logo

VIII December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Adók és vámok.

A római adózásnak alapvetőben két formája létezett: a direkt (tributum) és indirekt adók (vectigal). A szenátus csak Kr. e. 167 után vetett ki állandó összegű, évente fizetendő direkt adót a római polgárokra. A császárkorban Itália egész területe mentesült a tributum megfizetésétől, a provinciákban viszont mindenkinek kellett földadót (tributum soli) és fejadót (tributum capitis) fizetnie - akár római polgár volt az illető akár nem -, kivéve az immunitással rendelkező coloniák polgárait. E két adónem természetéről meglehetősen eltérő vélemények vannak forgalomban.
A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a tributum soli olyan vagyonadó volt, amelyet egy személy tulajdonában lévő ingó- és ingatlanjószág (földek, házak, rabszolgák, hajók stb.) becsült értéke alapján fizettek: Ciliciában és Syriában a köztársaságkor végén ez az érték 1% volt (App. Bell. Syr. 50). A tributum capitis olyan egykulcsos adórendszer volt (flat-rate tax), amely kedvezmények formájában az adózó vagyoni helyzetét is figyelembe vette. Nagyon valószínű, hogy a fejadó összegét (ami Kr. u. 30-ban Egyiptomban 1 drachma körül lehetett) a census adatait figyelembe véve állapították meg.

Az indirekt adókról (vectigalia) Cicero így beszélt Kr. e. 66-ban, a harmadik mithridatési háború előestéjén: „Az adójövedelmek az állam idegrendszere” (vectigalia nervos esse rei publicae, Cic. Pro leg. Man. 6, 17).
Cicero felhívta a szenátorok figyelmét, hogy Asia tartomány elvesztésével a római állam legfőbb adóbevételi forrásaitól esne el: „Mert a többi tartomány adója csak akkora, hogy arra is nehezen futja, hogy magukat a tartományokat megtarthassuk vele, Ázsia viszont oly dúsan termő, hogy mind földjei kövérségében, mind termékeinek sokféleségében, mind legelőterületeinek bőségében, mind a kivihető árucikkek tömegében kitűnőségével messze megelőzi a többi vidéket” (uo., 6, 14; Havas László fordítása).
A tartományból alapvetően háromfajta adó folyt be a római államkincstárba: a kikötóvám (vectigal ex portu, portoria), a terménytized (decuma) és a legelőbérlet (scriptura, pascua). Ezt egészíthetjük ki - egyéb források alapján - a sókereskedelem utáni adóval (salinae), valamint a bányászat után járó jövedelemmel (metalla).

A római állam jövedelmeit más adónemek is kiegészítették. Az 1%-os kereskedelmi adót (centesima rerum venalium) a Rómában és Itália területén nyilvánosan árverezésre került vagyontárgyak után kellett befizetni. Tacitus szerint ezt az adófajtát a polgárháború (talán a Marius és Sulla közöttire gondolt) után vezették be (Tac. Ann. I. 78).
Augustus ennek bevételeit a hadikincstárba (aerarium militare) utalta. [9.3.] Tiberius idején értéke fél százalékra csökkent (ducentesima), mivel Cappadocia provinciává tétele után az állam bevételei megnőttek (Tac. Ann. II. 42). Uralkodása elején Caligula mindenestől eltörölte ezt az adónemet (Suet. Calig. 16; Cass. Dio LIX. 9).

Fontos adónem volt még a rabszolga-felszabadítás után fizetendő 5%-os adó (vicesima libertatis), amelyet már Kr. e. 357-ben bevezettek, és egészen Diocletianus reformjaiig fenntartottak. A rabszolgavásárlás után fizetendő 4%-os adó (quinta et vicesima venalium manciporum) bevezetése szintén Augustus nevéhez fűződik (Kr. u. 6-9), aki ebből támogatta a cohortes vigilum felállítását. Egyébként az adó összege változhatott, mivel Tacitus szerint Kr. u. 57-ben 4% volt, viszont Cassius Dio 2%-ot említ Augustus idejében (LV. 31, 4). Úgy tűnik, Nero idején „trükkös módon” beszüntették az adó beszedését. Tacitus írja:
„A rabszolgaeladásra kivetett huszonötöd résznyi adót is elengedték, inkább látszatra, semmint valójában, mert az eladót kötelezték megfizetésére, így mint a vételár része a vevőt terhelte” (Tac. Ann. XIII. 31, 2).

Az 5%-os örökösödési adó (vicesima hereditatum) - amit Kr. e. 6-ban Augustus vezetett be ugyancsak a katonai kincstár feltöltésére - csak a 100 000 HS feletti örökségekre vonatkozott, és a közvetlen családtagok kivételt képeztek alóla. A császárkorban szükség esetén más adófajtákat is bevezettek, különösen Caligula és Vespasianus tűnt ki ebben. A Caligula által bevezetett „új és sosem hallott adókat” (vectigalia nova atque inaudita) inkább csak az érdekesség kedvéért idézzük:

A Rómában eladott összes élelmiszerek árából bizonyos részesedést szabtak meg a kincstárnak (pro edulibus); országszerte minden bírósági ügy és pereskedés céljára pedig a perelt összeg két és fél százalékát (pro litibus ac iudiciis); de ennél magasabb összeget róttak ki büntetésül, ha valakiről kiderült, hogy adósával kiegyezett, vagy elengedte követelését; adóra a teherhordó munkások napszámának egy nyolcadát vonták le, az utcalányok keresetéből pedig naponta egy szeretkezés árát. A törvényt még ki is egészítették: eszerint meg kell adóztatni a hajdan volt kéjnőket és kerítőket is; még a házasságokra is adót vetettek ki. Ezeket az adórendeleteket Caius kihirdetés útján ismertette, de írásba nem foglalta; így az emberek, minthogy az írott szöveget nem ismerték, sok vétséget követtek el; ezért végül is kifüggesztették a törvény szövegét, de egészen kis betűs írással és olyan gyér forgalmú helyen, hogy jóformán senki el nem olvashatta.
Suetonius: Caligula 40-41
(Kis Ferencné fordítása)

A prostituáltakra kivetett adót egyébként Commodus idején a katonák még a Krím területén is beszedték (CIL III 13750). Caligula különadóit Claudius ugyan megszüntette (Suet. Claud. 11, 3; Cass. Dio LX. 4, 1), de Nero költekező életmódja kiürítette az államkasszát, ezért Vespasianus a korábbiaknál is súlyosabb új adókat vezetett be az államkincstár felöltésére (vectigalia... nova et gravia, Suet. Vesp. 16, 1). Alighanem leghíresebb intézkedése a nyilvános illemhelyek megadóztatása (urinae vectigal) volt: „Titus, a fia, egyszer szemére vetette, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte. Vespasianus erre Titus orra alá dugta az első befizetésből származó pénzdarabot, s közben azt tudakolta: bántja-e a szaga. Titus tagadó válaszára azt mondta: pedig látod, ez abból a vizeletből való” (Suet. Vesp. 23.3 vö. Dio LXVI. 14, 5).
Vespasianus másik elhíresült adóneme volt a zsidókra kivetett éves fejadó (capitularia ludaeorum): „minden zsidóra, bárhol lakott, évi két drachma fejadót vetett ki, melyet - éppúgy, mint régen a jeruzsálemi templom javára - most a Capitolium javára kellett megfizetniük” (Jos. Bell. VII. 6, 6 [218]; vö. Dio LXVI. 7).
A zsidóaadó begyűjtésére - a korábban már létező fiscus Alexandrinus és fiscus Asiaticus mintájára - létrehozták a fiscus ludaicust, amelynek élére egy procurator ad capitularia ludaeorum nevű tisztségviselőt neveztek ki. [9.3.] Suetonius tudósít róla, hogy Domitianus alatt különleges szigorral hajtották be a zsidókra kirótt fejadót: „egyebeken kívül kivételes szigorúsággal hajtatta be a zsidóadót; feljelentettek mindenkit, aki ugyan nem vallotta magát annak, de zsidó módjára élt, valamint olyanokat is, akik eltitkolva származásukat, nem akarták a népükre kivetett adót megfizetni” (Suet. Dom. 12, 2).


Forrás: Grüll Tibor - A Római Birodalom gazdasága