Diocletianus árrendeletének görög és latin nyelvű feliratokon fennmaradt töredékei. De pretiis rerum venalium. Kiad. Th. Mommsen. Berlin, 1893. Vö.: S. Lauffer: Diokletians Preisedikt. Berlin, 1971 Kr. u. 301. november 20. és december 9. között


... Tartományaink lakosai! Az emberiségnek mindenkire kötelező törvényei parancsolják, hogy véget vessünk azok telhetetlenségének, akiknek mindig csak egy a gondjuk: az, hogy az isteni jótéteményeken is nyerészkedjenek, megnyirbálják mindazt, ami a közjóiét biztosítására bőségesen rendelkezésre áll, ínséges esztendőkben viszont a vetőmagból és a kiskereskedelmi cikkekből minél többet harácsoljanak; akik oly mérhetetlen vagyonokkal rendelkeznek, hogy akár egész népeket is bőségesen elláthatnának, mégis csak a nyereséget hajszolják és uzsorakamatok behajtásán jár az eszük.
Meg kell most már magyaráznunk azokat az okokat, amelyek szükségképpen arra késztettek bennünket, hogy végét szakítsuk sokáig tartó türelmünknek, hogy így - bár nehéz dolog a világszerte dühöngő nyerészkedést érvekkel vagy akár intézkedésekkel leleplezni -- mégis jobban megértsék orvosszernek szánt rendelkezésünk igazságosságát, ha ezeket a kíméletlenül garázdálkodó egyéneket bizonyos minősítéssel, sőt megbélyegzéssel arra kényszerítjük, hogy felismerjék, mily aljas ösztönök fűtik lelkűket.

Ki ne tudná, hogy a közjólétet aláaknázó elvetemültség zsarolási szándékkal mindenütt útjába akad seregeinknek, amerre csak valamennyiünk közös boldogulása érdekében vonulnak; nemcsak a falvakban vagy a városokban, hanem bárhol; és az árucikkek árát nem a négyszeresére vagy nyolcszorosára veri fel, hanem annyira, hogy az ármegállapításnak és magának a ténynek a nevét emberi nyelven ki sem lehet fejezni? Vagy hogy néha a katonák külön jutalmának és zsoldjának összege csak egyetlen tárgy megvásárlására elegendő? Továbbá, hogy az egész földkerekségnek seregeink ellátására szánt hozzájárulása ezeknek a fosztogatóknak aljas nyereségére megy? Hogy tehát katonaink nyilván ezeknek a zsarolóknak a kezében halmozzák fel megtakarított zsoldjukat és végkielégítésüket, hogy az államnak ezek a fosztogatói mindennap annyit rabolhassanak, amennyit éppen akarnak?

A fentebbiekben felsoroltak alapján, mivel mar maga az emberiesség követelte, joggal és méltán határoztunk úgy, hogy megszabjuk, nem az árucikkek árát - mert azt nem is lehetne helyesen megállapítani, hiszen egyes tartományokban bő volt a termes, és ezek boldogan dicsekedhetnek a kívánatos olcsósággal és a kivételes bőséggel -, hanem az árak felső határát, hogyha történetesen drágaság ütné fel a fejét valahol - mentsenek meg az istenek az ilyen csapástól! -, akkor az árdrágítást, amelyet a szinte határtalan térségeken nem lehetett megfékezni, most rendeletünk megállítsa és törvényes intézkedéssel megzabolázza.

Elrendeljük tehát, hogy azokat az árakat, amelyeket az alább következő rövid jegyzék feltüntet, egész birodalmunkban gondos figyelemmel tartsák meg, hogy mindenki megértse: ezeknek a túllépése tilos! Persze ott, ahol nyilvánvaló árubőség van, hadd érvényesüljön az áldott olcsóság, hiszen épp ez a célunk, a fentebb említett nyerészkedés megfékezésével. Az eladással és vétellel foglalkozó kereskedők pedig, akik rendszeresen járják a kikötőket és az idegen tartományokat, a jövőben egyetértőleg mérsékeljek magukat; és mivel maguk is jól tudják, hogy a drágulás miatt megszabott árakat tilos emelni, eladáskor úgy vegyék számba mind a helyet, mint a szállítást, mind az egész ügyletet, hogy világosan kitűnjék: a közvetítő kereskedők sehol sem drágítják az árakat.
Mivel pedig őseink kétségtelenül azzal a szándékkal alkották törvényeiket, hogy a megszabott büntetés majd elijeszti a bűnösöket - nagyon ritka eset, hogy az emberi természet önként hajlamos a jóra, s viszont az elrettentés mindig csalhatatlan szabályozója a polgári kötelességteljesítésnek -, elrendeljük, hogy aki ezt a rendelkezésünket vakmerőén megszegi, halállal bűnhődjék. És ezt a rendeletet senki se tartsa kíméletlennek, mivel mindenkinek módjában áll elkerülni a büntetést, ha mértéket tart.
Azonban halálbüntetéssel kell sújtani azt is, aki nyereségvágyból, a rendelet megszegésével bűntársává szegődik az árdrágítónak. Ugyanezt a bűncselekményt követi el az is, aki ezek után arra vetemedik, hogy elrejti a birtokában levő élelmiszereket és közszükségleti cikkeket; de még ebben az esetben is súlyosabban bűnhődjék az, aki ínséget idéz elő. mint az, aki megsérti ezeket a rendelkezéseket...