logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A só szerepe az archaikus Rómában

A svájci tudós, Adalberto Giovannini a 80-as években állt elő elméletével, miszerint Róma helyének kiválasztásában fontos szerepet játszhatott az ostiai sópárlók közelsége. Az Appennini-félszigeten élő vaskori népek majd mindegyike állattenyésztéssel foglalkozott, így erősen rá volt utalva a sólelőhelyekre. Mivel a félszigeten nem találhatók kősó-bányák, a rómaiak is heves küzdelmeket folytattak Veii-vel az ostiai sótelepek feletti ellenőrzésért.

A római történeti hagyomány szerint az etruszk város felett aratott végső győzelem után Róma negyedik királya, Ancus Martius hozta létre itt a kikötőt és a sópárlókat. Livius azt írja, hogy Ancus alatt „a tengerig terjesztették ki Róma területét, a Tiberis torkolatánál pedig megalapították Ostia városát, s körülötte sópárlókat rendeztek be” (Liv. I. 33.9). A bronz- és vaskori sópárlók azonosítása azonban igen nehéz, mivel a Tiberis medre és a partvonal folyamatosan változott.
A középkori telepeket viszonylag jól ismerjük: a folyó jobb partján, Portus közelében jelzik őket a térképek. A régészek azonban hosszú ideig nem találták az ókori lepárlókat, mindössze egyetlen, Kr. u. 135-ből származó felirat említette a „római sómezőket” (campi salinarum Romanarum).
A 21. század elején a Portus Traiani északkeleti részén végzett kutatások azután egy sor csatornát és raktárt tártak fel, amelyeknek köze lehetett a sólepárláshoz. Időközben egy másik felirat is előkerült Fiumicino közelében, amelyet „az egész Város és a római sómezők zsákhordói és sókészítői geniusának” ajánlottak fel Kr. u. 197 és 211 között (a pontos dátumról még vita folyik). 2014-ben publikálták a képen látható cippust, amely a „sómezők” határát jelölte.

Ugyancsak Róma korai történetében játszott szerepet a Via Salaria, amelynek keletkezéséről semmit sem tudunk, mindenesetre – Livius szerint – a gallok elleni harcok idején már létezhetett. A bevezetőben idézett Plinius-szövegből kiindulva a történeti szakirodalom úgy tartja, hogy az út kiépülése a szabinok és a rómaiak közötti megállapodás eredménye. Ennek értelmében a hegyi pásztorokból álló törzs hozzájuthatott az ostiai sópárlókból származó sóhoz (ut ea liceret a mari in Sabinos salem portari, Festus s. v. Salaria).
Elképzelhető, hogy a Porta Collinától induló Via Salaria eredetileg csak Reatéig vitt – erről még Strabón is azt írja: „nem túl hosszú” (οὐ πολλὴ οὖσα) –, mindenesetre a késő római itinerariumok szerint már az Adriai-tenger partján fekvő Castrum Truentinum-ig vezetett.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén. Kutatási területe a Római Birodalom története, ezen belül földrajzi, gazdaságtörténeti és ökológiai kérdések, valamint a hellenisztikus és római kori judaizmus és a korai kereszténység története.