logo

XXIX Januarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Fő kereskedelmi útvonalak

Az 1984-ben Törökország déli partjainál felfedezett Ulu Burun-i hajóroncs rendkívül sokszínű és gazdag rakománya arra mutatott rá, hogy már a késő-bronzkorban (i. e. 14-13. század) is léteztek azok a tengeri és szárazföldi kereskedelmi útvonalak, melyeken keresztül szinte az egész ismert világ árucikkei eljutottak a fizetőképes keresletet jelentő Kelet-Mediterrán térségbe.
Az i. e. 11-8. században a föníciaiak már Héraklész oszlopain túl északon Britanniáig, délen pedig Nyugat-Afrika partjaiig jutottak. A klaszszikus görög gyarmatosítás időszakában (i. e. 8-5. század) a hellén poliszok árucikkeiért cserébe hispániai ezüstöt, etruriai vasat, egyiptomi és Pontos-melléki gabonát tudtak beszerezni. Nagy Sándor hódításai nyomán pedig a görögség világa egészen az Indusfolyóig terjeszkedett, s immár az indiai fűszerek és a kínai selyem is utat talált magának a Földközi-tenger medencéjébe. A római kereskedők lényegében szintén ezeket az útvonalakat járták be, a szilárd és megbízható infrastruktúra kiépítésével — amit a pax Romana tett lehetővé — azonban jóval gyorsabbá, olcsóbbá és megbízhatóbbá téve az utazást és a kereskedelmet.


A limesen belül

A három kontinensnek a Római Birodalomba bekebelezett részeit csaknem teljesen dombos vagy hegyes vidékek borítják. A Tunéziától Szíriáig elnyúló észak-afrikai tábla és a Gallia nyugati részétől észak felé nyúló Észak-Európai-Alföld kivételével ritkák a kiterjedt síkságok. FERNAND BRAUDEL megfogalmazásában: „A mediterrán térség architektonikus egységet alkot, melyeknek csontvázát a hegységek alkotják, s ez a csontváz sok helyet foglal el, aránytalanul nagy, mindenütt ott van, és felnyomakodik a felszínre”.
A hegységek legtöbb helyen szinte tejesen körbezárják, maguk alá gyűrik a tengert, és csak kevés átjárót hagynak. Ilyenek a Gibraltári-szoros (amely inkább összekötötte, mint elválasztotta Afrikát és Európát); a Le Perthus melletti közlekedési folyosó a Keleti-Pireneusokban; a Rhone völgye; az Alpok hágói (a 23 ismert átkelőből a rómaiak már 17-et használtak); vagy a Helléspontos (Dardanellák).

A „mediterrán egység” valójában más és más ökológiai adottságú mikrorégiók sokaságának egyvelege. Ezeknek a mikrorégióknak kapcsolatteremtésében igen fontos szerepe volt „láthatóságnak”: közismert, hogy az Égei-tengernek nincs olyan szigete, amelyről egy másik sziget partjai ne lennének láthatók; és Strabón szerint a Balkán-hegység csúcsairól mind az Égei-, mind az Adriai-tenger látható. Mivel a Földközi-tenger partja általában magas, a hajósok számára messziről is jól kivehető, például Észak-Afrikában a horgonyzóhelyeket a különböző fokokról nevezték el: Rusazu, Rusippisir, Rusuccuru, Rusguniae, Rusaddir stb. (Az arab ras „fej” jelentésű szóból képzett toponímák valószínűleg a föníciai korra vezethetők vissza).

A szárazföldi útvonalak kiválasztásában is érvényesült a földrajzi determinizmus: a római mérnököknek igazodniuk kellett a tengeri partvonalakhoz, folyókhoz, hágókhoz. Az egykori Római Birodalom útvonalain ma már nemcsak egy részletes atlaszon, hanem on-line felületen is barangolhatunk.


Forrás: Grüll Tibor A Római Birodalom történeti földrajza 5 Gazdasági földrajz