logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A kereskedelem és a fényűzés

A kereskedők mind Rómába, mind a tartományi városokba a külhoni árucikkek nagy választékát szállították. A magas szállítási költségek, a vámok, a kereskedők haszna tetemesen megdrágították az importált áruk árát, úgyhogy mire ezek a boltokban eladásra kerültek, eredeti beszerzési áruk a százszorosára emelkedett. Bármilyen sokba kerültek is a fényűzést szolgáló cikkek, a gazdag rómaiak nem mondtak le róluk.

Az ősi római konyha még beérte az Itáliában termelt köménnyel, ánizzsal, korianderrel, de a császárkorban már egyre inkább elterjedt a makedóniai petrezselyem, az egyiptomi majoranna, a kisázsiai mustár, az indiai bors es gyömbér élvezete. Indiából meg Kínából kozmetikai cikkek alapanyagait, selymet, gyöngyöket is hoztak. Az idősebb C. Plinius, a természettudós fejcsóválva állapította meg, hogy ezekért az árukért évente százmillió sestertius áramlik ki a birodalomból és hozzáfűzte: „Ennyibe kerülnek nekünk a nők és az élvhajhászás!”

Mi sem természetesebb, hogy a felelősségérzéstől áthatott római államférfiak, akik túlláttak a napi politikán, és a külkereskedelem kérdéseivel már valutáris szempontból is törődtek, aggódva tapasztalták, hogy megfelelő ellenérték nélkül mennyi arany- es ezüstpénz áramlik ki luxuscikkekért.
A politikusok nem csupán Róma népének erkölcsi érzületét féltették, hanem a behozatal növekedése miatt ostorozták a luxus elharapózását. L. Sulla felújította a feledés homályába merült, fényűzést gátló törvényt, amely egyrészt a temetkezéseken kifejtett pompát, másrészt az étkezések bőségét korlátozta. A dictatornak egyik törvénye sem érte el célját: sem Sulla, sem környezete nem élt ezentúl mértékletesebben, s ezért az uralkodóköröket sem lehetett a lemondásra kényszeríteni. A temetkezéssel kapcsolatos fényűzést csökkenteni egyértelműnek látszott a kegyelet megsértésével, erre pedig a hagyományt tisztelő rómaiak nem voltak hajlandók.

Caesar i. e. 46-ban, dictatorként megtiltotta a bíborszínű ruhák, gyöngyök viselését és a külföldről importált ínyencségek fogyasztását, hiszen ezekért az árukért ugyancsak sok aranyat és ezüstöt fizettek a külföldi kereskedőknek.
Az Augustusi béke korában mind Róma, mind a birodalom polgárságának jó része vagyonosodott, meggazdagodott. Érthető, hogy a polgárháborúk viharos, nélkülözésekkel teli esztendei után a sok, meggazdagodott polgár, akárcsak a történelmi családok még életben maradt tagjai, mindenáron élvezni akarták az életet. Noha Augustus és hitvese, Livia példamutatóan éltek, egyszerűnek látszó életmódjukkal az ősi római erkölcsöket akarták felidézni, a fényűzést még a császári családon belül sem tudták meggátolni.

Augustus főleg az étkezés terén megnyilvánult fényűzést akarta korlátok közé szorítani, de ez nem sikerült neki. Utóda, Tiberius megtiltotta a súlyos aranyedények használatát és a férfiaknak a selyemruha viselését; ő is megállapította az étkezésekre elkölthető összegek legmagasabb szintjét. Később azonban csüggedten feladta a reményt, hogy a fényűzést törvényekkel, rendeletekkel szabályozza.

Mit érnek a legjobb törvények, ha az emberekből hiányzik a jó szándék, hogy azokat megtartsák, állapította meg a császár, belátván, hogy a jogszabály ekként nem egyéb írott malasztnál, és felhagyott a fényűzést korlátozó intézkedésekkel. Nero, Vespasianus és Hadrianus még megkísérelték az öltözködés, a lakomák túlzásait nyesegetni — nem sok sikerrel.



Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969