logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Rómából Indiába

Amikor évekkel ezelőtt az ókori Róma és India közötti kereskedelem témájával kezdtem foglalkozni, volt, aki ironikusan megjegyezte, hogy ez „jó” téma, mivel ilyen nyilvánvalóan nem létezett.

Az ókori szerzők valóban csak apró utalásokat tesznek a távoli Indiára: a lakott világ keleti szélén található, csodálatos termékeny földű, mesés gazdagságú terület, különleges állatok és növények népesítik be.
Horatius egyik versében megemlíti a nyughatatlan, elszánt kereskedőket, akik tengerre szállnak, sziklákon, tűzön-vízen át serényen rohannak, és minden veszélyt vállalnak, csak hogy eljussanak a drágakövekben és gyöngyökben gazdag Indiáig.

A 20. század közepén Mortimer Wheeler brit régész azonban olyan felfedezést tett az indiai Arikamedunál, ami bebizonyította, hogy nemcsak egy költői képről van szó, a Római Birodalom kereskedői valóban eljutottak Indiába, sőt, úgy tűnik, közülük néhányan tartósan le is telepedtek ott.

A kereskedőknek hosszú és veszélyes útvonalat kellett megtenniük, amíg eljutottak Indiáig. A Rómától Alexandriáig vezető hajóutat a gabonaszállítmányok miatt jól ismerjük a források alapján.
Az Alexandriából Indiába vezető karaván- és hajóutat az idősebb Plinius írja le Naturalis Historia című műve 6. könyvében. A szerző büszkén hangsúlyozza, hogy az útvonal leírásához első ízben áll rendelkezésre megbízható ismeretanyag. Plinius korában keletkezhetett a Periplus Maris Erythraei is. A visszaúthoz, az indiai Muziristól Alexandriáig tartó szállítási útvonalhoz értékes adatokat nyújt egy 1980-ban, Alexandriában előkerült papirusz.

A Periplus Maris Erythraei, (a Vörös-tenger körülhajózása) tulajdonképpen egy tengeri útleírás, hajózási napló, amit egy egyszerű alexandriai kereskedő írt a Vörös-tengertől Indiáig vezető hajóútról. Keletkezési ideje vitatott, a legvalószínűbb a Kr. u. 40-70 közötti időszak.
A Periplus írója görög nyelvet beszélő egyiptomi lakos volt, tapasztalt kereskedő, aki maga is részt vett a vörös-tengeri áruforgalomban, munkája így pontos információkkal szolgál az indiai, arábiai és afrikai utazásokat illetően.

A Kr. u. 1-2. századokban Rómából Indiába az út Egyiptomon és a Vörös-tengeren keresztül vezetett. A tengeri útvonal előnyben részesítéséhez a korabeli politikai helyzet is hozzájárult, mivel a rómaiak ilyen módon tudták a szárazföldi útvonalakat ellenőrzésük alatt tartó Parthus Birodalmat kikerülni.
Itáliából Egyiptomot mindig tengeri úton közelítették meg, legalábbis eddig nem került elő olyan irat, ami azt bizonyítaná, hogy egy korabeli utazó vagy kereskedő ezt az utat szárazföldön tette volna meg. A kereskedelmi hajók Ostiából vagy Puteoliból indultak.

Ostia a Tiberis partján, Rómától 20 kilométerre fekszik, fejlődését azonban homokzátonyok gátolták. Puteoli (ma Pozzuoli) Rómától 150 kilométerre délre található, öble azonban kedvezőbb, mélyebb járatú hajók is befuthattak. A források alapján valószínűsíthető, hogy a 2. századig Puteoli meghatározó szerepet játszott a római élelmiszer és keleti luxusáru kereskedelemben.

A Puteoli és Alexandria közötti távolság 1000 tengeri mérföld, ez 1852 kilométernek felel meg. A széljárás, az évszak és az áru mennyisége nagymértékben befolyásolta az utazás időtartamát és biztonságát, így a szállított termékek árát is. A széljárás nagyon meghatározó volt. A hajók Rómától körülbelül 20-25 nap alatt érték el Alexandriát, a visszaút azonban a széllel szemben jóval tovább, akár 53-73 napig is tarthatott.

Alexandriában a Rómából érkezett árut kisebb folyami hajókra rakták át, a vízi szállítás a Níluson ugyanis olcsóbb volt a szárazföldinél. Alexandria tengeri kikötőjét csatorna kötötte össze a belső kikötővel. A hajók a folyami rendőrség által felügyelt Níluson Plinius szerint 12 nap alatt értek Koptosba.
Itt szállítóvállalatok vették át az árut, és tevén vagy szamáron vitték tovább a Keleti-sivatagon át az egyik vörös-tengeri kikötővárosba. Myos Hormos 5-6 napi járóföldre fekszik Koptostól, ez a kikötő található a legközelebb a Nílushoz. A legdélebbi kikötő Bereniké ugyan 412 kilométerre van Koptostól, a hatalmas tengerjáró hajók befogadására alkalmas öble miatt Plinius korában mégis ez volt a legkedveltebb kikötő.

Plinius szerint a Koptos – Bereniké közötti távolságot a karavánok 12 nap alatt teszik meg, mert a hőség miatt csak éjszaka lehet haladni. Útközben a vízellátást és a szállást vízfelvevő helyek (hydreumata) és szállások (mansiones) biztosították. Az útvonal katonai biztosítását kis ellenörző pontok felállításával oldották meg. A kereskedőknek nemcsak a természeti erőkkel, a tengerrel, viharokkal, sivataggal kellett megküzdeniük, hanem kalózok és rablók támadásaitól is tartaniuk kellett.

A hajók a vörös-tengeri kikötőket júliusban hagyták el, és hátszéllel Afrika legkeletebbre fekvő pontjához, a Guardafui-hegyfokhoz hajóztak. Egy ókori hajó sebessége 4-6 csomó volt, így egy nap alatt körülbelül 50 tengeri mérföldet tudtak megtenni.
Indiába a délnyugati monszun segítségével jutottak el. Az Indiai-óceánon rendszeresen fújó monszunszeleket a Kr. e. 1. században Hippalos hajóskapitány fedezte fel a nyugati világ hajósai számára. A délnyugati monszun heves, viharos időszakot jelent, a szél sebessége akár a 100 km/órát is eléri, ezért erős hajókra volt szükség, amit csak igen gazdag kereskedők tudtak beszerezni.

Berenikéből Canéba 30 nap alatt, Canéból Muzirisba 40 nap alatt lehetett eljutni. Muziris mellett kedvelt indiai kikötők voltak még Barbarikon, Barygaza és Nelkynda is. Az egész út Rómából Indiába 114 napig tarthatott átrakodás nélkül.
Indiából az északkeleti monszun segítségével, december és január között indultak vissza a hajók Egyiptomba, ami nyugodt, csendes időszak. A Róma és India közötti út oda-vissza tehát körülbelül egy évig tartott az átrakodási időt nem számolva.

Az Indiától Alexandriába vezető kereskedelmi útról egy 1980-ban előkerült, és 5 évvel később Bécsben publikált és ott kiállított papirusz tájékoztat. A szöveg nem tartalmaz dátumot, de valószínűsíthető, hogy a 2. század közepe körül keletkezett.
A papiruszlap mindkét oldalán fekete tintával készített írás található. Az elülső oldalon egy hajó kölcsönbérleti szerződése áll, amelyet az indiai Muziris városban fogalmaztak meg. A szöveg tanúsága szerint a kölcsönszerződésről igen magas ismeretekkel rendelkeztek. A papirusz tartalmazza a pontos szállítási útvonalat Indiától egy vörös-tengeri kikötővárosig, onnan a sivatagon keresztül Koptosig, majd Koptostól Alexandriáig. A végcél valószínűleg Róma volt. A papirusz másik oldalán a szállított áruk listája olvasható.

A papirusz bizonyítja, hogy a távolsági kereskedelem szervezése milyen hihetetlenül nagy feladatot jelentett, és bár már a római császárkor előtt is létezett kereskedelmi kapcsolat az ókori Mediterraneum és India között, a rendszeres és nagy volumenű kereskedelem csak a rómaiak ideje alatt valósulhatott meg.



Székely Melinda