A római és szarmata régészeti kutatás a római tárgyakat importként értelmezte. Helyesebb azonban római exportról beszélni, ugyanis római kereskedők révén jutnak el ezek a barbaricumba, még akkor is, ha egyes időszakokban feltételezhető, hogy a római határ menti piacokon vásárolt árut továbbadták a szarmaták a helyi barbár kereskedők révén. Ugyanez áll arra is, hogy ha római kereskedők esetleg megbíztak barbárokat azzal, hogy „szétosszák” a római árucikkeket.
Sarmatia a rómaiak számára stratégiai fontossággal bírt. A kereskedők által használt utak a katonai táborok körzetéből indultak ki, itt tértek vissza a kereskedők római területre, s csekély anyagi haszon mellett feltehetően fontos kémtevékenységet folytattak a barbár föld belsejében a Birodalom számára. Erre nemcsak az írott forrásokból ismert kereskedők személye a bizonyíték hanem az is alátámasztja, hogy a kereskedők tevékenysége a praefectus castrorum, a legios-tábor lovagi rangú tisztjének a felügyelete alá tartozott.

A rómaiak kereskedelmét több tényező befolyásolja. Szerepet játszik első sorban a kereskedelmet irányító tartomány gazdasági helyzete és kereskedelmi mérlege, valamint kapcsolatai a többi tartománnyal a Római Birodalmon belül.
Nem elhanyagolható szempont egy-egy tartomány katonai rendszerének jellege sem. Fontos tényező azonban a birodalmi politika, valamint a barbárok súlya az adott térségben. A római kutatás három periódust különböztet meg a kereskedelemben. Az első a kora-római időszak az i. sz. I. század végéig terjed.
A második a gazdasági fellendülés kora, az I. századtól a III. század első feléig, a harmadik pedig a késő-antik periódus. Ez - a római provinciákon alapuló - periodizáció csak részben felel meg a szarmata barbaricumban tapasztalt jelenségeknek.

Az i. sz. I. században csak a század utolsó harmadától tűnnek fel a római tárgyak a szarmata leletek között. Ezek forrása Pannónia, és nincs a leletek között távolabbi római tartományból származó anyag. A különféle tárgyaknál nem mutatható ki különösebb tervezett árukínálat sem.
A római export heterogén összetételű tartományi árucikk. A leletek alapján az is megállapítható, hogy főleg Aquincum körzetéből és a bennszülött kelta, eraviscus területről kerültek be a barbaricum belsejébe. Ez jellemzi a szarmata földet egészen a II. század első harmadának végéig.
Elszórtan fordulnak elő római tárgyak a barbarciumban. Pl. eraviscus festett edények kerültek elő a tiszai átkelőhelyek és már az őskortól használt utak közelében. Ugyanebben az időszakban tűnnek fel az áttört mívű bronztárgyak és ékszerek is. Antoninus Pius, a „kegyes császár” uralkodásának ideje (i. sz. 138-161) a markomann háborúk előtti, vihar előtti csend volt a Kárpát-medencében. Ez a nyugodt időszak kedvezett a békés tevékenységeknek, a barbár föld felé irányuló kereskedelem is fellendült.

Az eddigi - csak határtartományi jellegű kereskedelem profilja megváltozott, már nagyobb mennyiségben jut el a birodalom távolabbi provinciáiból, Galliából, Germániából Pannónia közvetítésével római termék a barbaricumba a kereskedelemnek ebben a „birodalmi jellegű” időszakában.
A kereskedelem jellegének átformálódása azonban hosszabb folyamat, az átmenet jól mérhető az egyes telepeken. Ezt az átalakulást legjobban a szarmata barbaricum centrális területén mérhetjük le, ahol sem a kishatár-forgalom, sem a szarmata területen túlra irányuló átmenő forgalom nem torzítja el a képet.
Jó példa erre Gyoma 133. telepe, ahol egyértelműen látszik a római export minőségi átalakulása a markomann háborúk utáni időszakban. Ez azt jelenti, hogy a markomann háborúk idején a kereskedelem értelemszerűen megszűnik, majd a békekötések után ismét megindul átformálódott profillal.
Ugyancsak erre az időszakra tehető, hogy a germániai termékek kiszorítják a galliai árukat a szarmata piacról. A III. század első felében még jobban csökken a tartományi készítmények aránya a távolabbi tartományok leletanyagához képest.

Az i. sz. III. század közepe után már megszűnnek azok a germániai műhelyek, amelyek termékeiket Pannonián át eljuttatták a barbárokhoz. Ezzel közel egy időben játszódik le a Kárpát-medencében egy olyan történelmi változás, amely nemcsak ennek a szűk térségnek, hanem az egész Római Birodalomnak sorsfordulóját jelenti.
A rómaiak kénytelenek feladni Dacia tartományt, a polgári lakosságot áttelepítik, a katonaságot pedig visszavonják az Al-Duna jobb partjára. Ezzel a lépéssel lerövidül ugyan a védendő római limes a Duna-határra, de ugyanakkor megszűnik az a védőpajzs, ami a Kárpát-medencétől a keleti barbár térséget elválasztotta, s ahol a gótok, majd a hunok elől nyugatabbra szoruló barbárok bevándorlásával megnő a feszültség és a háborús nyugtalanság. így tehát a szarmata barbaricum válik a rómaiak számára egy, ún. előretolt védelmi zónává. Ez az időszak birodalmi szempontból már a késői kereskedelmi időszakot jelenti.
Pannónia és a szarmaták közötti kereskedelem ebben a periódusban visszaesik, ismét csak az első periódushoz hasonló jelenségek tapasztalhatók.

A római export heterogén összetételűvé válik, főleg határtartományi árucikkekből áll. Mennyiségükben sem hasonlíthatók a Severus-kori kereskedelem mutatóihoz. Azt is figyelembe kell vennünk a helyzet elemzésekor, hogy míg korábban a római kereskedelmi áruk száma nő, az árucikkek számában és szokásokban jelentkező „romanizációs folyamat” játszódik le a szarmatáknál, a késői időszakban elsősorban Pannónia határ menti vidékein a katonapolitika és betelepítések miatt „barbarizálódás” érzékelhető. Ugyanekkor a IV században - éppen a politikai helyzet miatt - a barbaricumban megnő azoknak a római eredetű leleteknek a száma, amelyek a tényleges római katonai jelenléthez köthetők.

A fentebb elmondottakból következik, hogy nagyobb biztonsággal csak a 2. periódusban vizsgálható a határ menti, ún. kishatár forgalom, a szarmata barbaricum belsejébe érkező, valamint a szarmata földön át távolabbi területek felé irányuló ún. távolsági kereskedelem, amikor a római anyag - a korábbi és későbbi periódushoz képest - meglehetősen nagyszámú a leletanyagban.
A provinciális határvidéken éppen a tartomány közelsége miatt elvileg nagyobb számban fordul elő római anyag, mint a távolabb fekvő szarmata területen. Ugyancsak magasabb lehet a római anyag száma a frekventált kereskedelmi utak mentén, illetve azok kereskedelmi szóráskörzetében. Ha egy település gazdag, vagy társadalmi, politikai szempontból fontos szerepet játszik a barbarciumban, akkor nagyobb lehet lakosságának vásárlóereje, de éppen a fentiek miatt a római érdeklődés is feléje fordulhat.

A kishatárforgalomról a markomann háborúkról szóló antik tudósítás informál minket. A markomann háborúk egyik békeszerződésében a kikötések között szerepelt, hogy a szarmaták csak a kijelölt napokon és helyeken kereskedhetnek a tartományban. Ez az adat közvetve jelzi, hogy korábban - ha volt is -, de a II. század harmadik harmadára már feledésbe ment a megszorítás a határ menti vásárok helyére és időpontjára vonatkozóan.
Carnuntumban (Deutschaltenburg) a canabae területén volt egy forum, ahol állat- és rabszolgakereskedelem is folyt a barbárok és rómaiak között. A határ menti kereskedelem, a „kishatárforgalom” mellett a távolsági, ún. átmenő kereskedelem is igen fontos a barbaricum életében. Arról nincs adatunk, hogy a barbár kereskedőket beengedték volna a római tartomány belső területeire, de a római kereskedők messze eljutottak áruikkal a barbaricum belsejébe.

Pannónia mellett még két szomszédos tartomány jöhet számításba a kereskedelem szempontjából. Az egyik Moesia, a másik Dacia. Moesia elsősorban a Bácska déli részével állt kapcsolatban a Tisza mentén futó útvonalával, illetve a kishatárforgalmával. Számottevő moesiai áruforgalom azonban nem volt ezen a részen, inkább Pannónia Inferior látta el ezt a vidéket is. Dacia a másik kereskedelmi kiindulópont a barbaricum felé. Ez a tartomány azonban sokkal rövidebb ideig és kevésbé hatékonyan vett részt a barbaricum gazdasági-kulturális képének formálásában.
Néhány kutató feltételezte, hogy a szarmata föld északnyugati részére - a terület közelsége miatt - az előkerülő római termékeket a dáciai kereskedők vitték el. Ez a feltételezett kereskedelem a római terra sigillaták forgalmán alapult.

Meggondolandó azonban, hogy a terra sigillata Pannoniába is nyugatról érkezett, s ez a tartomány közvetítette a távolabbi keleti tartományokba, így Moesiába és Daciába is. S bármennyire olcsóbb a vízi úton, a Dunán való szállítás, a kiviteli és behozatali vámok annyira megdrágították ezeket a termékeket, hogy nem valószínű, hogy a Daciába szállított, többszörösen megvámolt terra sigillata komoly exportalap volt a dáciai kereskedők számára, és ismételt kiviteli vámmal terhelve került volna ki a barbár területre. Más a helyzet a délnyugati dáciai területen.
Tibiscumban előkerült egy római gyöngykészítő műhely, amely a szarmaták számára készítette áruját. Ugyancsak fontos volt a fém nyersanyag a szarmaták számára, s feltehetően a Maros menti úton került be elsősorban a Tiszántúlra a nyersvas, s esetleg más fém és a só Erdélyből. Pannónia ebből a szempontból nem jön számításba, mert szintén nyersanyaghiánnyal küszködött, s kisszámú vasbányái a déli, pannoniai-dalmatiai határvidéken, de főleg Dal-matiában voltak, s a sóból is behozatalra szorult.

Moesiában eddig nem sikerült a barbárok számára dolgozó, s árut exportáló műhelyt kimutatni. Egy-két moesiai római kerámia megjelenése a dél-bácskai régióban, illetve a moesiai térségre jellemző kerámia típusok barbár utánzatai jelzik, hogy legalább is a kishatár forgalomban mérhető Moesia közellétének jelenléte a II—III. század folyamán.
A római anyag viszonylag nagyobb mennyiségben csak a Tisza dunai betorkollásánál, a mai Titel közelében jelennek meg, ahol erőd is védte a maros-tiszai vízi út dunai becsatlakozását és a Tisza mentén a barbaricumba vezető - elsősorban katonai jelentőségű - utat, de nagyobb koncentrációban jelenik meg a Duna bal partján ott is, ahol a Dunába betorkolló kisebb folyók deltája alkalmas volt római erődítések kialakítására, és ahol kisebb, alsóbbrendű utak is lehettek. Értelemszerűen ezeken a pontokon nagyobb a római tárgyak aránya, mint távolabb, északon.