logo

XX Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Hadsereg.

A fogyasztást tekintve második helyre tehetjük a hadsereget, amelynek ellátása minden más társadalmi csoporttal szemben prioritást élvezett. Ami a római hadsereg létszámát illeti: a 2. század utolsó harmadáig 30 legióval, kb. 12 000 főnyi Róma környékén állomásozó császári testőrséggel, 483 segédcsapattal (ezekből 36 volt ezer főre duzzasztott cohors vagy ala miliaria) kell számolnunk, ami összesen kb. 450 000 főt tett ki. Ehhez jön hozzá kb. 30 000 haditengerész, aki a két mediterrán és a számos provinciális flottánál szolgált. Ennek az összesen 480 000 katonának naponta és fejenként kb. 880 gramm gabonára és 620 gramm más élelmiszerre volt szüksége, ami azt jelenti, hogy az egész hadsereg ellátásához napi 423 tonna gabona és 298 tonna egyéb élelmet kellett biztosítani, ami éves számításban 154 395 tonna gabonát és 108 770 tonna más élelmet tett ki. Ehhez hozzá kell vennünk, hogy a kb. 110 000 lónak és kb. 60 000 szamárnak/öszvérnek napi 670 tonna árpára és 1100 tonna szénára volt szüksége, ami egy évben 244 550 tonna árpának és 401 500 tonna szénának felel meg.

Nézzük meg ezt egyetlen provinciára lebontva: a Syriában állomásozó 3 legio, 19 cohors, 8 ala, valamint a 2500 haditengerész, azaz összesen 34 500 fő (nem számítva a szolgákat) részére a napi élelemszükséglet 22,4 tonna, az évi 8176 tonna volt, amihez hozzá kell adnunk az állatok napi 6,9, évi 2505 tonnás árpaszükségletét is. Évente kb. 35 000 lovat és más teherhordó állatot kellett pótolni a hadseregben, ugyanakkor fegyverek (kardok, dárdák, nyilak stb.) százezreire; több ezer tonna fűtőanyagra (vagyis fára); és több ezer tonna bőrre is szükség volt, nem is szólva a katonák ruházatáról. Egyedül a britanniai Inchthuthil erődjébe 16 100 m3 faanyagot, 366 000 téglát és 1,575 millió vasszeget építettek be.

A britanniai hadsereg gabonaigényét 530 000 véka árpára (kb. egymillió liter) becsülik, amelynek megtermeléséhez kb. 43 000 hektár föld megművelésére volt szükség. Ehhez nagy földterületeket csatoltak „katonai legelőként” (prata legionis) az egyes táborokhoz. Az utánpótlás nemcsak az adott provincia gazdaságát merítette ki, hanem a távolsági kereskedelmet is jelentősen igénybe kellett venni a logisztika zökkenőmentes biztosításához, elsősorban a nyugati provinciákban. Keleten, ahol gyakorta a városokban vagy azok közelében állomásozott a hadsereg, az ellátás terhét a municipiális elit viselte. Például az ancyrai C. Iulius Severus elég gyakran viselte az átvonuló hadseregek ellátásának gondját.
Az ellátás biztosításából természetesen a klienskirályok (hivatalos nevükön a reges amici et socii populi Romani) is bőven kivették részüket. A katonai államkincstárból (aerarium militare) központilag biztosított rendszeres zsoldot a 3. századi válság idején váltotta fel a fizetést a természetben fizetett annona militaris, amely — neve ellenére — a hadsereg teljes ellátását volt hivatva biztosítani. A pénz egyidejű elértéktelenedésével és az egyre gyakoribbá váló beszállásolásokkal együtt az annona igen jelentős terhet rótt a lakosságra, ami középtávon a lakosság elszegényedéséhez és akár gazdaság összeomlásához is vezethetett. A katonaság szükségleteit néha természetbeni direkt adózással elégítették ki: Drusus maior például az állattenyésztéssel foglalkozó frízekre vetett ki ökörbőrökkel fizetendő tributumot (in usus militares, Tac. Ann. IV. 72.1; cf. Tab. Vindol. II. 343).

A 3. századig az a rationibus nevű tisztviselő volt felelős a hadsereg ellátásáért, bár elképzelhető, hogy a praefectus annonae is szerepet játszhatott benne. A hadseregben a primus pilus felelőssége volt a katonák ellátásának biztosítása, akinek a centurio frumentarius volt beosztottja. Ugyanez a procurator és a summi curatores feladata volt a segédcsapatoknál. A katonák pénzén ők vásároltak élelmet a helyi kereskedőktől, és ők küldtek el időnként bizonyos egységeket, hogy utánpótlást szerezzenek be.
Gyakran idézik a 100 körül Moesiában állomásozó cohors I Hispanorum veterana fennmaradt napi jelentését (pridianum), amelyből megtudjuk, hogy egyes katonákat egészen Galliáig küldtek el ruházatért és füstölt húsért. A hadsereg folyamatos ellátásához utakra, hidakra, kikötőkre, hajókra, csatornákra, folyógátakra, raktárakra volt szükség ezek mind a logisztika fontos részét képezték. Mind a katonai, mind a polgári hatóságoknak (helyi és kormányzati szinten) gondoskodniuk kellett az infrastruktúra folyamatos építéséről, fenntartásáról, karbantartásáról és ellenőrzéséről (Ulp. Dig. 1.16.7.1).

A kormányzók ezen feladatok oroszlánrészét a beneficarii feladatává tették. A cursus publicus kivételével minden szállítási módot igénybe vettek a hadsereg ellátására. Ahol csak lehetséges volt, a vízi szállítást részesítették előnyben a szárazföldivel szemben. Egy két kerekes szamár húzta kordé csak kb. 250-500 kg-ot tudott mozgatni, napi 30 km távolságra; egy négy kerekes szekér 450-650 kg-ot volt képes mozgatni naponta ugyanekkora távon; egy ökör húzta szekér 350-500 kg-ot bírt el, de naponta csak 14-20 km-t tett meg. Ha ezeket a számokat akár a legkisebb folyami dereglyékkel összehasonlítjuk: pl. a lapos fenekű 20-34 m hosszú, 3-4,5 m széles (ún. Zwammerdam-típusú) bárka is 35-100 tonnát tudott szállítani a kisebb, ill. nagyobb változatban. Így a folyókat igyekeztek maximálisan kihasználni, vagy csatornákkal hajózhatóvá tenni.
Még a tartományi flotillák is szállítottak árut, például téglákat. Minden egyes erődnek megvolt a saját gabonatárolója (horreum), amelyben az adott egység számára akár egy egész évre elegendő élelmiszert tároltak. A hátország stratégiai pontjain (katonai utak mentén, tengerpartokon, nagyobb erődökben) további raktárak álltak rendelkezésre (pl. Richborough, Usk, South Shields, Corbridge, Birrens stb.).

A folyók felhasználása az ellátásban elég jól dokumentálható a történeti irodalomban, valamint az epigráfiai és régészeti leletanyagban is. Traianus parthusok elleni háborújában Aburnius Tuscianus, egy lovagrendi tiszt biztosította az Euphratés-menti logisztikai állomásokat (curator annonae bello Parthico ripae Euphratis, ILS 9471). Septimius Severus és Iulianus hadjárataiban is fontos szerepet játszott a hadsereg folyón keresztüli utánpótlása (Dio LXXVI. 9.3-5; Amm. Marc. XXIII. 3.9; XXIII. 5.6). A Duna mentén ugyanezt M. Valerius Maximus felirata bizonyítja (AE 1956, 124). A Beckinghausenben folytatott ásatások (Oberaden és Haltern-Hofestaat erődje mellett) feltárták, hogy a Lippe-folyó mentén elhelyezett ún. Uferkastelle is az utánpótlásban játszottak szerepet.

Az i. sz. 4 őszén Anreppenben, közvetlenül a Lippe partjára épített erőd is Tiberius germaniai hadjáratainak ellátását szolgálta (Vell. II. 105.3), sőt valószínűleg később is ezt a feladatot látta el. A castrumban egy kb. 3800 m2-es hatalmas tároló helyiséget találtak, valamint öt darab, összesen 2300-2800 m3 áru tárolására szolgáló raktárat, amely 1700-2100 tonna élelmiszernek felel meg. Ez a mennyiség Tiberius expedíciós hadseregének kb. 70-80 napi ellátására volt elegendő.
A Tay-folyó mellett fekvő, már említett Inchthuthil erődben a régészek hat horreumot találtak, egyenként 531 m2-es alapterülettel, ami összesen 2500 m3 élelem tárolására volt elegendő. Az ellátó erődöket tehát mindenütt a folyópartokon igyekeztek felállítani. Mivel az utánpótlás szállítása különösen Keleten, ahol az élelem mellett gyakran a vizet is biztosítani kellett rendkívüli nehézségeket okozott, általában mindenütt taktikai ellátóhelyeket hoztak létre, ahonnan szamarakkal és lovakkal rendszeres utánpótlási vonalat tartottak fenn („army trains”).


Forrás: Grüll Tibor A Római Birodalom történeti földrajza 5 Gazdasági földrajz