A Római Birodalomban a saját kibocsátású pénz képezi a kereskedelem alapját. A szarmatáknál csak barbár törzsszövetségről beszélhetünk, nem államról, nincs saját pénzverés. Éppen ezért a belkereskedelmüket cserekereskedelemként értelmezhetjük. A külkereskedelemmel sem más a helyzet.
Meglehetősen félrevezető volt a kereskedelem méltatása szempontjából a római pénz. A kutatók általában az éremkincsek és pénzek feltűnését a barbaricumban a kereskedelem bizonyítékának tartották. Ehhez azonban azt kellene feltételezni, hogy a félnomád, majd letelepedett földműves és állattenyésztő szarmata törzsek gazdasága is pénzalapú lett volna.

A kora szarmata időszakból, majd az i. sz. IV századból ismerünk ún. barbár pénzeket. Ezek részben ponthusi, részben késő római pénzek mintájára készültek. Mindkét esetben azonban egykorú pénzhamisítással állunk szemben, s valószínű, hogy ezeket a barbárok számára készítették, esetleg állami jóváhagyással. Valójában a szarmata kereskedelem a Kárpát-medencében cserekereskedelem volt, s a római érmék nem pénz gyanánt, hanem egyszerűen, mint római árucikkek jelennek meg barbár területen.
Félrevezető az az értékelés is, ami a római éremkincseket a kereskedelemmel hozza kapcsolatba annak a bizonyítására, hogy pénzforgalom volt a római területek és a barbaricum között. A pénz, mint fizetőeszköz inkább csak a késő-római időkben valószínű, akkor is a római katonaság barbaricumi tevékenységével összefüggésben, a barbárföldre kihelyezett római katonák zsoldjaként tűnik fel.