Pompeiiben a rendkívül gazdag, de valójában rabszolga státuszú Vettius testvérek házát díszítő freskókon az egyik kis fríz aranyművesek tevékenységét mutatja be. Szárnyas kis Amorok szorgoskodnak: aranytálat készítenek, fémet hevítenek, aranylemezt kalapálnak.
A tárgyak készítése közepette láthatunk egy vevőt is: Psyché a vásárló, aki széken ülve várja, hogy a kiválasztott tárgyat lemérjék. A szereplők révén mesevilágba helyezett jelenetben a valós munkafolyamatot láthatjuk, a fém megolvasztásától a tárgyak értékesítéséig: a kézműves műhelye egyben a boltja is volt. Az aranyműves tevékenységhez igen kis helyre és aránylag kevés, kisméretű szerszámra volt csak szükség.

Az ismert aranyművesek a városok fontos pontjain kínálták portékájukat. Rómában a köztárságkor végén, a császár-kor első évtizedeiben a Forum Romanum keleti oldalán futó via Sacra („Szent utca”) költők által is megénekelt fogalom volt. „Ajándékot... végy te a Szent úton, hogyha egy ifjú sem ád” ajánlja Ovidius.
A luxuscikkeket készítő-forgalmazó kézművesek éppen ezért nem is mulasztották el az utókorral közölni, hogy műhelyük ebben a kiemelt térségben állt. 29 feliraton említik, ennek alapján valószínű, hogy a név egy egész negyedre vonatkoztatható, s nem csupán egyetlen utcára koncentrálódott a valamilyen módon egymásra utalt kereskedők, kézművesek boltja-műhelye. Suetonius egyik megjegyzése is tanúsítja, hogy a környéken több ékszerész is dolgozhatott. Augustus ugyanis „Először a Forum Romanum mellett, a gyűrűsök lépcsőjén túl lakott..

Az aranyművesek között találunk néhány rabszolgát és szabad születésűt is, de a megállapítható jogállásúak többsége felszabadított rabszolga volt. Néhányukról nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy együtt dolgoztak, illetve egymással kapcsolatban álltak.
A Róma városi Lucius Saufeius Eros mellett többen is tevékenykedtek, a töredékből azonban csak egyikük neve állapítható meg pontosan, ő Lucius Saufeius Alexander volt. A praenestei (a ma Palestrina) illetékességű gens Saufeia tagjainak vállalkozói és kézműves tevékenységéről számos adatunk van. Hozzájuk hasonlóan ismert volt a luxuscikkek piacán tevékenykedő Clodius család is, akik között aranyművesen kívül gyöngyárus (margaritarius), bíborfestő (purpurarius), ötvös (vascularius) is jelezte feliratán foglalkozását.
A „clodiusi ezüstedény” keresettségéről pedig még idősebb Plinius is megemlékezett, Marcus Canuleius Zozimus caelator aki patronusa akarata nélkül semmit nem tett kitűnt ezek készítésének művészetében. A kiterjedt kézműves kapcsolatokkal rendelkező Clodiusok közé családi kötelékei révén az aranyműves Marcus Caedicius Iucundus is bekerült, s a via Sacrán nyitotta meg üzletét.

A műhelyekben folyó munka megszervezéséről igen keveset tudunk. Bár feltehetően a mester és inasa közötti nézeteltéréseket nem örökítették meg, az ellenkezőjére már van példa: az említett engedelmes Zozimus, akit patronusa temetett el és a tarragoniai Statutus, akit igen kedveltek inasai. Utóbbin kívül csak a narbonne-i Optatus műhelyében dolgozott egyidőben három tanonc műhelyük tekintélyes üzemnek számított. Ismertségét bizonyítja, hogy Optatus városában a sexvir tisztséget is betöltötte. A férfiakon kívül néhány nő is ezt a mesterséget választotta, közülük ketten párjukkal együtt lemez-készítéssel foglalkoztak.
A. Septicius Apollonius és Septicia Rufa egyaránt Aulus Septicius felszabadítottja volt. Feliratuk, amit később a svéd orvos és író, Axel Munthe Anacapriban építtetett villájában helyezett el, eredetileg a Róma városi Monumentum Statiliorumban került elő. A munka nehézsége miatt valószínű, hogy a nők az ún. questori lemez, a brattea questoria készítését végezték, s a vékony lapokat elsősorban koszorúk készítéséhez használták fel. Egy brattiariust munka közben figyelhetünk meg a Vatikáni Múzeumban őrzött relief ábrázolásán.

Az egyénileg dolgozó, de azonos foglalkozást űző mesterek egyesületekben segítették egymás. Collegiumot aranyműves mesterek is létrehoztak, s talán a pompeii választási felirat is hasonló egyesületet sejtet. Aranyműves egyesületre bizonyság A. Fourius Seleucus felirata, aki Rómában a conlegium aurificum (sic!) magister quinquennalis tisztségét töltötte be a Kr. u. 1. század elején, de collegium anulariorum, illetve collegium inauratorum et brattiariorum létéről is tudósítanak emlékek.
Az aranyművesek létszáma azonban egy-egy városban kisebb lehetett annál, hogy önálló collegiumot hozzanak létre. Az aventicumi Camillius Polynices és őt követve fia a corpus fabrum tignuariorum, az ácsok egyesületének volt tagja, sőt tisztségviselője. Nem véletlen, hogy éppen ehhez a társuláshoz csatlakoztak, mivel eredetileg a faber tignarii minden fával és fémmel dolgozó kézművest tagjai közé fogadott.

A fenti rövid áttekintés apropójául szolgáló, derventiói fel-iraton említett műhely rabszolgája minden bizonnyal fiatal korára való tekintettel nyerhette el a megszólításban a kicsinyítő képzőt. Mestere mellett korán jártasságot szerezhetett az ékszerkészítésben, javításban, s feltehetően tőle kapta használatra a műhelyt is.



R. Facsády Annamária