A fémtárgyak hideg és meleg megmunkálása során egyes részletek kialakítására és a tárgyak darabolására vésőket, illetve vágókat használnak. A különféle mesterségekhez és alapanyagokhoz alkalmazott változatokat pusztán formai alapon nem minden esetben lehet egyértelműen elkülöníteni. A nyél felerősítésének módja, a szár vastagsága és hossza, illetve a penge és az él nagysága, kidolgozása alapján lehet az egyes példányokkal végzett munka jellegét, ezáltal a megmunkált anyag jellemzőit hozzávetőlegesen meghatározni.
A latin nyelvű forrásokban véső megnevezésére egyaránt előfordult a scalprum, a caelum és a turnus kifejezés, de ezeket nem lehet pontosan mesterséghez kapcsolni. Kifejezetten a fémmegmunkáláshoz kapcsolható vésőábrázolás sem áll a tudomány rendelkezésére a római korból.

A fémek hideg megmunkálásában szerepet játszó vésőkre és vágókra viszonylag rövid, vaskos szár, a szerszám tengelyében elhelyezett penge jellemző. Az indirekt, kalapácsütések révén kifejtett erőhatás miatt a szerszámok fejének pereme a használat következtében rendszerint erősen kitüremkedett.
A megmunkált anyag keménységéről az eszköz élének vágószöge árulkodik, minél nagyobb ez a szög, annál puhább anyag megmunkálására volt alkalmas az adott szerszám. A bemutatásra kerülő szerszámokat az ötvösség területén használhatták a vágás, darabolás mellett, forgácsolási műveletek során, ez utóbbi gyűjtőfogalom a megmunkált fémtárgyon keletkezett anyagfelesleg eltávolítására alkalmazott eljárásokat jelöli.

A disszertáció keretében végzett gyűjtés során 13 szerszámot soroltam ehhez a csoporthoz (HV 1-13). Ezek többsége vaskos négyszögletes átmetszetű szárral, rövid, enyhén kiszélesedő, szimmetrikus állású pengével rendelkezett (HV 1-8). A fejen a használat nyomait jól meg lehetett figyelni. A hasonló szerszámokat, amelyek számos lelőhely leletei között megtalálhatóak, általában a fémek darabolására használták.
Egy Keszthely-Fenékpusztáról (HV 9) és egy ismeretlen lelőhelyről (HV 10) származó vésőn a vaskos fogót, és az előbbieknél hosszabb, lapos pengét egy gömb alakú rész választja el egymástól. Ennek köszönhetően a használat közben a szerszámot stabilabban lehetett tartani, a kéz nehezebben csúszott le a penge, illetve a munkadarab felé. Tagolás nélküli, de hasonló szerkezetű véső került elő a budaörsi római temető egyik sírjából (HV 11).
Kerek átmetszetű, kissé deformált véső látott napvilágot a Szentkirályszabadja-Romkúton feltárt villagazdaságból, amelynek eredeti funkciója erősen kérdéses, de feltehetőleg fémműves szerszám lehetett (HV 12). Az Aquincum területén végzett kutatások során, de ismeretlen réteg viszonyok közül került elő, egy szintén kerek átmetszetű, rövid véső, amelynek felfelé szélesedő fogóján négy darab, réz abroncs helyezkedik el (HV 13). Hasonló tárgyat a római korból nem ismerek, ezért erősen kérdéses, hogy a tárgyalt időszak fémművességéhez tartozott-e eredetileg.

A tárgyalt szerszámok viszonylag alacsony mennyisége alapján, önmagában nem lehet messzemenő következtetésekre jutni. Az adatokat fontos az egyéb fémműves eszközökkel összefüggésben értelmezni. A vésők és hidegvágók közül a Balatonlelle-Kenderföld lelőhelyen előkerült példányok érdemelnek figyelmet (HV 3-4), amelyek további ötvös szerszámokkal együtt került elő (PL 25, 31, 44).
A késő római falusias település esetében további fémleletek is utalnak arra, hogy ott kisebb műhely működhetett. A Budaörsön feltárt Vicus Teuto leletei között szintén megtalálhatóak voltak a fémművességre utaló nyomok (HV 7, PL 38-40). Az egyik véső ennek a településnek a temetőjéből, az egyik férfisír mellékleteként került elő (HV 11). A villagazdaságban működő kovácsműhely felszereléseihez tartozhatott a Petőháza-Lésalja-dűlőből származó példány (HV 5).

A polgárvárosok és katonai létesítmények, illetve azokhoz kapcsolódó települések alacsony arányát az magyarázza, hogy a Carnuntumból és Aquincumból előkerült tárgyak túlnyomó részét szórványleletnek kell tekinteni (például: HV 13). Ez a körülmény mindenképpen arra figyelmeztet, hogy a kutatottság mértéke és körülményei erősen befolyásolhatják a statisztikai adatokat.
Noha csak kevés adat áll rendelkezésre, mégis érdemes egy pillantást vetni a szóban forgó szerszámok jellemző méreteire. A penge szélessége legfeljebb egy hüvelyk (digitus), azaz 1,8 cm környékén alakul, de a legtöbb véső esetében - a hosszúságtól függetlenül - 1-1,2 cm között váltakozik. A hosszúság csak kevés esetben haladja meg a 12 cm-t, jellemző értékei 8-12 cm között találhatóak.