logo

VIII December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Rövid függelék a iumenta kereskedelméről

Mivel az aediliszek kellékszavatossági szabályaikat az igásállatok piaci eladására is kiterjesztették, érdemes röviden áttekinteni ezt a területet is. Az igásállatok, a iumenta a paraszti gazdaság legfontosabb ingó vagyontárgyai közé számítottak már Róma korai történetében. A iumenta olyan értékesek voltak, hogy egészségükért és termékenységükért külön áldozatot mutattak be. Az öszvéreket bizonyos ünnepnapokon nem fogták be, mert a szakrális normák ezt így írták elő. Feltűnően gazdag irodalom foglalkozik a iumenta gondozásával, gyógyításával és tenyésztésével.
Róma korai történetében a iumenta adásvétel tárgyaként elsősorban háborús időkben fordulnak elő. A hadseregben főleg szállítási célra használták őket. Ellenséges területen az állatokat egyszerűen elkobozták, vagy az ellenségtől zsákmányolták; egyébként a hadsereg is vásárlás útján szerezte be szükségletét.
Minden antik társadalomban élt a tradíció, hogy nagytestű állatokat is áldoztak, és ezeket többnyire vásárlás útján szerezték be. Kezdettől fogva találunk erre Rómában is adatokat, sokszor kimondottan erre a speciális piacra tenyésztették őket. Így Varro állítja, hogy igen jövedelmező üzlet volt a latin-ünnepekre fehér bikákat tenyészteni. Nagytestű állatokat egyébként élelmezési célra ritkán vágtak le. Tacitus szerint ezek egyszerűen alkalmatlanok a fogyasztásra, amely vélemény mögött valószínűleg szakrális tilalom állt. Még háborús időkben is csak végszükségben vágtak le igásállatokat, ha valóban éhínség fenyegetett.

A helyi kereskedelem helyszíne a hetipiac és az éves vásárok. A központi fekvésű forum Boarium Róma egyik legfontosabb piaca volt: a parasztok ide hozták vagy hajtották eladásra szánt jószágaikat. Ez a piac a köztársaság végéig viszonylag szerény méretű maradt. A helyi kereskedelem nagyságát a szállítási lehetőségek korlátozták.
A parasztok általában csak olyan távolságra lévő piacra merészkedtek el, ahonnan még ugyanazon a napon vissza is értek Általában gyalog tették meg az utat, legfeljebb az áruk egy részét pakolták fel egy szamárra vagy öszvérre ®. Csak Róma a Kr.e. I. században bekövetkezett hirtelen növekedésével emelkedett ugrásszerűen az állatokkal való kereskedelem mértéke.
A hentesek és ügynökeik gyakran beutazták a vidéket, hogy olcsóbban tudjanak vásárolni. Cato említ egy laniust, mészárost, más források pedig a propolat, felvásárlót. Az ókorban a kereskedelem minden területén jellemző volt az utazó kereskedő.

Bár az állatkereskedelemben mindig a helyi kereskedelem maradt elsőrendű fontosságú, itt is fellelhetők bizonyos távolsági kereskedelem nyomai. Róma korai történelmében leginkább a zsákmányból származó állatokat szállították tengeren, később viszont egyre több tenyészállatot illetve luxusállatot importáltak. Az utóbbira a források számtalan példát hoznak, bár ebből még nem lehet nagy mennyiségekre következtetni.
A jó tenyészállatokat viszont drágán és nagy távolságból is beszerezték a nagybirtokosok. Caesar bizonyos mercatores-ról tudósít, akik jó üzletek reményében az ellenséges gall törzsekhez utaztak. A gallok szívesen fogadták őket, mert az általuk kínált áruk, főleg a jó lovak, igen keresettek voltak. Egy későbbi korból az úgynevezett Expositio totius mundi et gentium kínál számos adalékot a virágzó távolsági kereskedelemről, ez az időszak azonban már távol esik e tanulmány témájától.

Állatkereskedőket csak ritkán említenek a római források. A rendelkezésre álló adatok a kereskedők közötti erős differenciálódásra engednek következtetni. Ilyen szakosodást tanúsítanak a fennmaradt foglalkozásnevek: porcinarius, lumentarius, bubulus, mutius és egy collegium iumentariorum.

Az állatkereskedelemben feltűnően magas árakkal is találkozunk. így a Kr.e. I. században történt, hogy egy szamarat Reateből, ahol a legjobb szamárcsordákat tenyésztették, 60000 sestertiusért adtak el. Plinius nat. 8,167 tudósít egy esetről, amikor Q. Axius szenátor 400000 sestertiust adott egy szamárért. Ezek a szélsőséges példák mutatják, hogy a jó minőségű állatok legalább olyan drágák voltak, mint a rabszolgák. A kereskedelem nagysága, a viszonylag magas értékek és a rejtett hibák lehetősége miatt volt szükség az aediles curules ediktumának kiterjesztésére erre a területre.

A rabszolga és az állatkereskedelem között azonban lényeges strukturális különbségek is észlelhetők. Mint fent láttuk, a rabszolgáknál a távolsági kereskedelem játszotta a fő szerepet, a helyi kereskedelem kis mennyiségű és esetleges volt. Ezzel szemben az állatkereskedelemben kétségkívül a helyi kereskedelem volt döntő arányú. A távolsági, főleg a tengeri kereskedelem csak későn jelentkezett, és sohasem képviselt jelentős mennyiséget.
A helyi kereskedelemben valószínűleg mindkét fél, az eladó és a vevő is római polgár volt, vagy legalábbis közeli városállamhoz tartozott. Ezért a helyi kereskedelem mindig könnyebben áttekinthető maradt, a felek között bizalom uralkodhatott. A távolsági kereskedelemben az áru általában ismeretlen eredetű és minőségű volt.


Forrás: Jakab Éva Kereskedési szokások a régi Rómában