A köztársaság vége felé Rómában már hozzá lehetett jutni finom keleti árukhoz, még kínai selyemhez is, kaphatók voltak Afrika termékei, vagy Észak-Európa kincse, a borostyánkő. A híres „borostyán út” éppen Pannonián keresztül vezetett. Maradványai ma is láthatók Szombathelyen.
Eleinte ünnepnapokon rendeztek Rómában vásárokat, később azonban kialakult a társadalomnak az a csoportja, amely állandóan kereskedelemmel foglalkozott. Ahogy az iparosok szerettek egy-egy utcában tömörülni, hasonlóképpen a kereskedők sokszor egymás szomszédságában telepedtek le.
A gabonakereskedők a Vicus Frumentarius-on laktak, a kozmetikai cikkeket árusítók a Vicus Unguentarius-on. A gyümölcs-, méz- és virágkereskedők, az ékszerészek és a hangszerkereskedők a Forum Romanum-ot átszelő Via Sacra mentén, a luxuscikkek fő üzlethelyiségei pedig a Mars mezőn voltak.
Róma egyes terein rendszeresen azonos árut lehetett kapni, így a Forum Cuppedinis-en nyalánkságokat, a Forum Holitorium-on zöldségfélét, a Forum Piscatorium-on halat, a Forum Suarium-on sertéseket, a Forum Boarium-on szarvasmarhákat.
Az i. e. II. sz-ban épült Rómában az első nagy vásárcsarnok, a macellum. Később több hasonlót emeltek. A macellumban belül árusító helyek voltak, de kívülről is körülvették boltocskák. A macellum többnyire kör alakú volt, felülről kapott világítást és friss levegőt. Traianus császár a II. sz.-ban 6 emeletes üzletházat építtetett, amelynek minden emeletén másféle árut lehetett kapni.
Róma ellátásában nagy szerepe volt Ostiának, az Urbs-tól 20 km-re fekvő kikötő-városnak. Ide jöttek a világ minden részéből az árucikkekkel megrakott hajók, és innen szállították Itália kincseit is exportra.
A kikötőnek oly nagy volt a forgalma, hogy a város főterén – a régészek tanúsága szerint – valamikor 70 üzletiroda működött. Ezek az irodák hajós cégek vagy kereskedői társulások helyiségei voltak, és ezekben bonyolították le a kereskedelmi ügyleteket.
Hasonló gazdag áruforgalomról tanúskodnak Pompei leletei is. Fő útvonalain vérig boltocskák voltak, azonkívül két hatalmas macellumban is lehetett vásárolni. Az egyikben főleg élelmiszereket árusítottak, halat, húst, gyümölcsöket és zöldségfélét. Azt az épületet úgy tervezték, hogy az elárusító helyek minél kevesebb fényt kapjalak, s ne romoljon gyorsan a portéka. A másik macellum főleg a posztóárusok céljait szolgálta. A kereskedők utcáiban és a macellumokban óriási volt a zsivaj. Általában hangosan kínálták a portékát, egy-egy mintadarabot kifüggesztették néha valóságos kirakatot készítettek.
Több helyen fehér vászonfüggöny takarta a bejáratot. Szokás volt, hogy ezt a vászonfüggönyt telefestették hirdetésekkel. Más helyeken domborműves cégtáblát akasztottak ki. A kereskedelem fő problémája a szállítás volt. Nagy mennyiségű árut szárazföldi úton nehéz volt szállítani, ezért a karavánkereskedelem inkább csak drága és könnyű súlyú cikkekkel foglalkozott. A tömegméretű szállítás elsősorban vízi utakon történt. Hajókkal hozták a legfontosabb behozatali cikket, a gabonát, és főleg azokon szállították exportra Itália legértékesebb cikkeit, a sót, olajat, a jó borokat.
A szárazföldi kereskedők gyakran fegyvereseket fogadtak, hogy azok védjék őket a rablókkal szemben. A tengeri kereskedelemnek is megvoltak azért a maga veszélyei. Nemcsak a viharoktól kellett félni, hanem a Földközi-tengeren alaposan elterjedt kalózkodástól is. A kalózok főleg Kis-Ázsia partvidékeinek lakóiból kerültek ki. Cicero azt mondja róluk, hogy elrejtőznek a tengerparton, az utak környékén és a sziklák hasadékaiban, megfigyelik a hajósokat, akik éjszaka a partnál horgonyt vetnek.
Amikor látják, hogy a legénység elszunnyadt, négykézláb lopóznak elő, óvatosan, nehogy zajt csapjanak, beülnek kis ladikjaikba gyorsan a hajóhoz eveznek. Kapzsiságuk táplálja kegyetlenségüket, így még azoknak sem kegyelmeznek, akik megadják magukat, hanem mindenkit lemészárolnak.
Tudjuk azt is, hogy sok embert meg azért fogtak el élve, mert elszállították őket a déloszi rabszolgavásárra. Miután a kalózok már erősen veszélyeztették a kereskedelmet, a szenátus Pompeiust bízta meg leverésükkel, aki valóban hosszabb időre rendet és nyugalmat tudott teremteni a tengeri kereskedelem számára.