A latin nyelv nem különböztette meg az elméleti és a gyakorlati tudást, ahogy nem beszélhetünk jól elkülönülő terminológiáról diák és tanonc, valamint tanár és mester fogalmak tekintetében sem. A discens és discipulus kifejezéseket (görög megfelelőjük: mathétés) egyaránt alkalmazták a közműveltségi oktatásban részt vevő diák, valamint a szakmát elsajátító tanonc megjelölésére.
Hasonlóan a magister terminus (görög megfelelője: didaskalos) egyformán jelenthetett iskolai tanárt és kézművesmestert is. Az egymásba csúszó terminusok miatt bizonyos esetekben nehézséget okoz a szakképzésre, valamint a közműveltségi oktatásra vonatkozó források szétválasztása. Ilyen probléma leginkább a szűkszavú és gyakran töredékes feliratok kapcsán adódhat: olykor lehetetlen megállapítani, hogy a feliraton említett discens / discipulus iskolai oktatásban, szakképzésben, esetleg vallási oktatásban, vagy netán katonai képzésben vett részt.

A magister terminus ráadásul nem kizárólag oktatást végző személyt jelentett: tág értelemben az élet minden területén elöljárói, vezetői pozíció jelölésére alkalmazták. Gyakran még a bizonyosan kézműves kontextusban előforduló magister esetében sem dönthető el egyértelműen, hogy egy képzéssel foglalkozó mesterről, egy kézművesműhely vezetőjéről, avagy egy kézművesegyesület elöljárójáról van-e szó. Tanoncra utaló adat hiányában az eraviscus származású, pannoniai Teutióról sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy kőművesmesterként szakképzéssel is foglalkozott: Teutio, Vercombogio fia, a kőművesek magistere, eraviscus származású, itt nyugszik.
A magis, magnus tövekből képzett magister terminus a szakképzés kontextusában a szaktudás birtoklásából és továbbadásának képességéből fakadó fölényt fejezi ki. Ovidius és Marcus Cornelius Fronto minden kézműves isteni tanítóját, Minervát is magistrának nevezi. Csakhogy forrásaink még ezt a kifejezést sem használják következetesen: egy ulpianusi Digesta-fragmentum főszereplője egy cipész magister, ugyanezen jogeset vonatkozásában azonban Paulus már praeceptorként jelöli meg az illetőt. A mester és a tanonc fogalmak pontos jogi definíciója is hiányzik a fennmaradt forrásokból.

Néhány olyan epigráfiai emlék esetében, ahol a felirat szövege alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy valóban a szakképzés szereplőiről van-e szó, a felirathordozó díszítése esetleg támpontot adhat. A Róma városi via Latina egyik katakombájából került elő egy késő római loculus--fedőlap, amelyről egy magistra-magisterdiscens kapcsolatrendszerről értesülünk: A mester távollétében, a mesterné készítette ifjabb tanoncának, aki 25 évet és 15 napot élt, végső nyugalomra tért július 26-án békében.
Noha az érintett személyek szakmáját a szöveg alapján nem tudjuk meghatározni, a loculus-fedőlapon kézművesszerszámokat ábrázoltak. Nem feledve, hogy ezek a jelölések olykor a kőfaragó egyéni szignatúrái, műhelyjelzései voltak, ebben az esetben felvethető, hogy az elhunyt kézműves foglalkozására utalnak. A feltételezést erősíti, hogy a feliratállító a magister távolléte miatt a magistra volt, mindez egy iskolai tanuló esetében kevésbé lenne életszerű.

A szakképzés szereplői között mind mesterek, mind tanoncok tekintetében egyaránt találunk rabszolgákat, felszabadított rabszolgákat és szabadokat is. Módosabb mesterek rabszolgákat is foglalkoztattak műhelyeikben. Ezeket a rabszolgákat előbb kiképezték, majd eladták. A kézművesképzés által fokozták tehát a rabszolgák anyagi értékét, így a szakképzett rabszolga eladásával komoly anyagi haszonra tettek szert. Egy paulusi Digesta-fragmentum éppen egy ilyen esetet említ:

Egy kézműves egy barátja megbízásából rabszolgát vásárolt tíz (pénzegységért) és megtanította neki mesterségét, aztán húsz (pénzegységért) eladta, amit a megbízás alapján (a barátja által) indított kereset miatt visszafizetni kényszerült: nem sokkal azután, mivel állítólag a rabszolga nem volt egészséges, a vásárlónak (fizetendő) bírságra ítélték: Mela azt mondja, a megbízó nem felel érte, ha ez a fogyatékosság a rabszolgánál csak akkor állt be, miután (a megbízott) rosszakaratú megtévesztés nélkül megvette. De ha a megbízó utasítására tanította, az ellenkezője igaz: akkor ugyanis mind a tandíj, mind az ellátás követelhető, hacsak nem kérték meg, hogy ingyen tanítson.

A magister tehát olykor dominus is egyben, rabszolga helyzetű discentes-szel körülvéve. Előfordult, hogy egy kézműves szakmát űző egykori servus felszabadulása után, libertusként maga is rabszolgákat vásárolt és oktatott. Így tett Narbóban Lucius Aponius Eros, Celatus szabadosa is: Lucius Aponius Erosnak, Celatus szabadosának, a fehér kenyeret sütő péknek, Venusta ágyastárs és Ospeus tanonc Cicero testvéréhez, Quintushoz írt egyik levelében olyan esetről olvashatunk, ahol a magister maga is servus: Hívattam Cillot Venafrumból; de éppen az nap négy rabszolgatársát és tanoncát Venafrumban egy akna temette be.
Cato Maior a paulusi szöveghelyen megismertekhez hasonlóan úgy gyarapította vagyonát, hogy rabszolgái uruk pénzén vásárolt rabszolgafiúkat képeztek ki, majd a kitanított rabszolgákat haszonnal eladták, amit a dominus lefölözött. Ebben az esetben mester és tanonc egyaránt rabszolga státuszú volt. Az egyiptomi szerződések tanoncai nagyobbrészt szabadok, ugyanakkor rabszolgák is akadnak közöttük.