Különféle római tárgyak jelennek meg a barbaricumban. Legtöbb ezek közül a kerámia, a fibula és a pénz. Ezek mellett bronzedények, üvegedények tűnnek fel a másik két tárgycsoporthoz viszonyítva elenyésző mennyiségben.


Kerámia

Az i. sz. I. században az alföldi szarmata anyagot az jellemzi, hogy a kevés, keletről hozott kerámia mellett megszerzik vagy megvásárolják a dák és a kelta edényeket, s ezek kerülnek be a sírokba mellékletekként.
Az I. század végén és a II. század első felében - a tartományi kereskedelmi profilnak megfelelően - tűnnek fel az eraviscus festett edények, a hordó alakú, fekete fényezett római edények, a vékonyfalú római poharak, a sárga, festetlen provinciális palackok, a sávos, piros festésű és rádlis, sávosan festett edények, barbotinos kerámia.

A II. századtól kezdve, de főleg az évszázad utolsó harmadától a kereskedelem „birodalmi fázisában” a római export túlnyomó részét a kerámia, elsősorban a terra sigillata képezi, egészen a III. század hatvanas éveiig. Ennek az anyagnak nagy volt a jelentősége, mivel a műhelyek és mesterek ismeretében a keltezése meglehetősen nagy pontossággal végezhető el. A szarmata telepek és terepbejárások anyagát első sorban a római leletanyaggal - főleg a terra sigillatával - keltezte és jellemezte a korábbi kutatás.
A Közép-Tisza vidék leleteinek a feldolgozásakor történt először kísérlet arra, hogy a tartományi anyag jelentőségét, helyét és kronológiai besorolásának fontosságát, jellegét meghatározzuk. Ugyanekkor tűnt fel, hogy a kereskedelmi arculat formálódása az egyes szűkebb időszakokban máshogy alakul.

A terra sigillata barbaricumi elterjedésében - ugyanúgy, mint a többi export anyagnál - három területi csoportot kell elkülönítve vizsgálni: a római limes balparti körzetét, a szarmata és egyéb barbár területek határsávját, valamint a centrális barbaricumot.
Az első régióban a kishatárforgalom is mérhető, a másodikban a távolabbi barbár vidékek felé irányuló forgalmat, míg a centrális területen lehet legreálisabban lemérni a szarmaták felé irányuló terra sigillata kereskedelmet.
Az észak-itáliai és dél-galliai műhelyek áruja nem jut el jelentős mértékben a szarmatákhoz. Az i. sz. II. század közepe táján már elvétve megjelenik a közép-galliai terra sigillata és a rheinzaberni műhely korai áruja.

A markomann háborúk után viszont a Pannónia és Dacia közti térségben általánosan a rheinzaberni műhelyé lesz az elsődleges szerep, de exportálja termékeit a westerndorfi majd pfaffenhofeni műhely is. A sigillaták barbaricumi beáramlása az i. sz. III. század közepéig nem csökkent, csak ezután tűnik el a térségben a műhelyek megszűntével.

A terra sigillata anyag összegyűjtése során kialakult a kép az exportról, de csak a nagyobb telepek - kronológiailag is pontosított - feldolgozásakor vethető össze az egyes időszakok és térségek sigillata forgalma. így az újhartyáni telep kirajzolta a határ menti kereskedelmi kapcsolatokat az i. sz. 200-230 közti időszakban, a központi fekvésű gyomai szarmata telep В fázisa ennek az időszaknak másik területi egységét jellemezte, s kiegészítette a képet a germán-szarmata határvidéken fekvő kompolti telep, amelynek létrejötte többé-kevésbé az előzőekkel egy időre tehető, de a pfaffenhofeni Dicanus termékek nagy száma alapján ezeket a telepeket néhány évvel túl is élhette.

A markomann háborúk utáni időszakban megnő a barbaricumba exportáló műhelyek árumennyisége. Elszórtan fordulnak elő a Duna-Tisza közén, s meglehetősen nagy számban jelentkeznek a Tisza magyarországi felső szakaszán, a folyó bal partján, valamint a Köröstől délre eső sávban.
A westerndorfi manufaktúra termékei mennyiségben megközelítik a rheinzaberniét, elterjedési területük is megközelítően azonos az előbbiével, de mind délre, mind keletre a folyóktól távolabb is feltűnnek, s koncentrációjuk sem annyira jellegzetes, mint a rheinzabernié A pfaffenhofeni gyár termékei közül jut el a legkevesebb a szarmatákhoz, s inkább csak Sarmatia északi felére jellemzőek.
A barbaricumban tehát két szórvány esettől eltekintve nincs itáliai és dél-galliai sigillata, a közép-galliai áru is kevés. Legmagasabb a rheinzaberni és westerndorfi kerámia, s ezeknek csupán alig több mint egyharmada a pfaffenhofeni műhelytermék.

A IV században elszórtan pár mázas edény is előfordul a szarmatáknál.107 Ugyancsak ritka a dörzstál, a mortarium. A II—III. századi dörzstálak közül két-három darab került csak elő a Duna-Tisza közén. A késő szarmata és hunkori periódusban mázas példányaik a Tiszántúlon is előfordulnak. Ebben a késői időszakban azonban már nem lehet szervezett barbaricumi kereskedelemről beszélni, így az említett darabokat sem tekinthetjük kereskedelmi árunak.