A fémmegmunkálás kapcsán szót kell ejteni a nagyméretű, vasból készített kanalakról is, amelyek a leltárkönyvekben gyakran öntőkanálként kerültek meghatározásra. A tárgytípus értelmezése már azért sem túl egyszerű, mert egyértelmű, hogy nem minden vaskanál tartozott a fémműves eszközök közé, az egyszerű konyhai felszerelési tárgyak között éppúgy megtalálhatóak voltak. A vasból készült kanalakat nem volt célszerű bronzöntésre használni, de más munkafolyamat kapcsán, így a különböző ötvöző anyagok (ón, cink) megolvasztására és rézhez öntésére alkalmasak lehettek. Emellett az is elképzelhető, hogy a viasz formába öntése során használhatták ezt a tárgytípust. A modern analógiák alapján a salak kikaparásában szintén szerepük lehetett. A disszertáció keretében végzett anyaggyűjtés során a Pannonia területéről származó összes fellelhető vaskanalat katalógusba foglaltam (KN 1-21).
A fentebb említett bizonytalanságokból kiindulva egyértelmű volt, hogy ezeknek csak egy részét tekinthetjük a bronzművesség meglétét igazoló szerszámnak. A kanalak elemzése során a fémműves és az egyszerű konyhai eszközök szétválasztására törekszem, amelyben formai szempontok és az előkerülés körülményei jelentenek támpontot. Müller R. a kisebb méretű kanalakat tartotta öntésre alkalmasnak. Emellett döntő szempont lehet, hogy a kanál mennyire öblös, illetve hogy a peremét ellátták-e kiöntőcsőrrel. A sekélyebb, kiöntővel rendelkező kanalak jobban megfelelhettek a fémművesség által támasztott igényeknek. Az előkerült példányoknál sokszor annyira hiányos a fej, hogy nem lehet eldönteni, hogy annak eredetileg pontosan milyen kialakítása volt.
Egy Tác-Fövenypusztáról származó példányon (KN 12) jól látható a kiöntőcsőr és ez két további, a veszprémi múzeum gyűjteményében őrzött szórványlelet esetében is megfigyelhető (KN 17-18). Ezek egyike viszonylag kisméretű, köpűs nyélben végződött, amelyet más római kori darabon nem fordul elő (KN 18), de a másik formai szempontból jól illeszkedik a római korra keltezhető kanalak közé (KN 17). A fej előtt lépcsőzetesen kiszélesedő nyél (KN 15-16, 19), vagy a másik végén elhelyezett, többszörösen hajlított akasztó több példány esetében jellemző (KN 1, 7, 11, 13). A kisebb, sekélyebb kanállal rendelkező szerszámoknál valószínűsíthető, hogy a fémművességhez tartoznak (KN 2, 4-5, 7, 11).

Az előkerülés körülményei alapján vizsgálva a kanalakat, csak kevés támpont áll rendelkezésre, ugyanis a szóban forgó szerszámok többségénél nem ismertek a pontos rétegviszonyok. A Keszthely-Fenékpusztáról származó kanalak egyike az északi kapu nyugati tornyában talált bronzműves műhely maradványaival együtt látott napvilágot (KN 10). A Szóládról (KN 15) és Nagyberki-Szalacskáról (KN 16) beszolgáltatott depóleletek egy- egy nagyméretű, akasztóban végződő nyéllel rendelkező példányt tartalmaznak.
A szóládi depó tárgyait egy bronzüstben helyezték el, amelynek vasból készült fogója és egy vas tűzikutya is a lelet részét képezi. A depóban még főként mezőgazdasági eszközök kapnak helyet (például: AS 6, MK 86). Ez alapján a kanál minden bizonnyal konyhai kellék lehetett. A Nagyberkiről származó depóleletben szintén főként mezőgazdasági (például: CS 14-15, EK 115, EKH 19), illetve fafaragó szerszámok voltak (például: AC 2, FV 23), fémművességre utaló tárgyak viszont nem.
A Lussonium táborából előkerült kanalat a feltárást végzők egy fémműves műhely tartozékaként határozták meg (KN 6). A bemutatott tárgyak, így maga a kanál sem sorolható minden kétséget kizáróan a műhely felszerelési tárgyai közé.

Összességében azt lehet megállapítani, hogy a vasból készített kanalakat egyenként vizsgálva, a forma és az előkerülés körülményeinek együttese alapján kell meghatározni. Ezért a töredékként, vagy ismeretlen lelő körülmények közül származó darabokat nem szabad automatikusan a bronzöntés bizonyítékaként kezelni, de ezt a felhasználási területet egyértelműen kizárni sem szabad.