logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Sótermelés és sófogyasztás a Római Birodalomban

A Római Birodalom sófogyasztásának mértékére léteznek bizonyos becslések a szakirodalomban. Az idősebb Cato szerint egy kisebb farmon dolgozó rabszolga évente egy modius (8,73 liter) sót fogyaszt el (De agr. 67). Egy sextarius (nagyjából fél liter) sóval húsz katonát láttak el húsz napra (SHA Aur. 9.6). Bernard Moinier becslése szerint az Augustus-kori Róma lakosságának (amit ő 1,25 millióra tesz), évente 4500 tonna sóra volt szüksége.
Az 55 milliósra becsülhető Birodalom valamennyi lakosának szükségleteire tehát évente kb. 400 000 tonna sóra volt szükség, ha Cato becslését vesszük alapul. De ez még nem minden. Ókori mezőgazdasági szerzők hangsúlyozzák, milyen jelentős volt az állattenyésztés sószükséglete. Aristotelés szerint a nyájak számára elsősorban itatást és rendszeres sóellátást kellett biztosítani (Hist. anim. VIII. 10).
A só hiányában az állatok elveszítik étvágyukat, lassan növekednek, nem szaporodnak, közepesen tejelnek, és gyakrabban pusztulnak. 100 juh számára Aristotelés egy medimnos (42 kg) sót ír elő, amit nyáron ötnaponként kell biztosítani. És akkor nem is beszéltünk még a só ipari fogyasztóiról: a halsózó és garum készítő üzemekről (ezek kapacitásáról konkrét becslésekkel rendelkezünk); továbbá a bíborfestőkről – ahol az anyagot katalizátorként használták –, vagy épp a bőriparról, ahol a só a bőrkikészítésben játszott jelentős szerepet.

De vajon mekkora lehetett a sótermelés volumene, és ez elegendő lehetett-e a Birodalom lakosságának, állatállományának és ipari szükségleteinek ellátásrára? A német természettudós Peter Simon Pallas (1741–1811) megfigyelései szerint a Krím-félszigeten, Perekop környékén található sós vízű Öreg-tóból és Vörös-tóból akár évi 13000 tonna sót is kitermelhettek. A Troasban található Tragasai sólepárlói 1894-ben 1558 tonna sót adtak.
Valószínű tehát, hogy például a görög városok többsége belső szükségleteit saját termelésből is fedezhette, míg a belső területek (Gallia, Germania, a Duna-menti tartományok) behozatalra szorultak. Lazaro Lagóstena Barrios kutatásai arra mutatnak, hogy talán még Baetica bizonyos sózotthal- és garumkészítő üzemeinek is sót kellett importálniuk.

Hogy létezett-e Rómában állami sómonopólium, egyelőre nem világos. Annyi bizonyos, hogy Egyiptomban a Ptolemaidák idején sóadót szedtek a lakosságtól. De ha létezett is sómonopólium, a tengerparti vidékeken könnyen ki lehetett játszani. Feljegyzések szólnak arról, hogy a 20. század elejéig a krétai lakosság úgy kerülte ki az állami monopóliumnak számító só vásárlását, hogy egyszerűen összeszedegette a tengerparti sziklákra lerakódott sót. Közismert, hogy Gandhi az 1930-as „sómenettel” tiltakozott a brit gyarmatosítás ellen. A 380 km-es gyalogmenet végén a Bengáli-öbölben egyszerűen összeszedték a tengerparton lerakódott sót, ezzel megtörve a britek sómonopóliumát.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén. Kutatási területe a Római Birodalom története, ezen belül földrajzi, gazdaságtörténeti és ökológiai kérdések, valamint a hellenisztikus és római kori judaizmus és a korai kereszténység története.