A fentiek alapján a kereskedelem tehát az az utolsó, és számszerűen a legnagyobb árumennyiséget magyarázó forrás, ahonnan a római tárgyak Sarmatiába eljuthatnak. Jellemzéséhez, tendenciái és mutatói megállapításához a teljes leletanyagból indulunk ki. Itt azonban a régészeti lelőhelyek jellege és információ értéke meghatározó abból a szempontból, hogy a leletanyag mennyiben alkalmas általános következtetések levonására.
Nehézséget jelent, hogy a jazigok kárpát-medencei bevándorlását követő korai - életmódváltás jellemezte - időszakából csak sírokról van tudomásunk. A legkorábbi települések csak az i. sz. II. század második harmadától ismertek az Alföldön. A hétköznapi tevékenységekre - köztük a kereskedelemre is - alkalmasabb és értékelhetőbb képet nyújt a telepek leletanyaga.

A szarmata területfoglalás sem egyszerre játszódott le, hanem fokozatos volt a térségben. Az i. sz. I. század elején csak a Duna-Tisza közének északi része volt a birtokukban, a század folyamán foglalták el a két folyó közének délebbi területeit és a Bácskát.
A traianusi dák háborúk és Decebal dák király hatalmának széthullása után, Dacia provincia megalakulásakor a szarmaták átkelve a Tiszán elfoglalták a Közép-Tisza vidékét és a Bánátot Dacia tartomány nyugati határvonaláig. Csak a II. század utolsó két évtizedében, a markomann-háborúk végén terjesztették ki a hatalmukat a Felső-Tisza vidékére, ahol közös barbár határ alakult ki a szarmaták és a háborúk viharai között bevándorló germán vandálok között. Az elmondottakból következik, hogy a római-szarmata kereskedelmi kapcsolatokat időben és térben meghatározva lehet csak és kell is vizsgálnunk.

Szem előtt kell tartanunk azt a meghatározó tényezőt is, hogy Pannónia negatív kereskedelmi mérlegű, gazdaságilag passzív tartomány lévén, a Római Birodalom számára elsősorban nem gazdasági, hanem politikai és stratégiai szereppel bírt. Éppen ezért a barbárokkal való kereskedelemnek sem lehetett különösebb gazdasági jelentősége a rómaiak számára, ugyanakkor katonai, stratégiai szerepe fontos volt.
Az, hogy a rómaiak szarmaták felé irányuló kereskedelmét a politika határozta meg, jól bizonyítja a szomszédos barbár törzseknél kimutatható római export különbsége.

A legkorábbi időszakban, az i. sz. I. század végéig a jazig szarmaták egy germán törzs, a kvádok szövetségei voltak, alárendelt zsoldosként vettek részt a germán politikában. Ez tükröződött a rómaiak kapcsolatrendszerében is. Addig, amíg a kvád területen jelentős római exportot mutathatunk ki ebben az időben, a szarmatáknál szórványosan csak egy-két római eredetű tárgy tűnik fel.
A római érdeklődés csak a szarmaták területfoglalásának második fázisában, az i. sz. I. század végén és a II. században fordul a politikai tényezőként is megjelenő szarmaták felé. Ebben az időszakban már a bal parti szövetséges rendszerben a megerősödő jazigok a kvádokkal egyenrangú szövetségesek. Ekkor alapítják meg a rómaiak a dák király, Decebal királyságának területén Dacia római provinciát. A háborúban a jazigok is csatlakoznak a római hadsereghez. Elfoglalják a dákoktól a Bánátot. Traianus azonban az új tartományhoz csatolja a Bánát egy részét, s részben kárpótlásul az elcsatolásért, részben a szarmaták szolgálatainak fejében nem ellenzi, hogy a szállásterületüket a Közép- és Dél-Tiszántúl egy részére is kiterjesszék. Ekkor már Pannónia és Dacia a barbaricumon keresztül való szárazföldi összeköttetése és a szarmaták jelentős számbeli növekedése is indokolja Róma érdeklődését.