Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A római pénzügyek nyilvántartása

A római pénzügyek nyilvántartása általában (codex, tabulae, rationes, kalendaria) és a római állam pénzügyi nyilvántartásai (tabulae publicae)


Az állami pénzügyekkel kapcsolatos ügyleteket már a korai időktől kezdve, talán már a Kr.e. V. századtól, de a Kr.e. III. századtól már bizonyíthatóan, írásban is rögzítették (tabulae publicae). Bár az állami nyilvántartásokra részletes, a köztársaság korából származó források nem maradtak fenn, de ezek a nyilvántartások hasonlóak voltak részben a magánjogban, részben a központi berendezkedés mintája alapján megszervezett helyi municipiumokban használtakhoz, amelyekről már maradtak fenn források, ezért ezek alapján az állami nyilvántartások is rekonstruálhatók.
Nem állapítható ugyan meg, hogy a magán vagy az állami nyilvántartás keletkezett-e előbb, de az kétségtelen tény, hogy a virágzó köztársaság idején mindkettő azonos elvek szerint működött. Azonban a kisparaszti gazdálkodás, ami a Kr.e. III. századig jellemző volt Rómában, még nem igényelt részletes és bonyolult nyilvántartásokat, ezzel szemben az állami ügyek, mind volumenük miatt, mind az állami tisztségviselők évenkénti változása miatt, már a köztársaság kezdetétől igényelték ezeket, ezért alappal feltételezhető, hogy az állami nyilvántartások alakultak ki időben először és azokat vették át később a magánfelek nyilvántartásaik számára.

Az állami nyilvántartások rekonstrukcióját KNAPOWSKI bizonyos évekre el is végezte és arra a következtetésre jutott, hogy az eredetileg igen egyszerű – egy bevételi és egy kiadási oldallal működő – nyilvántartást már a Kr.e. III. század kezdetétől egy összetett, több külön elszámolást is magában foglaló nyilvántartás váltotta fel. Ő ezt a változást a samnisok felett ekkor aratott nagy győzelemmel és az ennek következtében bekerülő hatalmas hadizsákmánnyal, ill. a hadvezér elszámolási kötelezettségének megjelenésével magyarázza.

A nyilvántartások közül a legfontosabbak az un. tabulae publicae, amelyek a napi pénzmozgásokat tartalmazták időrendi sorrendben. Liviustól tudjuk, hogy a második pun háború idején tett önkéntes felajánlás során írásban és név szerint történt az átadott összegek bevételezése a kincstárba.
A nyilvántartásba tehát e szerint azonnal bevezették a bevételezett összegeket. Ennek némileg ellentmond Tacitus, aki szerint később a principátus idején előfordult, hogy még négy hónap elteltével sem kerültek be egyes bevételek a nyilvántartásokba, ezt azonban csak későbbi és csak a szabályt erősítő kivételnek tekinthetjük, a köztársaság idején ilyen késedelem nehezen képzelhető el. Ezekből a nyilvántartásokból aztán az adatokat időnként átvezették az un. codex accepti et expensibe, ahol már személyenként vezették az állammal szemben fennálló tartozásokat ill. követeléséket, amelyekből az adott személlyel szemben fennálló egyenleg is megállapítható volt.
Ezeket egészítette ki még a calendarium, melyben a határidős ügyletek lejártának idejét – amiről az elnevezését is kapta, mivel a kamat a hónap elsején volt esedékes – és az esedékes kamatot, továbbá az arra adott biztosítékokat rögzítették. A calendariumról rendelkezésre álló ismeretekről KÜBLER ad összefoglalót, de a fent vázolt forráshiány miatt ő is csak a magánjogba tartozó, ill. a municipiumokra vonatkozó forrásokat elemzi.

A források hiányossága ellenére azonban megállapítható, hogy már a második pun háború idején egy fejlettnek tekinthető és írásbeli nyilvántartási rendszer működött Rómában. Mivel az állami feladatok többségét (adóbehajtás, állami építkezések, karbantartások stb.) magán vállalkozókkal kötött szerződések keretében oldották meg, ezért az állami szerveknek a részletekkel nem kellett törődniük: a bevételek területén elég volt a befizetést, a kiadások területén pedig a vállalt feladat teljesítését ellenőrizni és ez alapján a kifizetéseket teljesíteni.

Az állami pénzügyeket a szenátus tartotta kézben, az egyes magisztrátusok pedig egymást ellenőrizték, ezért ellenőrizhetetlen pénzmozgások a köztársaság válsága előtt tömegesen nem fordulhattak elő. Ezt természetesen nem cáfolják a forrásokban megőrzött, az időnként nyilvánosságra kerülő visszaélésekről szóló beszámolók. Ezek nyilván előfordulhattak, de ezek mindig egyedi esetek voltak és általában nem maradtak jogkövetkezmények nélkül.

A köztársaság válsága idején, a polgárháború zűrzavarában azonban megsokasodtak a pénzügyi visszaélések is, ezért a rend helyreállítása után Augustus már törvényben (lex Iulia de peculatu) szabályoztatta a kérdést és közbűncselekménynek (un. peculatus) minősítette azt, ha valaki a rá bízott közpénz maradványával nem tudott elszámolni vagy ha valaki a nyilvántartásba kevesebb összeget vezetett be, mint ami a szerződésben szerepelt.

Az állami szerződések területén az ellenőrizhetőséget a nyilvánosság biztosította, ezt később a municipiumok számára már az alapító jogszabály kifejezetten elő is írta. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a principátus kezdetén a nyilvánosság háttérbe szorult, ezért kellett azt jogszabállyal biztosítani, korábban a köztársaság idején viszont a nyilvánosság az állami szerződések tekintetében biztosítva volt.


Forrás: Bajánházy István - Az állami pénzügyek a római köztársaságban