Az ásatatásokon előkerült római árucikkek mellett számolnunk kell „láthatatlan” kereskedelmi áruval is. A kereskedelemben ugyanis nemcsak tárgyak cseréltek gazdát, hanem a régészet számára nehezen megfogható nyersanyag, élő állat, gabona vagy élelmiszer is. Nem kizárt, hogy bizonyos kémiai szereket is a rómaiaktól szerezték be a szarmaták. Többek között a kerámia festésére szolgáló okkerfestéket, ami a nőknél kozmetikai és vallási célokra is szolgált.

Szó volt arról, hogy Dacia barbaricumi exportjához tartozhatott a nyersvas. Ebből a tartományból vitték az aranyat és a sót is Pannoniába. Az utóbbi feltehetően a barbár piacokon is megjelent. Eddigi ismereteink alapján a dáciai kereskedelem főleg a délkeleti határszakaszról indult ki, elsősorban Micia-tól végig a Maroson vagy e folyó mentén a szárazföldi úton játszódott le. Tudomásunk van arról, hogy Siscia is kapcsolatot tartott Moesiával és Daciával részben a barbaricumi út igénybe vételével.
Tiszaföldváron előkerült egy szarmata fibula öntő műhely, amely római fibulákat vett mintául formái számára. A műhelyből és a környező szemétgödrökből összetört római bronzedények, tripos és feldarabolt római pénzek kerültek elő. Ezek szolgáltak nyersanyagul a fémműves mester számára.

Az archaeozoológiai anyag és a római-görög forrásadatok együttesen nyújtanak támpontot ahhoz, hogy az élőállat cseréjét is feltételezzük a provinciák és a szarmata barbaricum között. A római ló és szarvasmarha feltűnik a barbaricumi anyagban is, igaz, nem túl nagy számban, s erre is áll, hogy nem tudjuk egyértelműen kereskedelemhez kötni létüket, nem lehet kizárni a zsákmány jelleget. Egyes feltételezések szerint római területről terjedt el a házimacska is az Alföldön.

Kompolt-Kistéri tanya 14. lelőhelyen egy teve jobb sípcsontjának töredéke került elő egy kútból. Ez az első tevecsont a szarmata barbaricum állatcsont anyagában. Római területen Vindobona, Tác és Intercisa (Dunaújváros) lelőhelyeken fordul elő hasonló archaeozoológiai anyag. Sajnos a római lelőhelyeken tisztázatlan a leletek pontos kronológiai helyzete.
A dunaújvárosi tevét a táborban szolgáló szír katonasággal, a 175-ben alakított cohors I. Aurelia Antonina miliaria Hemesenorum sagittaria equitata jelenlétével magyarázták. A szír cohors 176-ban kerül Pannoniába, pontosabban Intercisába, ahol tudomásunk szerint egészen a III. század közepéig megtalálható. A terra sigillata anyag alapján a telep keltezése a cohors késői pannóniai tartózkodásával egykorú.

Kompolt az Aquincumból kiinduló út mellett fekszik. Ez vagy arra utal, hogy Intrercisa felől a limes úton Aquincumig feljutó szír kereskedők révén jutott el a barbaricumba vezető útvonalra, vagy akár egy barbár támadás hadizsákmánya volt. A kereskedelmi tevékenység azért sem zárható ki, mert Germaniából is ismert tevemaradvány, s a lelőhelyen is volt germániai eredetű római áru.

A keleti kereskedelem a II. század vége-III. század első fele közti időszakban igen erős volt Pannoniában, de egészen a IV század második harmadáig jelentős tényező maradt a tartományban. A kérdést nagyon nehéz eldönteni ilyen kevés adat alapján, mert az eddigi - tartományban előkerült - tevemaradványoknál nincs meghatározva, hogy pontosan milyen időszakra keltezhető a kísérő anyag a római koron belül.

Nincs elegendő feldolgozott archaeobotanikai anyag a szarmata területről, amiből következtethetnénk a római-szarmata gabonakereskedelemre. Azt tudjuk az antik forrásokból, hogy a köles és árpa kedvelt étel volt a barbárok között. A múlt században a Marosba elsüllyedt hajót találtak, amely kölest is szállított. Csak feltételezhetjük, hogy a gabona is gazdát cserélt a tartományok és a szarmaták között.
Az biztos, hogy egy római békeszerződésben arra kötelezik a szarmatákat, hogy terményadót fizessenek, ez viszont jelezheti a rómaiak fogadó készségét az adott árufajtát illetően. Tiszaföldvár-Téglagyárnál előkerült egy szarmata kősúly, amely egy római pondot nyom. A mérlegre pedig elsősorban a mezőgazdasági termékek mérésénél volt szükség. A római mértékegység alkalmazása pedig utalhat a vevő személyére.

A láthatatlan kereskedelemhez sorolhatjuk a kikészített bőröket és a fát is, valamint az élelmiszereket. A szarmata barbaricum egyik jellegzetes edénytípusa a felfüggeszthető hordó alakú agyagedény, melynek feltehetően fa változatait is használták a barbárok. Ezeket valószínűleg vaj és sajt készítésére és szállítására is használták. Intercisában is előkerült egy ilyen szarmata edény, ami arra utal, hogy a kishatárforgalomban szerepelhettek ezek a gyorsabban romló élelmiszerek is.
Feltételezték, hogy a római piacokra a szarmaták rabszolgákat is vittek. Eddig azonban a szarmata rabszolgákra sem a római névanyagban nincs példa, sem az antik források nem utalnak rá közvetlenül. Az biztos, hogy a szarmaták a háborúk során foglyul ejtettek tartományi lakosokat, s ezeket feltehetően szolgálatra fogták. A IV századi szarmata belháború a Sarmatae Servi és Sarmatae Liberi között dúlt. A latin elnevezés szolgára, rabszolgára egyaránt vonatkozhat.

Végezetül ki kell emelni, hogy annak ellenére, hogy a római szomszédság és a római tárgyak hatással voltak a szarmatákra, elemeik beépültek részint a barbárok viseletébe, részint szokásaikba, sőt átformálták a szarmaták tárgyi anyagának formavilágát, számuk még sem volt jelentős. A római anyag mennyisége a teljes római kori leletanyagnak csak igen kis hányadát képezte, általában nem, vagy alig éri el az egy százalékot.