Egy képzett kézművesnek tisztes megélhetést biztosított a szakmája. Lukianos életrajzi ihletésű álom-leírásában a Mesterség (Techné) és a Műveltség (Paideia) állítják válaszút elé a syriai Samosatában élő ifjú szerzőt.
A kézműves pálya melletti legfontosabb érv, hogy szülőföldjén maradva is képes biztosítani művelője számára a bőséges napi betevőt, a jó fizikai erőnlétet és a kedvező társadalmi megítélést: először is ehetsz majd, amennyi beléd fér, erősek lesznek a vállaid, soha irigység nem környékez, nem kell majd, hazádat s rokonaidat hátrahagyva, külföldre menned.
Nem volt ez másképp a Birodalom nyugati felében sem. Petronius egyik figurája, Echion, a posztós (centonarius) arról mesél, hogy fia jövője szempontjából a szellemi pályák mellett a kétkezi szakmák sem elvetendők, hiszen egy mesterség sohasem hagyja éhen veszni az embert:

elhatároztam, hogy valamilyen mesterségre taníttatom: vagy borbélynak, vagy kikiáltónak, vagy éppenséggel ügyvédnek; ezt legfeljebb csak Orcus veheti el az embertől. (...) Nagy kincs a tudomány, és a mesterség sohasem hagyja éhen veszni az embert.

A tanonc a mesternél eltöltött időszak alatt nem csupán jártasságot szerzett egy kenyéradó szakmában, hanem megismerkedett a szakmát körbevevő közeggel is, a kollégákkal, az ügyfelekkel és idővel részévé is válhatott ennek a szakmai hálózatnak.
A gyakorlati ideje alatt mestere révén kiépíthette azt a kapcsolatrendszert, amely a későbbi önállósulásához nélkülözhetetlen volt. Egy nagyhírű mester esetén a tanonc már kézműveskarrierje kezdetén hasznot húzhatott a mester szakmai tekintélyéből. Legyen szó akár egy kézművesdinasztia sarjáról, aki a családi műhelyben tanulta ki a szakmát, megörökölve ősei szakmai hírnevét, vagy egy idegen mesternél pallérozódó tanoncról, aki hangot adhatott egy ismert és elismert mesterhez való tartozásának.
Egy iuliobonai mozaikon, két kis „füles táblában” (tabula ansata) elhelyezve a következő feliratot olvashatjuk: Titus Sennius Felix puteoli polgár készítette és Amor karthágói polgár, a tanonc.

Amor, a tanonc, aki a mozaikipar központjából, Karthágóból származott, egy itáliai mozaikrakó mester mellé szegődött tanulni. Nevét már tanonc korában mestere nevével együtt hirdette az általuk rakott mozaik Galliában. Menelaos tanonc az Orestés és Élektra szoborcsoportján elhelyezett szignatúrájában egyfajta reklámfogásként jóhírű mesterének nevét is feltüntette a sajátja után: Menelaos, Stephanos tanonca készítette.

Egyes kutatók a fazekasbélyegeken előforduló, nominativus és genitivus esetű névpárok hátterében is olykor tanonc-mester viszonyt látnak. Van adatunk olyan kőfaragóműhely-jelölésről, ahol a mester neve mellett feltűnnek a tanoncok (discipuli), jóllehet nem nevesítve
Néhány szerencsés tanonc nemcsak a mester szakmai kapcsolatrendszerének vált részévé, hanem annak tágabb értelemben vett családjába is integrálódott. Erre a jelenségre utal, hogy a mester-tanonc kapcsolat a feliratos emlékek közül leggyakrabban a sírfeliratokon köszön vissza: tudunk olyan esetekről, amikor a mester állított emléket elhunyt tanoncának és olyanokról is, amikor a családtagok társaságában vagy önállóan a tanonc adta meg a végtisztességet mesterének.
Puteoliban Marcus Perpernius Zmaragdus egykori kőművesmesterének, Martialisnak készített síremléket: A halotti isteneknek. Marcus Perpernius Zmaragdus kőműves mesterének, Martialisnak, mert kiérdemelte.

Találunk példát arra is, hogy a mester a családi sírépítményben biztosít sírhelyet tanoncai számára. E cselekedetek hátterében mélyebb érzelmi kötődést feltételezhetünk.