A birodalmon belül élő lakosság szabad mozgáslehetőséggel rendelkezett, egyedül az egyiptomiakat korlátozták a provincia elhagyásában. Emiatt nagyfokú mobilitás jellemezte a lakosságot, amit az utazás infrastruktúrájának viszonylagos fejlettsége is nagyban elősegített. [8.3.2.I.] Aelius Aristeidés ezekkel a szavakkal dicsérte a rómaiakat: „Miután felmértétek az egész emberlakta világot, hidak változatos sokaságával íveltétek át a folyókat, és átvágtátok a hegyeket, hogy kocsival is járható útjaitok legyenek azokon át; posta- és váltóállomásokkal töltöttétek be az addig puszta vidéket, s életmódotokkal és rendetekkel mindent szelídebb és kifinomultabb állapotba hoztatok...” (Or. XXVI. 100; Szlávik Gábor fordítása).
És mindebben szemernyi szónoki túlzás sincs! Ezért utazhatott a phrygiai Hierapolisból származó kereskedő, Flavius Zeuxis hetvenkét alkalommal a Malea-fok érintésével Itáliába (amint arról maga emlékezik meg sírfeliratán, IGRR IV 841 = Syll? 1229); és ezért írhatta Hadrianus császár Erastos ephesusi polgárról, hogy „több ízben behajózta a tengert” (Syll.3 838 = I.Eph. V. 1487).

A Nikaiában elhunyt Hédys doktor sírfeliratában megemlíti, hogy életében „sok földet volt alkalma alaposan megszemlélni”, mindhárom kontinensen (L. Robert, Hellenica 2 [1946] 103-108):

Ókeanosz hullámait és Európa határát,
meg Libüát, valamint a hatalmas Ázsia partját.

A hivatali helyükre siető magistratusokon és kíséretükön kívül természetszerűleg a távolsági kereskedők utaztak a legtöbbet, akiket útjuk nemegyszer a limesen túlra is vezetett. De a pax Romana lehetővé tette, hogy a tehetősebbek a tanulás, a gyógyulás, a fürdőzés vagy egyszerűen csak a világlátás kedvéért is utazzanak.
A legnépszerűbb turisztikai úti célnak az ókorban egyértelműen Egyiptom számított. Azon belül is az egyik legnagyobb látványosság a „Memnón-szobor” volt, amely napfelkeltekor furcsa hangokat adott ki magából. Római utazók sokasága kereste fel ezért a kolosszust, és közülük csaknem százan bevésett névjegyüket is hátrahagyták, rendszerint az audi Memnonem („hallottam a Memnónt”) formula kíséretében (CIL III 30-66). A szobor leghíresebb látogatója Septimius Severus császár volt Kr. u. 199-ben, aki szintén rávéste nevét a szoborra, bár neki nem sikerült meghallania „Memnón hangját”.
Fontos úti célnak számított még a híresebb szentélyek, jósdák felkeresése, vagyis a zarándoklat, amit görög szóval theóriának („isten-látás”) neveztek. Az utazásokat még hordozható napórákkal is könnyebbé tették (viatoriapensilia, Vitr. IV. 8, 1), amelyeket a birodalom városainak és tartományainak szélességi fokához igazítottak, ezeknek egy-egy példánya éppen az imperium két végéből: Lusitania fővárosából (Mérida) és a kariai Aphrodisiasból került elő.

A Római Birodalomban a katonák utaztak a legtöbbet. Az egyes csapategységek - különösen a segédcsapatok (auxilia) vagy azok különítményei (vexillationes) - állandóan úton voltak. A Traianus daciai győzelmeit hirdető, Adamklissiben felállított oltáron láthatjuk, hogy a római hadsereg valódi olvasztótégelye volt a különféle népeknek. Ugyanabban (az egyébként ismeretlen) csapategységben szolgált egy afrikai, egy noricu- mi, két brit, egy raetiai, három hispaniai és tizenkét galliai születésű katona (CIL III 14214).
A katonák mobilitását jól szemlélteti M. Petronius Fortunatus esete, aki az alábbi légióknál, illetve helyőrségekben szolgált mint librarius, tesserarius, optio, signifier és végül mint centurio:


• Leg I Italica (172-175, Almus, Moesia Inferior)
• Leg VII?
• Leg I Minervia (182-185, Bonna, Germania Inferior)
• Leg III Augusta (192-195, Lambaesis, Africa)
• Leg III Gallica (195-198, Raphaena, Syria)
• Leg XXX Ulpia (198-202, Xanten, Germania Inferior)
• Leg VI Victrix (202-205, Eburacum, Britannia)
• Leg III Cyrenaica (205-208, Bostra, Arabia)
• Leg XV Apollinaris (208-211, Satala, Cappadocia)
• Leg II Parthica (211-215, Albanum, Latium)
• Leg I Adiutrix (215-218, Brigetio, Pannonia)


Felirata a Petroniusok síremlékében maradt fent Cilliumban (Kasserine, Tunézia, CIL VIII 217-218 = ILS 2658). Látható, hogy az afrikai származású altisztet - aki szolgálatának végére emelkedett csak tiszti rangra (centurio) - háromévente helyezték a birodalom egyik csücskéből a másikba.
Eric Birley szerint a katona negyvenhat évig tartó szolgálata során megjárta a keleti, északi és nyugati határvidékeket, a kemence forróságú Szíriai-sivatagból a kellemetlenül esős és hideg vidéken fekvő Hadrianus- falig.

A Diocletianus alatt szolgált Aurelius Gaius is látható elégedettséggel sorolta fel sírfeliratában azt a huszonhárom provinciát, négy falut és öt régiót, amelyben élete során különféle alakulataival megfordult: Asia, Lydia, Lycaonia, Cilicia, Syria-Phoenicia, Arabia, Palaestina, Egyiptom, Alexandria, India, Mesopotamia, Cappadocia, Galatia, Bithynia, Thracia, Moesia, Carpia (a kárpok lakóterülete), Sarmatia (négyszer említve), Viminacium, Gothia (a gótok lakóterülete, kétszer említve), Germania, Dardania, Dalmatia, Pannonia, Gallia, Hispania, Mauretania (AE 1981, 777 = SEG XXXI 1116).