A kereskedelem a termelés és a fogyasztás közé beépülő közvetítés, amely biztosítja, hogy a megtermelt javak eljussanak a fogyasztóhoz, illetve a termelő eladhassa eladásra termelt áruját. A közvetítést szükségessé tevő tényezők elsősorban a termelés és a fogyasztás közötti mennyiségi, térbeli és időbeli különbségek kiegyenlítése. A termelés költséghatékony mennyisége, volumene a tömeges sorozatgyártás, míg az egyedi fogyasztó szükséglete általában csupán egy termék egység. A termelés ideális helye a nyersanyag közelében lévő ipartelepeken van, míg a fogyasztás tőlük távol a kereskedelmi és lakóövezetekben.
Cicero Az állam második könyvében Görögország példáján ecseteli a tenger melletti fekvés előnyeit és hátrányait. A sokféle — elsősorban morális — hátrány felsorolása után sorra számba veszi az előnyöket is: „mindazt, ami a földön egyáltalán létezik, abba a városba tudod hajón szállítani, amelyben laksz, másrészt a saját föld termését bármely országba tudod vinni és küldeni” (Cic. Re rep. II. 9).
Cicero egy másik művében Pompeius múlhatatlan érdemének tartja, hogy i. e. 67-66-ban néhány hónap alatt megszabadította a tengert a kalózoktól, s ezzel biztonságossá tette a kereskedelmet: „Végre valahára látjuk azt a mérhetetlen tengert, amelynek háborgásától nemcsak a tengeri utak (maritimi cursus), hanem a városok és a katonai útvonalak is akadályoztattak, amit Cn. Pompeius vitézsége révén a római nép az Oceanustól a Pontus legvégső pontjáig, mint valamely biztos és zárt kikötőt tartja kézben” (Cic. De prov. cons. XII. 31).

A kereskedelem által egységesített Birodalom képzete a principátus korára széles körben elterjedt toposszá vált. Az első század közepén az idősebb Plinius így írt: „Ki ne gondolná úgy, hogy a Római Birodalom hatalma a kereskedelem és a béke áldásai révén az egész földkerekségen elősegítette az emberi életet, és jelenleg is számos olyan dolog szolgálja a közjót, amelyek eddig rejtve maradtak?” (Plin. NH XIV.2.)
Unokaöccse, ifjabb Plinius Traianushoz szóló Panegyricusában hasonlóan vélekedett: „A mi apánk, akinek a kezdeményezése, tervezése és lelkiismeretes gondozása utakat épített, kikötőket nyitott meg, a szárazföldeket utakkal hálózta be, a tengert hozzáférhetővé tette a partvidék, a partvidéket a tenger számára, s az egymástól távol élő népek között olyan kereskedelmi kapcsolatot teremtett, hogy ami valahol megtermett, úgy tűnik, mintha mindenütt honos lenne” (Plin. Paneg. 29.2).