A kovácsolás során használt lyukasztó és tágító eszközökről már esett szó. Emellett a fémmegmunkálás egyéb területein, elsősorban a nemesfém tárgyak felületének kialakítása, lyukak, áttört részek kialakítása és a tárgyak díszítése során számos szerszám lehet használatban. A mai ötvös terminológia szerint elsősorban két munkafolyamat eszközei tartoznak ide: a lyukasztás és a cizellálás.
A modern ötvösségben lyukasztást elsősorban a lemezek és sablonok előállítása során használnak. Az öntött vagy lemezből készült fémtárgyak felületének vésőkkel és poncolókkal történő finommegmunkálása a cizellálás. A fenti munkafolyamatokhoz használt szerszámok kaptak helyett ebben a fejezetben. Ezek kialakítása többnyire igen egyszerű, ezért egyértelmű azonosítások nem minden esetben oldható meg.
A bőrfeldolgozás során használt árakkal, illetve egyéb általános funkciójú szerszámokkal sokszor könnyen összekeverhetőek. Ez különösen érvényes a sokszor rossz állapotban fennmaradt leletek esetében. Az antik írott forrásokban nem szerepelnek, és jellegüknél fogva az ábrázolások sem szolgálnak lényeges adatokkal ezekre a szerszámokra nézve.

Az egyes darabok hegyének kidolgozása, a szár, illetve fogó és a fej kialakítása alapján lehet a funkciót meghatározni. A tárgyak egy része tulajdonképpen vésőnek tekinthető, vagy formailag szoros kapcsolatban áll azokkal, de használatuk eltér az előző részben bemutatott darabokétól. A szerszámok hegyének kialakítása a megmunkált fémek jellegéből adódóan nagyon finom és aprólékos. Egészen keskeny pengék és hegyek figyelhetőek meg, amelyek könnyen sérülhettek, illetve megsemmisülhettek az idők folyamán.

Pannonia területéről összesen 76 darab szerszámot soroltam ebbe a tárgycsoportba, amelyek - a fentieknek megfelelően - több különböző változatot képviselnek. Az első csoportot azok a példányok alkotják, amelyek lekerekített vagy csonka gúla alakú fejben végződnek (PL 1-23). Erre a fejre lehetett a kisméretű kalapácsokkal ráütve az ötvöstárgyat megmunkálni. Száruk szinte minden esetben négyszögletes átmetszetű, egyenletesen kihegyesedő, de némelyiknél kettős kónikus kialakítás figyelhető meg (például: PL 1-4).
A végződésük többnyire egyszerű, kihegyesedő, ugyanakkor keskeny, de jól azonosítható, vésőszerű pengével rendelkező szerszámokkal is lehet találkozni (PL 1-5). Ezek a példányok a fém felületének díszítésére, barázdák, vésett minták elkészítésére szolgálhattak, míg a pontszerű hegyben végződő darabok vésőként és lyukasztóként egyaránt használhatóak lehettek. Figyelemre méltó, hogy egy-egy ilyen szerszám Visegrád-Gizellamajor (PL 1) és Szentendre (PL 3) késő római táborainak területéről ismert.
A budaörsi római temető egyik sírjának mellékleteként látott napvilágot egy hasonló darab (PL 5), amellyel együtt két visszahajlított fejben végződő - talán szintén fémműves - szerszámot (VY 1, 20) helyeztek az elhunyt férfi mellé. Ugyanennek a temetőnek egy másik sírjában, illetve a Keszthely-dobogói késő római temető egyik sírjában is volt egy hasonló példány (PL 21, 23).

A tárgycsoport darabjainak többsége a Dombóvár- Gunarasról származó depólelet részeként került elő (PL 11-17). Gaál A. - a lelet közlésekor - bőrlyukasztóként határozta meg ezeket a tárgyakat. Mint utaltam rá, ezek a szerszámok több mesterség munkafolyamatai között használhatóak lehettek. Az általa Manching esetében hivatkozott párhuzamok véleményem szerint a funkció meghatározását nem igazolják.
A W. Gaitzsch által bemutatott egyszerű lyukasztók és árak valóban szolgálhattak bőr megmunkálásra. Véleményem szerint nem lehet egyértelmű meghatározást megadni, erre nézve a depó összetétele sem nyújt megnyugtató támpontot. A fémmegmunkálásra használt hasonló leletek alapján ezt a meghatározást tartom valószínűnek.

A szóban forgó szerszámok másik csoportjába tartozó példányok (PL 24-76) külön kidolgozott fej nélkül készültek, fogójuk általában vagy egyenletesen hegyesedik a hegye felé, vagy enyhén bikónikus kialakítású. Főként négyszögletes átmetszetűek, de ritkábban a kerek változat is megfigyelhető (például: PL 62-64, 66-67, 70, 76). A szerszámok egy része keskeny, lapított pengében végződik (PL 24-34, 36), amelyek szintén vésett díszítések készítésére szolgáltak.
A Szentkirályszabadja-Romkútról (PL 24) és Balatonlelle-Kenderföldről (PL 25) származó példányok szépen kidolgozottak, a fogó nyolcszög átmetszetű, a penge felé tagolt. Az egyenletesen kihegyesedő, egyszerű pontszerű végződésű szerszámok, általános kialakításuk okán nem tekinthetőek feltétel nélkül fémműves eszköznek (például: PL 44- 52). Technikai szempontból hegyes vésőnek vagy lyukasztónak tekinthetőek, de a megmunkált anyag akár bőr vagy csont is lehetett. A bemutatott szerszámok egy részének hegye sérült, pontos kialakítását nem lehet meghatározni (PL 65-73).
A mai ötvös eszközök között megtalálható poncolók végződése, úgynevezett homloka többféle, változó mértékben lekerekített, illetve kihegyesedő, esetleg peremes lehetett. A bizonytalan vagy sérült végződésű szerszámok egy része poncoló lehetett.

A lyukasztók, vésők és poncolók előkerülési körülményei változatosak lehettek. Az előző fejezetben már esett szó a polgárvárosok és katonai létesítmények alacsony szerepének lehetséges okáról. A dombóvári depóleletet leszámítva alig képviseltették magukat hasonló együttesekben, amelyre talán a tárgyak egyszerűsége, kisebb értéke adhat egy lehetséges magyarázatot.
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy temetkezések mellékleteként, elsősorban a késő római korszakban gyakran jelentkeztek. Ennek megfelelően több példányt ismerünk a Somogyszilen (PL 48-50) és Keszthely-Dobogón (PL 56) feltárt temetőkből. A falusias települések közül Balatonlelle-Kenderföldről, illetve az ott előkerült szerszámokról és feltételezhető műhelyről már esett szó. Emellett számos eszköz látott napvilágot a Nagykanizsa-Inkey-kápolnánál (PL 19-20, 30, 62, 68-72) vagy a Budaörsön feltárt lelőhelyről is (PL 38-40). A fenékpusztai belső erőd északi kapujának, nyugati tornyából előkerült bronzműhelyre utaló leletek közül három, rossz állapotú kérdéses példány származik (PL 74-76).

A szóban forgó tárgyak méreteiben nem tapasztalhatóak meghatározó különbségek. Ennek ellenére a hosszúság és az egyes példányokhoz használt vas tömegére érdemes egy pillantást vetni. Ezeket az értékeket a tárgy állapota, korrodáltságának mértéke természetesen jelentősen befolyásolhatja. Mindenesetre a hosszúság szempontjából a legtöbb példány jellemzően 10-15 cm között, míg a tömeg tekintetében 20-60 g között helyezkedik el.